Ne hisztizz!

BDSM Blogok » Blog - Lilith » Ne hisztizz!
2023. 01. 09. 16:47 | Megjelent: 398x
Régen pörög a fejemben ez a gondolatsor, de valahogy csak tegnap kattant össze az egész egy felismeréssel. Visszapörgettem a férfiakat az életemben, akik számítottak annyira, hogy nyilvántartsam őket, illetve többet kommunikáltam velük. Nem feltétlen csak szeretőkre gondolok, az apám az első a sorban, a haverok, barátok, kollégák... És most jöttem rá, egy ember lógott ki a sorból és lóg ki a sorból, a párom. Ő volt az egyetlen férfi az életemben, aki sose mondta ki nekem ezt a két gyűlölt szót: "ne hisztizz".

Még gyerekkoromban olvastam erről is, de sok év után elő kellett hívnom Google barátomat a pontosabb információkért.

Majdnem kétezer éven át, vagyis egészen a 16-17. századig élt az orvosok körében egy olyan hiedelem, amely szerint az anyaméh a testen belül vándorolni képes, és vándorlásával, mozgásával olyan görcsöket, fulladást okozhat, amelyet hisztérikus nedv-megrekedésnek (latinul suffocatio hystericának) neveztek.

Ezt a különös elefántfejecskét - ahogyan a méhet elképzelték - számos orvosi munkában szívesen ábrázolták is. Hippokratész egyik követője, a 2. században Rómában működő kappadókiai Aretaiosz szerint például „a méh bizonyos szempontból olyan, mint egy élőlény egy másik élőlényen belül”. A méh testen belüli vándorlásával magyarázták a nők idegességét, időszakos depressziós hangulatát, gyakori fejfájását, méhgörcseit is. A hisztéria egyébként mint betegségfogalom és betegségnév csak a 20. század negyvenes éveiben tűnt el a kórtani irodalomból!

(Forrás: kepmas.hu)

Abszurd lenne tagadni a tényt, hogy a női testben a hormonok kihatnak az aktuális hangulatra, de vajon egy férfi nem lehet feszült? Ideges? Morcos? Dühös? Érzékeny? Persze, hogy lehet, hogyne lehetne. Egy erős férfi is zokog, megborul, elkeseredik, dühöng sír vagy ordít ugyanúgy. Pedig nem is kap olyan hormonkoktélt minden hónapban, mint mi, és ha szerencséje van, leél egy életet anélkül, hogy tudná, mi az a PMS.

Szokták mondani, hogy a nőt nem megérteni kell, hanem szeretni, ezzel viszont csak részben értek egyet. Néha nekem sincsenek szavaim, vagy elég agyam ahhoz, hogy megfejtsem, mi billentett ki az egyensúlyomból, hogyan is fejthetné meg más? Talán nem is kell mindig. De általánosságban úgy hiszem, erre kell törekedni. Nem vagyunk mi olyan misztikus lények, hogy ne lehetne velünk kommunikálni.

De ezzel a két ocsmány szóval, hogy "ne hisztizz" csak egy valamit fejez ki jellemzően a teremtés koronája a nőnek (vagy anya a gyerekének, vagy nő a nőnek akár), hogy

"Nem tudom, mi bajod van, de le is szarom."

Egy elég jelentős negatív érzelemcunami zúdult most a fejemre, amit én sem értek. Még nem fejtettem meg, de majd egyszer biztos leszek elég erős és okos hozzá. Abban az egyben biztos vagyok, hogy nem_hiszti. Egyszerűen mert akármilyen abszurdnak is tűnik benne pár szál, attól még tudom, hogy oka van.

Csók,

Lilith
Reakciók: Érzelemcunami

Hozzászólások (0)


A hozzászólások belépés után olvashatók.