Sosincs annak jó vége, ha az ember mást mond a szavaival, mint a tetteivel. A szülő-gyermek kapcsolatban, például, saját nevet is kapott a jelenség: ez az ún. „kettős kötés” (double bind). Egyáltalán nem könnyíti meg a csemetéjének a dolgát, mondjuk, az az anyuka, aki – miközben a szavak szintjén - lelkesen támogatja gyermeke önállósodási törekvéseit, a tettek szintjén épp ellenkezőleg: szüntelen azon dolgozik, hogy elszakíthatatlan láncokkal kötözze őt magához. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Valójában huzamosabb ideig tartózkodni az efféle helyzetekben legalább annyira veszélyes a lélek egészsége szempontjából, mint amennyire a kockázatos a testünknek, ha – teszem azt – dohányzunk, vagy rendszeresen UV-sugarakkal égetjük védtelen bőrünket.
Bár a következmények – szerencsére - nem mindig ilyen tragikusak, általában véve is érdemes tartózkodni a képmutatástól. Már csak amiatt is, mert a legtöbb esetben nagyon kilóg a lóláb: ritkán marad észrevétlen az efféle őszintétlenség. Ahogy a mondás is tartja: a hazug ember hosszabb távon nem sokkal gyorsabb egy sánta kutyánál.
A liberalizmus, szerencsére, azon fogalmak közé tartozik, amelyek önmagukért beszélnek: nem kell ahhoz etimológusnak lenni, hogy felismerjük benne azt a latin szót, ami a szabadságot jelenti. Liberális az, akinek fontos a szabadság: aki szereti a szabadságot. Valójában ennél többet nem is tartalmaz a fogalom: simán lehet valaki liberális úgy, hogy közben elfogadja, de úgy is, hogy elutasítja a társadalmi egyenlőtlenségeket; simán lehet liberális, aki klímaaktivista, de az is, aki klímaszkeptikus; lehet liberális, aki hisz istenben, de az is, aki tagadja a létezését; és lehet liberális valaki úgy, hogy szereti a kutyákat, de úgy is, hogy ki nem állhatja őket. Úgy viszont egészen biztosan nem lehet senki sem liberális, hogy nem szereti a szabadságot.
Szexuális vágyaink sokszor nagyon közvetett, nehezen követhető viszonyban állnak személyiségünkkel, de azért, azt talán senki sem vitatná, hogy van összefüggés a két dolog között. Sőt: álmaink, fantáziáink valami nagyon lényegeset árulnak el önmagunkról, valószínűleg valami olyasmit, amihez más módon nem is lennénk képesek hozzáférni. Nehéz lenne elképzelni, hogy ez alól egyedül a BDSM fantáziák lennének kivételek.
Márpedig ezekben a fantáziákban félreérthetetlenül jelenik meg a szabadság gyűlölete. A D/S dinamika lényege a másik feletti hatalom, vagy – a másik oldalon – a saját szabadságunktól való megfosztottság gyönyöre. Némely értelmezések szerint a szadizmus lényege sem a fájdalom okozása, hanem sokkal inkább a másik lény szabadságának a tagadása: a gyönyör indikátora a tökéletes, hiánytalan hatalom a másik ember felett.
Egy, a múlt század legszadisztikusabb évtizedeit közelről megismerő, és arról aztán rengeteget gondolkodó filozófus-pszichológus, Erich Fromm, pl. így ír erről világhírű könyvében:
"A kompenzációs erőszakkal közeli rokonságban áll az a törekvés, hogy teljesen és föltétlen uralmunk alá hajtsunk egy másik élőlényt, legyen az akár állat, akár ember. Ez a törekvés a szadizmus lényege. Mint arra a Menekülés a szabadság elől című könyvemben már rámutattam, a szadista számára elsősorban nem az a fontos, hogy fájdalmat okozzon másoknak. A szadizmus valamennyi különféle formája, amelyet módunkban áll megfigyelni, mind ugyanabban a lényegi késztetésben gyökereznek, nevezetesen, hogy tökéletesen uralkodjunk egy másik személy fölött, hogy akaratunk tehetetlen bábjává tegyük, hogy mi legyünk az istene, és úgy bánjunk vele, ahogy nekünk tetszik. Az, ha megalázzuk, vagy rabszolgasorba taszítjuk, csak eszköz ennek a célnak az elérésében. A szadistának azért olyan fontos, hogy szenvedést okozzon, mert ha képesek vagyunk valakit megkínozni, anélkül, hogy védekezni tudna, ez annak a jele, hogy a személy teljesen és tökéletesen a hatalmunkban van. Márpedig a szadisztikus késztetés lényege az, hogy örömünket leljük benne, ha korlátlanul uralkodunk egy másik ember (vagy bármely élőlény) fölött. Másként fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a szadizmus célja az, hogy az embert dologgá változtassa, az élőt élettelenné, hiszen ha egy élőlény fölött teljes és föltétlen uralmat gyakorolnak, az elveszíti az élet leglényegesebb tulajdonságát - a szabadságot."
