Mese a jóságos szubokról és a gonosz domokról

(Reakció erre: Te túl szub vagy!)

Egyszer volt hol nem volt, talán egy messzi messzi galaxisban, ki tudja hol, volt egy Pixiland nevű bolygó, ahol egymástól elkülönülve éltek a szubok és a domok. 

Szubországban mindig sütött a nap, a levegőben kellemes virágillat terjengett és soha, nem volt tél, de perzselő kánikula sem. Zöldeltek az erdők, tiszta vizű patakok és folyók adták az élethez nélkülözhetetlen ivóvizet és rengetek táplálék volt, bőven elég mindenkinek. Nem volt szükség sok munkára vagy nagyon modern technológiára. Egyszerű körülmények között, de bőségben éltek. Ebben a világban nagyon jóságos és kedves emberek tengették mindennapjaikat. Mindenki szeretett mindenkit és soha egy durva szó nem hangzott el, mint ahogy egy gonosz gondolat sem született meg az elmékben. Mindenki nagyon jó volt és önzetlen. Senki nem akart kapni csak adni és adni szüntelenül. Ebben a túláradó önzetlenségben éltek elégedetten és nyugalomban, de valami hiányzott. Adni akartak mindig csak adni, de nem tudtak eleget, mert mindenki más is csak azt akart és ezért nem tudták igazán kiélni, ezt a vágyukat. Kicsit olyan volt, mint mikor két ember áll az ajtóban és mindketten előre akarják engedni a másikat és egyik sem lép be, ezért egy helyben állnak. A házasságok kiegyensúlyozottak voltak. Tele voltak szeretettel, de az igazi tűz nem volt sehol. A szeretet ismerték, de a szerelmet nem. Hiányzott valami ebből a világból...

Ezzel szemben ott volt a Domország, egy kegyetlen kietlen világ. Hosszú forró nyarak és jéghideg telek váltották egymást. Sokkal rosszabbak voltak a körülmények, de a domok megtanultak ezzel együtt élni. Modern városokat építettek megküzdöttek a hideggel és a meleggel. Meg persze egymással. Küzdöttek mindenért, megélhetésért, vezető pozícióért, végső soron a hatalomért. Mert ezek a domok mind hatalom éhesek voltak. Mindeki önző volt és érzéketlen. Uralkodni akartak és uralkodtak is, de még a leghatalmasabbak sem voltak boldogok, mert hiába uralták ők az országot nem volt senki, aki őszintén és odaadóan szerette volna őket. Leuralták a gyengébb lelkeket kegyetlen verbális és nonverbális erőszakkal befolyással, pénzzel, hatalommal, de belül tudták érezték, hogy valami hiányzik. A bűnözés mindennapos és természetes volt. Jóság és erkölcs nem volt ebben a világban. Csak szabályok voltak. Azok tartották össze a társadalmat. Így a bűnözőket persze szigorúan megbüntették, de a szeretet ismeretlen fogalom volt. Az érték a pénz volt és a hatalom. Igazából a lényeg a hatalom volt a lényeg a pénz csak eszköz. A házasságok érdekből köttettek és kegyetlenek voltak. Uralta a férj a feleséget vagy a feleség a férjet, de hiányzott a szeretet és az odaadás. Mindkét fél szenvedett, mert egyik sem kapta meg amit akart. Pedig gazdagok voltak, nagyon gazdagok. Olyan luxusban éltek amiről Szubországban nem is álmodhattak, de igazából ők nem gondolkoztak ilyeneken.  

