Reggeli mese

Egyszer volt, hol nem volt, Abszurdisztán magas hegyein innen, a Covidon túl, volt egy ragyogó kis falu a világon, Csudafalva.

Lakói mind furcsán normális, de többségében jóindulatú és okos teremtményekből álltak.

Köztünk volt Selyem, az őzike, Borzas az oroszlán és Bömbi, a szerény képességű vadnyúl.

Napjaik változatosan teltek, hiszen furcsán normálisként mindig találtak érdekes tennivalókat napról napra. Olykor világot váltottak, a maguk háza táján söprögettek, s ha ott elfogyott a söprögetnivaló, gonoszul söprögettek máshol. De ez belefért.

Mivel kicsi kis hely volt ez, mindenhova kerékpárral közlekedtek s gyakran lejártak a helyi játszótérre, ahol időnként lehetett izgalmas dolgokat látni, pajzán kis új ötleteket gyűjteni. Sokan lógtak arra, volt, aki szó szerint, de ez furcsán normális világukban teljesen jó móka volt.

Időnként problémát okoztak a játszóteret olykor csoportosan ellepő kóbor macskák, de hőseink mindig igyekeztek megtisztítani tőlük a terepet. Egy nap egy gonosz ember telehordta a területet biciklivázakkal, ki tudja, honnan került elő annyi, talán a helyi vastelepről.

Selyem a szemét forgatta, Bömbi sírt, Borzas a sörényét borzolta. S akármennyit dolgoztak is a játszótér tisztán tartásával, másnapra valaki újra odahordott néhányat.

Teltek, múltak a napok, mikor is érdekes híreket hozott a szél: egy szuper fodrász érkezett a faluba, Kehelyke, a rózsabogár. Ragyogó szépség és tökéletes tehetség egyben. Borzas az elsők között jelentkezett be hozzá, hiszen akkorra a mindig csodálatos sörénye meglehetősen borzassá vált a játszótéri problémák miatt.

Kehelyke fogadta, és tökéletes kis ujjaival rendbe is tette Borzas sörényét, de a végére mindig úgy kimerült szegény, hogy egy ezüst könnycseppet elhullatott.

Borzas szégyellte magát, hogy ily nagy gondot okoz, így töprengeni kezdett. Egy nap a vodkapatak partján tűnődve érte a felismerés: a kerékpárok okozzák a problémát!

Megkérte hát a barátait, hogy mostantól zárják el a bicikliket, ha nincs bicikli, nincs váz, tiszta marad a játszótér, és Kehelyke sem hullajtja többé a könnyeit. A falu lakói kedvelték Borzast, és igyekeztek a kedvében járni.

Bömbi soha nem járt biciklivel, hiszen rettegett, hogy összetörnek a friss új répák vagy kifolyik az Irsai Olivér, amit oly nagyon szeretett. De hallotta a sóhajokat, a morgást, a panaszkodást, látta a sebeket, mert a falu lakói bizony nem szerettek gyalog járni.

Úgy érezte, teher van a vállán, s azt tette, amit mindig: Selyemnek morgolódott. Selyem viszont nem értette Bömbi hisztijét, hiába törte az ő lábát is véresre már a bakancs, csak annyit kért tőle, fogja be a lepcsest, hiszen nincs itt semmi látnivaló. A falu népében csak nőtt-nőtt a feszültség, sírni nem volt szabad, szólni sem volt szabad. Bömbi gyakran pityergett, Selyem a székek lábát rugdosta, a többiek a szájukat vagy a körmüket rágták.

Folytatás következik.

****************************************

A történet a képzeletem szülötte, a benne szereplők kitalált alakok. Bámiféle egyezés a valósággal a véletlen műve.