Lillának Luciferhez írt leveléből - A futópad
BDSM Blogok »
Blog - lilla_1993 »
Lillának Luciferhez írt leveléből - A futópad
- Van nyilvános albuma
- Van nyilvános őt ábrázoló képe
- Van blogja
- Részt vesz egy eseményen
Gyűlölöm a futópadot. A szülinapi depresszióm után vettem meg, az pedig nagyon nem szép történet. Szívem szerint aznap elmenekültem volna a világ elől. Miért ünnepelne engem bárki is? Hiszen nem vagyok jó ember, legalábbis ezt hiszem nagyon sokszor magamról. Nem az vagyok, amilyennek szerettek volna, hogy legyek. Nem lehetek őszinte nagyon sok emberrel az életemben. Ráadásul még legyek vidám a fotókon... a fotókon, amiket azóta se néztem meg, mert gyűlölöm, sőt, szégyellem azt, ahogy kinéz rajtuk a testem. Bárcsak mindenki elfelejtené legalább erre a napra, hogy egyáltalán létezem... Ezek a sötét gondolatok fertőzték akkor az elmémet.
Ott van a futópad. Fel kellene rá másznom, de nincs semmi, ami rá tudna venni. A saját egészségem se, és az életem se, hogy ne vigyen el 5 év múlva a szívinfarktus. Lillát kivéve. Őérte vagyok hajlandó megerőszakolni magam rendszeresen, hogy felmásszak erre az utált gépre és rendszeresen 40 percen keresztül kínozzam magam rajta tempós gyaloglással, miközben a kedvenc zenéimet hallgatom. Őérte iszok jelentősen kevesebb kólát, amit annyira nagyon szeretek; és csapom be azzal az elmémet, hogyha kívánom, iszok egy hatalmas pohár vizet, majd a végén egy korty kólát, hogy a nyelvemen az az emlék maradjon meg, hogy kólával oltottam a szomjamat. Választhattam volna, hogy most estére megeszek-e egy zacskó chipset, vagy egy tál koktélparadicsomot - Őérte választottam az utóbbit, pedig a nyálam az előbbiért csorgott, és amit most is nagyon kívánok, de ígéretet tettem Neki, hogy erős leszek Érte.
Lilláért kínzom magam, hogy ne a 48-as ruhaméretet kelljen nézegetnem, ha meg szeretném lepni valami széppel. Hogyha bemegyek egy női ruhaboltba, akkor a nagyon kedves és segítőkész eladó lányok tudjanak Neki ruhát ajánlani; hogy ne az legyen, mint múltkor, hogy szebbnél szebb ruhákat kínálnak, hogy vigyem be őket bátran a próbafülkébe, és mindegyikre azt mondom, hogy kicsi. Akkor nagyon szomorú lettem :( Talán egyszer elérem, hogy 46-os, vagy akár 44-es méretből válogathassak.
Ott van a futópad. Fel kellene rá másznom, de nincs semmi, ami rá tudna venni. A saját egészségem se, és az életem se, hogy ne vigyen el 5 év múlva a szívinfarktus. Lillát kivéve. Őérte vagyok hajlandó megerőszakolni magam rendszeresen, hogy felmásszak erre az utált gépre és rendszeresen 40 percen keresztül kínozzam magam rajta tempós gyaloglással, miközben a kedvenc zenéimet hallgatom. Őérte iszok jelentősen kevesebb kólát, amit annyira nagyon szeretek; és csapom be azzal az elmémet, hogyha kívánom, iszok egy hatalmas pohár vizet, majd a végén egy korty kólát, hogy a nyelvemen az az emlék maradjon meg, hogy kólával oltottam a szomjamat. Választhattam volna, hogy most estére megeszek-e egy zacskó chipset, vagy egy tál koktélparadicsomot - Őérte választottam az utóbbit, pedig a nyálam az előbbiért csorgott, és amit most is nagyon kívánok, de ígéretet tettem Neki, hogy erős leszek Érte.