A két világ között nem volt átjárás. Régen az ősi időkben egy varázslat megakadályozta ezt. Egy láthatatlan áthatolhatatlan fal feszült az országok között, egy mágikus határ. Egy időben a domok próbálkoztak, hogy a modern eszközeikkel áttörjenek a falon, mert jól jött volna nekik némi plusz nyersanyag, de ez az erő hatalmasabb volt náluk, ezért feladták és el is feledkeztek arról a másik világról. A szubok is tudták, hogy valahol van egy másik világ, de nem gondoltak rá. Elfogadták, hogy ez a dolgok rendje nem firtatták a dolgot, csak élték szorgosan a mindennapjaikat. Senki nem emlékezett már a réges régi időkre amikor a fal még nem állt. Barbár dom törzsek jártak át rabolni és pusztítani Szubországba. A szubok persze nem védekeztek ők örömmel adtak mindent mindenkinek, de így is bántották őket. Ezt egy bölcs szub vezető, aki hatalmas varázsló volt (így mesélték a gyerekeknek) megelégelte és erős varázslattal létrehozta a falat mely elválasztotta a két világot, megteremtve a szubok számára a nyugodt idillt. Hosszú évszázadokon át boldogan éltek ebben az idillben, mert nem emlékeztek már arra a régi gonosz világra, ahol bántották őket. Minden békés volt és nyugodt. De valami hiányzott. A felszín alatt forrt valami. Senki nem értette mi. Aztán egy napon mikor már senki nem mesélt a régi időkről és elfeledték a nagy varázsló nevét, a fal leomlott. Újra kapcsolatba került a két világ. A domok már nem voltak barbárok, modern emberek voltak és a szubok nagyon vonzódtak hozzájuk. Ennek domok nagyon megörültek, mert végre megtapasztalhatták azt az igazi hatalmat, ami a lélek fölötti tökéletes uralkodást jelenti, nem csak a kényszerű behódolást az erősebbnek. Új kapcsolatok alakultak ki domok és szubok között. A régi kötelékek felbomlottak, mert mindenki a boldogságot kereste, ami úgy tűnt végre megadatik. De a domok nem bántak jól a szubokkal, mert önözők voltak és képtelenek a szeretetre. A szubok meg túl jóságosak és mindig csak adtak és adtak töretlenül. Olyan önzetlenséggel szerették a domjaikat, hogy szinte már belehaltak a szerelembe, de azok csak kihasználták majd eldobták őket. Amikor egy dom végleg elhasznált egy szubot magára hagyta az pedig tehetetlenül bolyongott tovább ebben az összezavarodott világban remélve, hogy a következő jobb lesz és persze mindig volt következő, de sosem volt jó mert a domok nemtől kortól és szexuális identitástól függetlenül mind gonoszok voltak, míg a szubok mind jók, így ők csak örök áldozatok lehettek. Itt a vége fuss el véle... 

Na jó, a való élet szerencsére nem ilyen. Nincsenek gonosz domok és jó szubok. Illetve persze vannak ilyenek, de nem ez a két típus létezik. Nem vagyok pszichológus és nem tanulmányoztam behatóan a szexuálisan domináns személyek mozgatórugóit és lelkivilágát, sajnos a blogjaikból sem derül ki, amit én szeretnék tudni, mert a szubokkal szemben az ő írásaikból hiányzik valami. Mint ahogy a kapcsolatban úgy az írásban is valamit megtartanak maguknak. Van valami, amit makacsul őriznek és sosem árulnak el. Milliószor olvasom, hogy szubok vallanak arról mennyire odavannak életük szerelméért, de valahogy a domok még ha kis is fejezik a valakihez tartozásukat hiányzik valami a vallonmásaikból. Sosem árulják el, mit jelent nekik a BDSM. Mit éreznek a másik iránt, milyen érzés, amikor a kiszemelt viszont szereti őket. Milyen érzés a hatalom. Ok. Most tuti kommentben be tudtok dobni pár olyat, ami ilyenekről ír, de nekem valami akkor is hiányzik ezekből. 

