Gyerekek és fölnőttek

Nem kell ahhoz nagy lélekbúvárnak lenni, hogy felismerje az ember: azoknak a különös késztetéseknek, amelyeket e portálon megforduló olvasók döntő többsége alighanem megtapasztal önmagában, a kiindulópontjuk a gyermekkorban keresendő. Nem csupán pszichológiai megközelítésből látszik ez valószínűnek: a fantáziák elnagyoltsága; a makacskodó ragaszkodás bizonyos gyermekkorban fontos motívumokhoz; e képek hatásvadász, meseszerű jellege mind-mind egészen szoros kapcsolatra enged következtetni.

Sokat nyer vele az ember, ha lelkében megőrzi a hozzáférést gyermeki énjéhez. Bizonyos területeken a gyerekek életkori sajátosságaiknál fogva hatalmas előnyben vannak a felnőttekhez képest. Ami a tanulás képességét, a képzelőerő gazdagságát vagy akár az empátiát illeti –János, a legtöbb esetben, a közelébe sem érhet Janinak. Tökéletesen helyénvaló a kis hercegnek figyelmeztetése: a gyerekeknek nagyon elnézőnek kell lenniük a fölnőttekkel.

Természetesen az is igaz, hogy más területeken viszont egész más a helyzet. A gyermek – jellegénél fogva – tudatlanabb, önállótlanabb, befolyásolhatóbb érettebb embertársainál; általában sokkal nehezebben képes kontrollálni az érzéseit, állhatatlanabb és türelmetlenebb, mint a felnőttek. Ő maga mások irányítására szorul: felvetései pedig – bármilyen ötletesek is – kiigazításra, kritikára.

A különös, karikatúra-szerű kink-fantáziák, meglehet, fontos szerepet játszanak az ember életében, és lényeges hozzájárulást nyújthatnak önismeretünk megszilárdításához. Ugyanakkor szó szerint értelmezni, vagy mindenféle változtatás nélkül a valóságba átültetni azokat hasonló hiba lenne, mintha a gyerekek színes, meseszerű és sokszor képtelen felvetéseit mindenféle kontroll és felülvizsgálat nélkül próbálnánk megvalósítani. Közöttük, természetesen, a legőrültebbeket is.