Az persze már a mi dolgunk, hogy mihez kezdünk ezzel a belátással – hogyan viszonyulunk saját vágyainkhoz, amikor azok ellentétbe kerülnek alapvető meggyőződéseinkkel. Mostanában az a módi járja, hogy semmit se vegyünk komolyan – mért épp e különös lelki alkattal tennénk kivétel? De gondoljunk bármit felőle, vagy éljünk együtt akárhogyan vele: áltatni nem érdemes magunkat. Lehetetlen dolog egyszerre szeretni és gyűlölni is a szabadságot.
Értelmesen beszélgetni másokkal csak addig lehet, amíg nem feledkezünk el se a szavaink jelentéséről, se a logika alapvető szabályairól. Ha valakiben él igény ez értelmes konverzációra, az kénytelen némi önfegyelmet gyakorolni: szenvedélyeit legalább annyira kordában tartani, hogy azok ne láttathassák vele a valóság helyett annak ellenkezőjét; és így bizonyos tényeket akkor is képes legyen elfogadni, amikor azok, történetesen, inkompatibilisek némely vágyaival.
Ennek hiányában beszélgetéseink nem sokban fognak különbözni a kertvárosi házőrzők rendes esti csaholó-koncertjeitől: itt is, ott is annak lesz igaza végül, aki a leghangosabbnak bizonyul. És valószínűleg az sem marad már sokáig homályban, pontosan hova vezet mindez. A dolgok jelen állását látva legalábbis, alighanem igen hamar megismerteti magát velünk az a világ, amelyikből immár tökéletesen hiányzik a józan racionalitás.
Hozzászólások (38)
A stílusodat sem találom gorombának. Ennek egyébként a legbiztosabb jele az, hogy válaszolok neked: egy bizonyos szint alatti megnyilvánulásokra rendszerint nem szoktam.
Továbbá, úgy látom, az sem vonatkozik rád különösebben, hogy mást olvasnál ki a szövegemből, mint amit leírtam, hiszen pontos összefoglalását adod annak: valóban azt hiszem, hogy nem a konszenzus a döntő, hanem az, hogy ami történik, az jó vagy rossz.
Ami a kérdésedet illeti, azért furcsállom csak kicsit a dolgot, mivel ahhoz az írásomhoz, amelyben a konszenzualitással kapcsolatos véleményemről írtam (https://hu.smpixie.com/bdsm-blogok/lheureux/76732-a-konszenzualitasrol), te is hozzászóltál. De ott egyáltalán nem említetted, hogy ezt az elképzelést különösnek találtad volna: inkább csak Sade egyik írásáról kérdeztél. (Mondjuk most, ha jobban belegondolok, akkor kb. senki sem akadt ki azon, hogy a konszenzus jelentőségének eltúlzása ellen érvelek, pedig az az írás tényleg arról szólt. Ez csak most lett érdekes, pedig, szándékaim szerint, ennek a blognak egészen más a tárgya.)
Szóval, gondolom, bárki eldöntheti egy dologról, hogy jó vagy rossz: a kérdés maximum az, hogy helyesen ítél-e. Így hát egy BDSM együttlétről is bárki eldöntheti, hogy az jó vagy rossz. (Őszintén szólva, ezt a részét a kérdésednek nem is teljesen értem.)