Én összetett személyiség vagyok, mert azt az egy embert kivéve senki előtt nem hunyászkodom meg. Domináns vagyok családban, munkában, mindenhol, mert úgy mennek jól a dolgok, ha kézben tartom őket. Csak éppen belőlem ennek a dolognak az élvezete hiányzik. Dominálok mert úgy hiszem én tudom jól és így mennek a dolgok jól. Ezt a szülői szerepben is nagyon érzem. A szülő szükségképpen domináns a gyerekével szemben. Ez így van jól. Nekem kell terelni és utat mutatni. Ez a lányom esetében fokozottan igaz, mert bár sok jó dolgot tanul az apjától, ő annyira elkényezteti a kis hercegnőjét, hogy nekem kell határt szabni és azt mondani, hogy eddig és ne tovább a világ nem körülötted forog. Ezt a leckét úgy is mindenki megtanulja idővel, de én nem szeretnék egy ellenszenves kis zsarnokot nevelni. Ugyanakkor engem ez a dominancia fáraszt. Ez nekem olyan munka, mint mikor otthon a szárítóból kivett ruhákat hajtogatom. Direkt nem a munkámat említettem, amiért fizetést kapok, mert azt szeretem. Az jó érzéssel tölt el. Szóval én érdekes módon vagyok szub is és domináns is. Ebből a dominanciából menekülök a BDSM világába. A szexről mindig is szólt nálam a dolog, de most már egyre inkább arról, hogy ott az a másik ember, aki óv szeret és akire rábízhatom magam. Olyan jó érzés... De persze egy BDSM kapcsolat sosem könnyű. Jó igazából nem tudom, úgy mondom inkább nekem nem könnyű. Lehet van, akinek könnyen megy. Talán, aki olyan ízig vérig szub, ugyanakkor nem tudom, hogy az olyanok, hogy tudnak bármit is elintézni. A szub archetípust olyannak képzelem, mint a kisgyereket, aki a szülei nélkül nem tud, nem mer, nem akar létezni. De nyilván az ilyen, ha létezik is elég ritka lehet. Az ideális szub az kb. olyan lehet, mint nagyanyáink korában a nők. Csöndben van és alázattal teszi a dolgát. Vagy a fene tudja... De egy biztos. Nem úgy van, hogy a domok rosszak a szubok meg jók. 

A domináns személyiségek között feltételezem, de nem olvastam erről tanulmányt felül vannak reprezentálva a nárcisztikus személyiségek. A nárcizmus is egy spektrum és attól, hogy valaki mutat ilyen személyiségjegyeket még nem maga a gonosz, de sajnos olyanok is akadnak köztük, sőt még akár pszichopaták és szexuális ragadozók is. De itt vannak a szubok. Az sem úgy van, hogy ők aztán az önzetlen jóságos odaadó emberek, akik nagy ábrándos szemekkel merednek a világba és nincs bennük más csak szeretet és egyetlen vágyuk, hogy alázattal szolgáljanak. Igen. Biztosan van ilyen is köztük. Lehet, hogy több a jobb ember a szubok között, mint a domok között. Ezt nem tudom megítélni. De azt tudom, hogy a szubok is rengetek sérülést múltbeli rossz emléket hordoznak. Adni akarnak, de nem mindig tudnak mert tele vannak tüskével és félelemmel. Az nem úgy működik, hogy csak egy domináns tud bántani egy szubot. Bántani azt tudod, aki szeret téged (lelki értelemben értem, fizikailag bárkit lehet). Lehet, hogy egy domináns nem fog feljönni ide kiönteni a lelkét, hogy jaj mennyire fáj, hogy xy nem szeretett igazán (maximum általánosságban reklamálnak és azt is inkább nőktől látom, hogy nem kapják meg amit/akit akarnak), de ők is tudnak szeretni és ha szeretnek ők is sérülnek. Ha pedig sérülnek egy kicsit ők is rosszhiszeműbbé hidegebbé válhatnak. Nem jobbak vagy rosszabbak csak a másik oldalon vannak. 

