Hisztis vagyok. Tudom magamról. Elmondták a szüleim gyerekkoromban. Elmondta a létező összes volt és jelenlegi pasim is. Mivel az apjától hallotta szerintem a gyerek is mondta már rám, amikor mérges voltam és felemeltem a hangom valami miatt. Rendben legyek az, engem ez nem különösebben zavar ugyanis nem vagyok megfelelési kényszeres alkat.
Értem én, hogy hisztis vagyok, amikor dühít, hogy huszadszorra mondom el, hogy a nyavalyás tányért a mosogatógépbe egyből betenni ugyanakkora energia, mint otthagyni a pulton, ahonnan majd a másik fogja elpakolni helyetted. Ugyan a munkahelyemen nagyon türelmes és diplomatikus vagyok, de biztos a kollégáim is azt gondolják, amikor valamit szóvá teszek vagy kiállok az igazam mellett.
Aztán persze néha napján tényleg érzékenyebb és türelmetlenebb vagyok a kelleténél és elvetem a sulykot. Ilyenkor még a gyerektől is bocsánatot kérek amiért türelmetlen voltam és morcos és felemeltem a hangom. De miért van az, hogy ha a magyar nyelvben lennének női és férfi főnevek akkor a hiszti női főnév lenne? Miért nem hallom azt soha, hogy a férfiak hisztisek? Kisfiú korban még mondják rájuk, amikor földhöz vágják magukat a boltban, de ahogy férfivá érnek csodák csodája a hiszti megszűnik. Egy férfi nem hisztizik. A férfi kemény, domináns és önérdeket érvényesít. Ha egy férfi odamondja a magáét a munkahelyén, akkor kemény, maszkulin, sőt talán kompetensebbnek is tartják. Ha egy nő teszi ugyanezt, akkor hisztis picsa, akinek megvan épp, vagy nem dugják rendesen. Miért van az, ha apuci felemeli a hangját otthon, akkor az a férfi dominancia jogos megnyilvánulása, de ha a nő teszi akkor az hiszti és ő csak egy házsártos házisárkány?
Miért van az, hogy ha egy nő kiáll magáért az életben, akkor negatív jelzőkkel illetik, ha egy férfi teszi, akkor pedig elismerik, mint nagy és erős férfit? Ezt valaki magyarázza már el nekem, mert tényleg nem értem! Minden esetre csak úgy mondom, ha nem lennék ilyen rémes hisztis picsa, akkor kb. semmit nem értem volna el az életben és mindenki csak a lábtörlőjének használt volna. Kösz azt inkább nem.
Hozzászólások (5)
De ma pont hallgattam egy podcastot, a pszichológus szakember szerint általában 2-3 generáció kell egy új normarendszer megszilárdulásához. Ha igaza van, a gyerekünk, vagy méginkább az unokánk talán már másabb világban fog élni...
Másrészt a hisztéria ilyen populáris használata a klasszikus férfi-női kép alapján határozódik meg. Jó hír: A tradícionális nemi szerepek már régen szétzilálódtak, csak még nem szilárdultak meg az új nemi szerepek társadalmilag elfogadott keretei. Izgalamas korban élük ám, mégha ez részben szívás is. ;)