Hogy mi alapján lenne érdemes megközelíteni ezt a kérdést? Szerintem az egy jó kiindulás lehet, hogy javára válik-e a résztvevőknek, építi-e őket – vagy éppen ellenkezőleg: lealacsonyítja, elemberteleníti. Legalábbis, ez sokkal fontosabbnak tűnik számomra annál a kérdésnél, hogy milyen fokú egyetértés van közöttük.
Viszont - talán megérted - nagyon fura volt olvasni. Arra céloztál, hogy én szeretném betapasztani a szádat? Dehogy szeretném. Kérdést tettem fel, mert a rossz/jó/konszenzus témában egy alapvető dolgot nem tisztáztál.
Engem teljesen őszintén érdekel az ezzel kapcsolatos álláspontod.
Nem kötözködök, nem rád próbálom kényszeríteni a véleményem, azt meg pláne nem gondolom, h gorombáskodtam. (Lehet, h ez mind nem nekem/rólam szólt, csak hát... a nekem szóló válaszban soroltad fel. Azt mondjuk simán el tudom képzelni, h esetleg mást olvasok ki egy szövegből, mint amit te kommunikálni akartál, de ez sem szándékos, és abszolút nyitott vagyok a korrekcióra).
Elég határozottan érveltél amellett, hogy nem a konszenzualitás a döntő, hanem az, hogy ami történik, az jó vagy rossz.
A kérdésem csak annyi, hogy ki és mi alapján dönt(het)i el, hogy mi a jó illetve a rossz egy adott BDSM együttlét során, ha a konszenzualitás szükségességétől eltekintünk?
Sokféle oka lehet annak, hogy valami rossz. Rossz pl. mást olvasni ki egy szövegből, mint ami le van oda írva. Történetesen, az ilyen eljárás nekem se tetszik, de természetesen, nem ezért rossz. Hanem azért, mert lehetetlenné teszi az értelmes kommunikációt.
Vagy rossz dolog súlyos belső ellentmondásokkal együtt élni, amelyekről még csak nem is tudunk. Igaz, ez se tetszik nekem, mégsem ezért rossz. Hanem azért, mert nagyban csökkenti az ember életminőségét.
Rossz dolog az üres gorombáskodás is. Való igaz, ez sem túlságosan szimpatikus a számomra, de nem emiatt rossz. Hanem azért mert az alapvető udvariassági szabályok semmibevétele nagyon problémássá teszi az együttélést.
És rossz dolog, hogy ha valaki képtelen elviselni, ha az aktuális meggyőződésével ellentétes véleményekkel szembesül. Rossz dolog, ha ilyenkor be akarjuk tapasztani a másik száját, vagy - ha már ez nem lehetséges - legalább a saját fülünket. Ez a magatartás sem szimpatikus nekem, kicsit sem. De nem ezért rossz.
Hanem azért, mert így önmagunkat fosztjuk meg attól, hogy új nézőpontokat is megismerhessünk.
Írtad, h bele lehet manipulálni vkit abba, h egyetértsen vmivel, ami neki nem jó.
Ez sajnos így van.
Ez a bántalmazó kapcsolatok egyik alapvető eleme, főleg a kialakulásnál (később már nagyon sok egyéb tényező is megjelenik, a "finom" manipulálásra egyre kevésbé van szükség - de ebbe nem megyek bele).
Úgy gondolom h attól, mert a manipuláció valós veszély, még nem lehet en bloc a BDSM-et "elítélni". Ilyen alapon minden kapcsolat (párkapcsolat, mh-i kapcsolat, barátság stb) veszélyes, kerülendő stb. Megjegyzem, gyerek-szülő ill általános (vanilla) párkapcsolatokban sérül a legtöbb ember...
Ahol szerintem manipuláció esetén elválik az ocsu a buzatol:
Amikor az egyik fél szándékosan hazudik vagy elhallgat a másik elől egy információt annak érdekében, h az úgy viselkedjen ahogy ő szeretné.
Hogy ez a hazugság az, h "szeretlek, nem csak meg akarlak dugni egyszer", vagy az, h "teljesen normális, h nincs menekuloszo, ez jelzi a valódi bizalmat, csak az ál-domok használnak ilyet", valójában lényegtelen, mindkettő olyasmire veszi rá a másikat, amit az igazság birtokában nem feltétlenül tenne. Csak épp ennek edeskeves köze van a bdsm-hez. Aki a második dumát elő tudja adni, az az elsőt is, "csodás" vanilla partnerként.