Én a szub oldalon vagyok. Rengeteg domináns vonásom ellenére azért itt, mert egyszerűen eljutottam arra a szintre, hogy szerelmet és szexuális vágyat csak domináns személy tud belőlem kiváltani és neki be is hódolok. Switchnek nem mondanám magam, mert ugyan képes lennék lealázni valakit, uralni szexuálisan és egyéb módokon, de ez engem nem izgat. Ezt csak, mint egy feladatot lennék képes végrehajtani. Szóval ki kell jelentem, hogy szub vagyok. De nem mindig készséges és egyáltalán nem könnyű eset. Először is, ha valaki azt gondolná minden szub önzetlen itt vagyok én az élő ellenpélda. Én alapvetően önző akaratos ember vagyok. Ragaszkodom egy csomó dologhoz, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Mindig szem előtt tartom a saját érdekeimet és kényelmemet és így hozok döntést. Nem tartom magam egy rossz embernek, de nem vagyok egy altruista alkat. Mindezek mellett pedig nulla a türelmem és nagyon hisztis vagyok. A munkahelyem az egyetlen terület az életemben, ahol önuralmat gyakorlok, türelmes vagyok és ahol nem adom száz százalékban önmagam, ott a személyiségem egy választékosabban beszélő udvariasabb kifinomultabb verzióját tolom. Persze a határozottságra ott is szükség van, de ha valaki felbosszant mindig jó sokat számolok magamban mielőtt reagálok. Ellenben a családom a barátaim és a szerelmem mindig az én valódi verziómat kapják, amihez olykor nem kis türelem kell. Mert bár nagyon mélyen és túláradó szeretettel tudok szeretni, de a szerelem bennem mindig félelmet is kelt. Egy olyan valami azon kevés valamik egyike az életemben, amit nem tudok uralni. Nagyon szenvedélyesen állok mindenhez. Valami vagy érdekel vagy nem. Nálam nincs langyos víz meg középutak. Amikor szerelmes vagyok félek, félek hogy kihasználnak, hogy a másik nem szeret annyira mint én őt. Hogy csak kihasznál. Ez pedig a BDSM-ben nem jó, mert oda feltétlen bizalom kell. Ha vita van vagy feszültség sokszor az én hibám is. Nem csak az enyém, de le akarom írni, hogy nem vagyok tökéletes és más szubok sem azok. Nekem a D/S dolog csak úgy megy, ha őszintén szerelmes vagyok. Amikor nyugodt vagyok és minden jól megy akkor bele tudok lazulni az egészbe. Odaadó vagyok és a szexben maximálisan önfeláldozó. Egyéb területeken pedig a megfelelő partnerrel, ha nem is mindig ellenvetés nélkül, de végül behódolok, ha nem is mindenben, de egyre több és több dologban. Viszont hangulatemberként simán megesik velem az, hogy míg a szerelmemhez tartok útközben arról ábrándozom, hogy borulok a lábai elé, addig a megérkezés után egy feszültség egy apró vita, annyira elveszi a kedvem mindentől, hogy inkább elviharzanék a fenébe és nem is akarom már az egészet. Nem kell a kapcsolat, a D/S semmi, csak otthon akarok sírni és olyan blogokat írni, amiket nem teszek ki az oldalra mert másnapra úgyis megbánom. Ezek az én hibáim nyilván és nem lehet általánosítani, de azt éreztem egyszer valakinek le kell írnia azt is, hogy a szubok sem tökéletesek. Más szuboknak más hülyeségei vannak, de mindenkinek van az tuti. Akinek meg nincs az meg azért rohadt idegesítő, ide nekem a korbácsot az olyat még én is jól megverném. :D

Nem tudom minden D/S kapcsolat nehezen alakul-e ki. Az én tapasztalatom az, hogy igen. Egy akkora egoval mint az enyém eleve nem egyszerű a domináns személyeknek meg elve nagy kell, hogy legyen az egoja. Én azt tanácsolom mindenkinek, aki itt van és párt keres, hogy legyenek reális elvárásai, de azokból egy hajszálat se engedjen. Tudom ezt könnyű mondani, de áldozat ne légy. Ha úgy érzed nem jó, ha mérlegre teszed a dolgokat és azt látod kihasználnak, lépj le! Ha pedig találsz valakit, akit szeretsz és aki viszontszeret (ezt a szíved mélyén úgyis érzed, még ha néha kételkedsz is) próbálj meg bízni, mást nem tehetsz!