Lilláért kínzom magam, hogy ne a 48-as ruhaméretet kelljen nézegetnem, ha meg szeretném lepni valami széppel. Hogyha bemegyek egy női ruhaboltba, akkor a nagyon kedves és segítőkész eladó lányok tudjanak Neki ruhát ajánlani; hogy ne az legyen, mint múltkor, hogy szebbnél szebb ruhákat kínálnak, hogy vigyem be őket bátran a próbafülkébe, és mindegyikre azt mondom, hogy kicsi. Akkor nagyon szomorú lettem :( Talán egyszer elérem, hogy 46-os, vagy akár 44-es méretből válogathassak.
Hozzászólások (24)
A boldogság nem kívülről jön. Az egy állapot, amit magadnak teremtesz meg. Nem függ személytől, anyagiaktól, semmitől, csak tőled.
Kezdésnek egy jó módszer lehet az apró örömök keresése. Találj minden nap 1 dolgot, aminek örülhetsz. Süt a nap. Láttál egy szép madarat, vagy virágot, vagy valaki kedvesen köszönt az utcán. Finom reggel a kávé. Akármi. Találd meg a napi egyet, és örülj neki. Szánj rá pár másodpercet, hogy örülsz. Addig ne csinálj mást, csak érezd, ahogy felmelegít ez a pici kis érzés. Ha ez megvan, és napokon át megy, növeld az adagod. Legyen napi 2, 3, aztán már azon fogod kapni magad, hogy mindenhol azt keresed, ami boldoggá tesz. Mert mindig mindenhol van valami vagy valaki, aki segít ebben. És innen már csak egy ungrás, hogy ne kelljen erre tudatosan figyelni, hanem az alap állapot legyen az öröm érzése.
Ha pozitív vagy, azt is vonzod majd be, így elkezd körülötted minden megváltozni, és átalakulni.
Ugye, hogy ehhez nem kell senki? 😊
Ott kezdődik, hogy bizonyítsuk, hogy emberek tudunk lenni.
Hát, ha bizonyítanod kell érte akkor megette a fene. Nem kell, pont ez a lényeg, légy önmagad aztán vagy úgy szeretnek, vagy ha nem el lehet fáradni (nekik). Van akiknek semmi nem jó akkor mi lesz, majd mindig lapátolsz, hogy megfelelj?? Hát lófaszt. Néha vedd be a leszarom tablettát. Hajrá!
Szeretni magad. Ez nem cél. Ez a start. Azzal kezdődik minden. ❤️
Elég jó vagy, normális vagy és úgy általában elég vagy minden tekintetben, nem kell bizonyítanod, csakis saját magadnak, ezt pedig úgy hívják, hogy önazonosság.
A hozzád közel álló emberek, a család, és a vér szerinti rokonság pedig nem mindig azonos halmazok, és erre legalább annyira fájdalmas és felszabadító rájönni, mint az önazonosság felé tartó útra lépni, de te erősebb vagy mint gondolnád, és már jó úton vagy. Self care ❤️
Két gondolat fertőzi a lelkemet: "Nem vagy elég jó!", "Miért nem tudsz olyan lenni, mint minden más, normális ember?"
Oly sok mindenről tudnék mesélni; iskolai évek, életem egyetlenegy randija, karrierem, a vágyaim felismerése, a szüleimmel való kapcsolatom... Hol is kezdhetném? Nem is tudom, hogy voltam-e valaha az életben igazán boldog. Biztos voltam, de már nem emlékszem rá.
Kívülről nézve minden olyan szépnek tűnik. Az iskolában jó eredményeket hoztam (általánosban és szakközépben; egyetemen már nem). Nagyon korán felfedeztem azt, hogy miből szeretnék megélni. Lehet rám számítani. Segítőkész és megbízható vagyok. Nincsenek anyagi problémáim. Ha racionálisan tekintek magamra, látom, hogy vannak jó tulajdonságaim. A lelkem mégsem fogadja el.
