Test és lélek

Amikor az utolsó kört is befejeztem a futópályán, lerogytam a padra. Boldog voltam: azt hiszem, ezeket a pillanatokat szeretem a legjobban a kocogásban. A testem fáradt ugyan, de az elmém – úgy érzem – szárnyal ilyenkor. Ekkor támadnak a legeredetibb gondolataim, ekkor jutnak eszembe a legjobb ötletek. Úgy döntöttem, ezúttal nem hagyom veszni ezeket a különleges perceket. Pontot teszek egy majd fél évszázados rossz kapcsolat végére: kibékülök a testemmel.

- Tudom, hogy sokszor igazságtalan voltam veled – szólítottam meg őt, persze egészen halkan, félig magamban beszélve csupán. Nem szerettem volna, ha bolondnak néznek. – Pedig tulajdonképpen semmi panaszom sem lehet rád. Nagyon is tisztességesen szolgáltál és szolgálsz a mai napig. Persze, mindenkinek vannak rossz napjai, apróbb hibái, de összességében, úgy érzem, mindig korrekt voltál hozzám.

Nem felelt, én pedig a hallgatását biztatásnak vettem, és folytattam.

- Őszintén sajnálom, hogy mégis végig élt bennem valami ellenszenv irántad, amit bizonyára te is sokszor észrevettél. És ez nem volt igazságos a részemről. De szeretném végre lezárni a múltat. Szeretném a bocsánatodat kérni, egyúttal új lapot nyitni kapcsolatunkban.

De a testem még mindig nem mondott semmit. Ez már kicsit feszélyezett, kissé fel is dühített. Talán ezért is kezdtem mentegetőzni.

- Persze, ez az idegenkedés, azért, nem volt teljesen alap nélkül való. Ezt talán te is beláthatod. Úgy értem, van néhány igencsak különös vágyad, amit nem egyszerű összeegyeztetni a helyzetemmel. Elvégre mégiscsak felelősségteljes pozícióban vagyok…

- Az én vágyam? – szólalt meg végre.  

- Hát igen – feleltem. – Persze, megértem, neked se lehet könnyű, de akkor is. Nézd, tényleg nem akarlak hibáztatni, hiszen békülni szeretnék. De talán te is elismered, hogy ezt a sarokba térdepelés-mániád nem könnyítette meg az életemet!

- Hogy érted azt, hogy az én mániám? – Az imént észre sem vettem, de most már egyértelmű volt a kérdés indignált, vádló hangsúlya.

- Hát, ne haragudj, de a szexualitás, gondolom, mégiscsak hozzád tartozik inkább – mondtam meglepetten.

- A szex talán igen – felelte a testem élesen. – De ennek ugyan mi köze a szexhez?

- Na de, kérlek! Csak nem azt akarod mondani, hogy én találtam volna ki ezeket?

- Hát ki más? – lendült bele egyre jobban – Legyen: a testi szenzációkért vállalom a felelősséget. Ha éhséget éreztél, vagy fájt a fejed, vagy ha érzéki vágy vonta el a figyelmed mástól: oké, ez legyen mind az én saram. De az abszurd fantáziálásaid nehogy már rajtam akard leverni! Mégis, szerinted miféle testi örömöm származik abból, ha sarokba térdepeltetnek?

Ilyen ellenvetésekre egyáltalán nem voltam felkészülve. Zavaromban kapkodva, meglehetősen összefüggéstelenül kezdtem beszélni.

- Hát ezt nem gondolhatod komolyan! Tudom jól magamról, hogy intelligens, érett személyiség vagyok, nyilvánvalóan nem lehet, hogy innen… Vagyis ebből…

- Ami azt illeti – folytatta ő ugyanazzal a lendülettel – inkább én haragudhatnék rád. Eszement ostobaságokra pazarlod az energiánkat. Képzelt világokban groteszk képeket színezgetsz, ahelyett, hogy rám figyelnél! Lehet, hogy hozzád képest konvencionális alak vagyok, de legalább nem kívánok ilyen eszementségeket! Én, veled ellentétben, tudok harmóniában élni a világgal!

Rájöttem, hogy ez a mostani nem az alkalmas pillanat a kibékülésre. Egyrészt mert a testem szemlátomást nem volt békülékeny hangulatban, másrészt mert szédítő zavarodottságot éreztem belül.

- Jobb lesz ezt a beszélgetést abbahagyni – nyögtem ki végre. Ő nem felelt: egy darabig duzzogott még, hallottam, hogy morog magában méltatlankodva.

Én pedig ott maradtam bennem a szörnyű kétellyel: lehet, hogy egész eddigi életemben végig fordítva ültem a lovon? Hogy a vágyaimnak egyáltalán semmi közük sincs a testiséghez?