Sade márki és a pszichológia

Bár a szadizmus hátterében sokszor pszichológia okok állnak, e kifejezés névadója mégsem a pszichológia, hanem egy másik tudomány területén területén tevékenykedett: Marquis de Sade filozófus volt. Persze, van némi rokonság a két diszciplína között: az előbbi (a pszichológia) nagyjából egy évszázada vált csupán ki az utóbbiból. Mindenesetre módszereik, céljaik, és a tanulmányozásuk alá vont jelenségek tekintetében is felfedezhetőek jelentős eltérések közöttük.

Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy a pszichológia deskriptív, vagyis leíró tudomány. Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, ezt azt jelenti, hogy az emberi személyiséget mindenféle értékítélet nélkül kívánja bemutatni. A dolgokat csupán leírja, és semmiképpen sem minősíti: nem dicsér és nem kárhoztat semmit abból, amit talál. Nem is változtat meg semmit. Az persze igaz, hogy bizonyos változtatásokban segítséget nyújthat; bizonyos - nem kívánatosnak ítélt jellemvonások - átformálásában támogathat minket: de ezt a legtöbbször a kifejezett kérésünkre teszi. Kínál ugyan technikákat a változás elérésere, de ránk bízza a döntést, hogy élünk-e ezekkel az eszközökkel, és - pláne - hogy, amennyiben igen, akkor pontosan milyen irányú változások katalizátoraként alkalmaznánk.

A filozófia esetében egy picit más a helyzet: pláne a morálfilozófia esetében, amelynek Sade figyelemreméltó gyakorlója volt. Itt ugyanis nem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen az ember - hanem, hogy milyennek kellene lennie. Pontosabban szólva: milyen életét kellene élnie ahhoz, hogy hű maradhasson önmagához és a világhoz (régebben ezt úgy mondták: erényes életet élhessen.) Természetesen ehhez is szükséges a személyiség alapos feltérképezése, ám ez önmagában - könnyen belátható - még nem elegendő. A filozófiailag érdekes kérdések csak azután következnek, miután aprólékosan számbavettünk mindent önmagunkban. Tudniillik, akkor kéne eldönteni azt, hogy mihez kezdjünk mindezzel a tudással: mit erősítsünk meg önmagunkban, és mi legyen az, amit viszont kisöprünk magunkból.

Elég végigolvasni a grafomán márki valamelyik, tetszőlegesen kiválasztott írását ahhoz, hogy ne maradjon fikarcnyi kétség se bennünk: Sade ízig-vérig morálfilozófus volt. Meglehet, hírhedtségét a műveiben szereplő, olykor már-már a komikumig túlfeszített pornográf jeleneteknek köszönheti, de ezek tulajdonképpen csak illusztrációi az ezeket összekötő, terjengős bölcselkedéseknek. E bölcselkedések tanulsága pedig mindig ugyanaz: az ember akkor él helyesen, ha megéli szenvedélyeit; követi vágyai sugalmazásait, bármerre is kormányozzák őt azok.

A pszichológia és a filozófia között az is lényeges különbség, hogy az utóbbi sokkal kevésbé hajlamos a tekintélytiszteletre. Kis túlzással azt mondhatnánk, a filozófusok mást se csinálnak, mint elődjeik felvetéseit cáfolják. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sade esetében nem is túlságosan nagy kihívás megtalálni a durva repedéseket világlátásának impozáns felépítményében. Hiszen a józan megfontolás és számos történelmi tapasztalat is arra tanít: vannak olyan szenvedélyek, amelyek szolgai követése rettenetes tragédiákhoz vezethet.