Nem kell túl mélyre ásni, hogy ez a külső szépség megtörjön. A szüleimmel való kapcsolatom nagyon elhidegültté vált viszonylag korán. Apa részéről nem is nagyon emlékszem, hogy valaha is mondta volna, hogy szeret. Anya mondta, de hiába; nem éreztem azt, hogy feltétel nélküli lenne. Nagyon megszerettem a programozást és rengeteg időt öltem bele 12 éves koromtól kezdve. A sikerélményeimet sosem tudtam megosztani velük. "Mi ezt úgysem értjük." Ha mégis megerőltették magukat, hogy rám szánjanak 2 percet, mindig le lettem törve, hogy "na és ebből hogy lesz pénz?", vagy "bezzeg az OTP honlapját nem tudod feltörni", "jó lenne, ha ezen kívül mással is foglalkoznál".
Nem álltak mellettem, amikor a legnagyobb szükségem lett volna a lelki támogatásukra. Amikor egyetemen mélyponton voltam és a hatodik vizsgámra készültem, hogy ne rúgjanak ki, és otthon tanultam rá, azt kaptam anyától, hogy "minek tanulsz, mi már úgysem hiszünk benne, hogy neked diplomád lesz". Bár az egyetemi pályafutásom során végig a kettesért küzdöttem, 4-es eredménnyel szereztem diplomát. Lett egy jól fizető munkahelyem. Bizonyítottam önmagamnak, hogy igenis képes vagyok rá. Mégsem elég. Hiába bizonyítottam; a validációt, amire vágytam, az őszinte elismerésüket és szeretetüket nem érzem, hogy megkaptam volna.
Azokban a dolgokban, amikben ők szerették volna, hogy jó legyek, nem tudtam jó lenni. Édesapám azt szerette volna, hogy vele menjek villanyt szerelni, falat vésni, elektromos hálózatot kialakítani. Akármiben is próbáltam neki segíteni és a keze alá dolgozni; legyen szó autószerelésről, villanyszerelésről, mindig abba torkollott, hogy azt hallgattam csendben tűrve és elfojtva önmagamban, hogy béna vagyok. Neki félek segíteni, szerencsére már nem nagyon kell. Sokkal jobban örült volna neki, ha lakodalmi zenész leszek, mint pl. Kocsis Janika. Hiába tanultam zenélni egy évtizeden keresztül, biztos voltam benne, hogy nem tudnék így helyt állni. Hiába látszott úgy kívülről, hogy jól bánok a hangszerrel, legbelül tudtam, hogy az, amit én tudok, az vajmi kevés.
(Most csordult ki a könnyem.)
Sosem konfrontálódtam velük. Kimaradt a dackorszak. Nem szegülök ellen nekik még most, 29 évesen sem. Mindeközben az életem olyan, mint egy hosszú checklist, aminek a teljesítésében elbukok, és aminek a végén valószínűleg nincs boldogság.
[X] Szerezz érettségit
[X] Szerezz jogsit
[X] Végezd el az egyetemet
[X] Szerezz munkát, legyen jó fizetésed
[X] Szerezz kocsit
[ ] Szerezz házat
[ ] Szerezz barátnőt
...
Ez nem az én listám. Hol vagyok én? Hol van az én boldogságom? Miért kell bizonyítanom azért, hogy szeretetet kapjak? Miért kell titkolnom Lillát a hozzám legközelebb álló emberek előtt, akikre elvileg minden helyzetben számíthatnom kellene?
Amint megszerettem magam, ahogy @ Marilyn írta, azóta valóban jól érzem magam a bőrömben.Kívánom, hogy megtaláld önmagad.
Drukkolok nagyon.❤💙❤
Legyőzze a fóbiáját,megküzdjön a démonaival csak azért hogy ezzel megmutassa , hogy igenis képes küzdeni a másikért,akinek ezzel örömet szerezhet.
Nekem ezért tetszik ez a blog.
Viszont azt vedd figyelembe, hogy az egésznek a lényege az étkezés.
Az, hogy fogysz e vagy sem, szóval 70%-ban a kaja, 30%-ban a mozgás, sportolás a felelős.
Szóval nem kell strokot kapni, hogy fogyjál, inkább az étkezésre kell odafigyelni, egy kis önuralommal.:)
Viszont elindultál egy úton ami már menő.
Az elején lassan jön az eredmény, de aztán már látni fogod, hogy van értelme szenvedni, és jobba is fogod érezni magad.
Kitartás!