Ez felvet egy nagyon fontos kérdést, amit nem tisztázol.
Ki dönti el, hogy egy adott tevékenység jó vagy rossz??
Te?
Hát, ez leegyszerusit mindent, hiszen bármit amit szeretnél csinálni, azt jónak minősítesz (akkor is ha a másik fél akár egyértelműen jelzi h neki nem jó), bármit, ami nem tetszik, azt rossznak. Ennél veszélyesebb nincs is.
A btk?
A btk nem tiltja a bdsm jellegű cselekményeket - ha konszenzusosak 😉.
A Biblia?
Még a fogamzásgátlást és a nem gyermeknemzést célzó szexet is tiltja. Tuti h sose teszel rosszat? 🤔
Nem nagyon látom, h ha felreteszed a konszenzust, akkor mire tudsz hagyatkozni mint egyértelmű iránytű.
A manipulaciorol írok egy másik kommentben.
Volt itt egy nő pár évvel ezelőtt. Valamilyen Alma volt a felhasználóneve. Fejébe vette, hogy mint misszionárius a vadak között, hittéríteni fog és megpróbálja meggyőzni ennek a közösségnek a tagjait, hogy a vágyaik, a tetteik rossz tőről fakadnak. Sajnos ő úgy járt, mint a misszionáriusok szoktak a vadak között. Megették...
Ezen az oldalon (lehet van kivétel is), de többnyire szabad akaratukból összeverődött emberi lények téblábolnak, akik a szabadság és a választás jogával és lehetőségével élve szeretnék felfedezni önmagukat, szexualitásukat, valamit, amiben ők másak mint a többség.
Azt mondod a konszenzus nem releváns. Pedig a konszenzus az egyetlen vékony, ámbár annál élesebb vonal, ami az agressziót a BDSM-től elválasztja.
Illetve a szándék. Ártani szeretnél valakinek, vagy örömöt okozni?
Máshonnan is megpróbálom neked megvilágítani a dolgot.
Az eszköz önmagában nem lehet sem jó, sem rossz, sem bűnös, sem veszélyes. Minden azon múlik ki használja, milyen célból, milyen szándékkal.
Ha egy műtőorvos megvág műtét közben, az technikailag ugyanolyan erőszakos behatolás az emberi testbe, mint ha Józsi megszúr a kocsma előtt. Fém vág a húsba. Mégsem tesszük a két aktust egyenlővé.
Ebben a megvilágításban a BDSM egy eszköz(tár).
tekintetében.
És már megbántam, hogy nekiálltam veled vitatkozni. Amíg nem tapasztalod meg azokat, amikről eddig beszéltem, addig annyi értelme van, mint vaknak magyarázni a színeket.
De ne felejtsd el, hogy ez egy BDSM oldal, olyan emberekkel, akik aktívan gyakorolják azt és mindig lesznek olyanok, akik nem fognak veled egyetérteni.
Egy kívülálló véleménye meg pont nem számít, mert nem tudhatja, miről beszél...
Ám ez a bejegyzésem, történetesen nem a konszenzualitásról szól. Ha inkább az a téma érdekel, egy másik blogomat tudom javasolni: https://hu.smpixie.com/bdsm-blogok/lheureux/76732-a-konszenzualitasrol
Továbbá szerintem nem teljesen van úgy, ahogy mondod, ti., hogy pont nem érdekel, hogy mások egészen másként gondolkodnak némely nem teljesen jelentéktelen kérdésben, mint ahogyan te. Hiszen, ha valóban így lenne, valószínűleg nem pazaroltál volna ennyi időt és energiát arra, hogy vitatkozz velem.
Hozzáteszem, számomra ez rendkívül pozitív tulajdonság. Az intelligencia ott kezdődik, hogy az ember komolyan veszi magát: amikor új tapasztalatokra, új ismeretekre tesz szert, hajlandó újra és újra mérlegre tenni mindazt, amit önmagában talál. Igenis, rendszeresen, foglalkozik azzal, mit gondolnak róla mások; vagy legalábbis azzal, hogy amit gondol, az összhangban van-e mások felismeréseivel.
Az persze igaz, hogy nem minden vélemény figyelemreméltó, sőt: ezek legtöbbje, természetesen, sekélyes és közhelyes. Az értékes dolgok ritkák: ebből viszont nem következik az, hogy egyáltalán ne lennének ilyenek. Ezért is próbálok az írásaimban mindig utalni olyan kiváló emberekre (mint pl. a mostaniban Frommra), akiknek a véleményét, bizonyára, sokkal könnyebb komolyan venni, mint az enyémet.
Van olyan időszak, élethelyzet, amikor akár hónapokig csönd van. De a vágyak mindig jönnek, ha akarom, ha nem. Ha el akarom nyomni, annál erősebben jönnek újra, és enni kérnek.
Enni meg jó... Jóllakni mégjobb... ;)
Abban viszont nem biztos, hogy igazad van, hogy nem lehetsz rá hatással.
És 30 év alatt nem változott a helyzet...
Amire nem vagyok hatással, azzal csak annyi dolgom van, hogy elfogadjam...
És azt egyébként honnan tudod, hogy az a jó, ha az ember elfogadja magában ezeket a vágyait, és nem harcol ellenük?
Mindenesetre, azt hiszem, sokkal több benne a rossz, mint a jó.
Megfontolom a tanácsodat, de nem ígérem, hogy megfogadom. Tudod, tanítani csak olyasmit lehet, amit te magad is nagyon jól ismersz. Egyáltalán nem biztos, hogy praktikus kérdésekben hasznos tanácsokat tudnék adni.
Ráadásul, arról sem vagyok meggyőződve, hogy hosszabb távon nem teszünk sokkal jobbat ezekkel az emberekkel, ha inkább abban segítünk nekik, hogy megszabaduljanak az illúzióiktól, és annak lássák végre a BDSM-t, ami az valójában.
Ami a citált szövegrészt illeti, sajnálom, hogy az ennyire félreérthetőnek bizonyult. Nekifutok még egyszer:
Az értelmes beszélgetés feltétele az önfegyelem. Abban az értelemben, hogy ne engedjük, hogy vágyvezéreltté váljon a gondolkodásunk. Pl. ne engedjük, hogy mást olvassunk a leírt szöveg helyett, csak azért, mert mást szeretnénk látni ott.
Ha ezt nem tartjuk be, akkor nem tudunk értelmes beszélgetést folytatni egymással, hanem akkor körülbelül úgy fogunk kinézni, mint a csaholó kutyák, akik szintén nem tudnak értelmesen beszélgetni egymással.
Ezt szerettem volna elmondani, és semmiképpen sem azt, hogy aki nem ért velem egyet, az csaholó kutya.
'Ha valakiben él igény ez értelmes konverzációra, az kénytelen némi önfegyelmet gyakorolni: szenvedélyeit legalább annyira kordában tartani, hogy azok ne láttathassák vele a valóság helyett annak ellenkezőjét; és így bizonyos tényeket akkor is képes legyen elfogadni, amikor azok, történetesen, inkompatibilisek némely vágyaival.
Ennek hiányában beszélgetéseink nem sokban fognak különbözni a kertvárosi házőrzők rendes esti csaholó-koncertjeitől...'
En ezt nem tudom maskent ertelmezni mint ugy, hogy neked van egy tezised amivel szerinted vagy egyetertek, vagy tevedek.
Bármi, ami az akarattal ellentétes, az nem illik a BDSM-be...
Olyasmit viszont nem írtam, és nem is gondoltam sosem, hogy a liberalizmus azt jelentené, hogy minden gondolattal egyet kell érteni, vagy hogy az, aki nem ért velem egyet, csaholó kutya lenne.
Gondolj pl. a manipulációra: ennek általában az a lényege, hogy valahogyan ráveszem a másikat arra, hogy saját érdeke ellenében cselekedejen – ugyanakkor ezt önként tegye. Nyílt erőszak helyett, valamiképp kicsalom a hozzájárulását – sőt, esetleg még arra is ráveszem, hogy tevékenyen működjön közre a dologban.
Ebben nem volna semmi erkölcstelen?
Nem, valoban nem. Ugyanakkor a resztvevok szempontjabol pontosan ebbol az aspektusbol fontos a konszenzus. Nem erdekel, hogy ki szerint 'rossz' az, ha megutok egy masik embert - ameddig o beleegyezett, es kivnja az uteseim.
En osszessegeben tulzoan didaktikusnak velem a hangnemet. A liberalizmus nem arrol szol, hogy minden gondolattal egyet kell erteni. Ahogy arrol sem, hogy aki a te gondolatmeneteddel nem tud azonosulni, az csaholo kutya lenne.
Ebben a tekintetben pedig nincs túl nagy jelentősége a konszenzusnak. Ha rosszat cselekszem, ezen nem segít, ha ezt mindenki más (akár még a rosszat elszenvedő fél) egyetértésének birtokában teszem; másfelől viszont ha jót cselekszem, akkor sem számít fikarcnyit sem, hogy eközben élvezem-e mások egyetértését. Egy cselekedet értéket, helyes vagy helytelen voltát ugyanis nem az határozza meg, hogy mennyien értenek egyet vele.
A „szabadság gyűlölete” kifejezéssel Fromm álláspontját próbáltam összefoglalni a szadizmusról, amit később hosszasan idéztem is. És természetesen elhiszem neked, hogy a te tapasztalataid másfélék. De azért arra felhívom a figyelmedet, hogy az ember olykor a saját érzéseit illetően is tévedhet.
Mindenesetre, ha sok mindenben nem is értünk egyet, azért van amiben viszont maradéktalanul. Legalábbis egy másik blogomnál egyszer ezt írtad egy kommentedben: sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a BDSM a megoldás, pedig nem az. Ezt én is így gondolom, és – megvallom – azért írom ezt a sok-sok mondatot, mert azt remélem, hogy közülük néhányat rá tudok ébreszteni a tévedésére.
A legtöbb embernek itt a társadalmi normák jelentenek korlátozást, és a BDSM ad szabadságot, hogy megélhetik a vágyaikat.
Élvezni az irányítást pedig korántsem ugyanaz, mint gyűlölni a szabadságot. Ez nagyon erős sarkítás.
Ne feltételezzük, hogy ha szeretem az édeset, utálnom kell a sósat...
A nagy szó alatt konkrétan a szabadság gyűlöletét értettem. Semmi sem áll távolabb a valóságtól a BDSM -ben, sőt, mint mondtam, a legfelszabadítóbb érzés gyakorolni az irányítás átadását, vagy éppen átvételét.
Elhiszem neked, hogy te nem értesz egyet ezzel. Mindenesetre a gondolat – ahogyan írásomban jeleztem is – nem az én agyszüleményem. Az persze igaz, hogy magam hajlamos vagyok komolyan venni, hiszen némely szempontból elég meggyőzőnek találom, ráadásul személyes tapasztalataim is alátámasztják. De akár igaznak tartjuk, akár nem: megismerni, úgy hiszem, mindenképpen érdemes. Attól még senki nem lett szegényebb vagy boldogtalanabb ember, hogy olyan gondolatok iránt is mutatott némi nyitottságot, amelyek szembemennek aktuális meggyőződéseivel.
Sőt, ha már szóba került a liberalizmus, ez a fajta nyitottság valószínűleg szerves részét képezi ennek a világszemléletnek.
A kérdésedre válaszolva: azért osztottam meg ezeket a gondolatokat, mert érdekesnek, figyelemreméltónak és aktuálisnak is gondolom. Ráadásul elég szervesen kapcsolódik a portál tematikájához is.
Hogy a „nagy szavak” alatt pontosan mit értesz, azt nem tudom. Ha erre gondolsz: azért utalok rendszeresen bizonyos könyvekre írásaimban, hogy megkönnyítsem azok dolgát, akik kedvet éreznénének ahhoz, hogy jobban utánajárjanak a dolognak.
Nem tudom, hogy mennyi gyakorlati tapasztalatod van a BDSM-ben, de ha esetleg kívülálló vagy, akkor nem értem, hogy miért érzed szükségét annak, hogy ilyen nagy szavakat használva próbálj meg oktatni minket, akik gyakorolják és élvezik ezt a dolgot.