Szexmentes szadizmus

(Reakció erre: Szexmentes BDSM.)

A fogalom egyik definíciója szerint értelmiségi az, aki talált valamit, ami jobban érdekli, mint a szex. („An intellectual is a person who has discovered something more interesting than sex.”) Ha ebből indulunk ki, akkor az mindenféleképpen elmondható Donatien Alphonse François de Sade márkiról, a szadizmus névadójáról, hogy értelmiségi volt. Foglalkozásának megfelelően ugyanis sokkal inkább morálfilozófiai, mintsem szexuális kérdések érdekelték – legalábbis fennmaradt írásainak egy igen jelentős része erről a tényről árulkodik.

E – manapság nem túlságosan népszerű - szakma képviselői ugyanis rendesen olyan kérdésekkel foglalkoznak, minthogy mi a jó, a helyes cselekedet; milyen az ember természete, és hogyan éljen ennek megfelelő (akkoriban úgy mondták: erényes) életet. Így aztán Sade könyveiben a túlhajtott, sokszor már-már saját paródiájukba hajló pornográf jelenetek inkább csak az azokat összekötő hosszadalmas morálfilozófiai értekezések illusztrációi.

De hát miféle értekezéseket lehet ezekkel a meghökkentő képekkel illusztrálni? Hát csak olyanokat, amelyek célja a – néhol esztelennek látszó - szenvedélyek megvédése az értelem szemrehányásaival szemben. A márki világképe szerint ugyanis alapvetően téves az a felfogás, miszerint ösztönös vágyaink, indulataink és hajlamaink felett az eszünknek kellene uralkodnia. Pontosabban szólva: az erényes élethez nem szükséges vágyaink között szelektálni, bármelyiket is elfojtani ezek közül: boldogságunk pontosan azt jelenti, hogy mindenféle késztetéseinket azonnal és maradéktalanul kielégíthetjük.

Mindez, természetesen, arra a különös késztetésre is igaz, amire a grafomán márki különösen fogékony volt: az ún. „szadisztikus” szenvedélyre. E hajlam filozófiai szempontból azért különösen problematikus, mert mintha jellegéből fakadóan ellentétes lenne mindenféle morállal. Hiszen sokféle vallás vagy erkölcsi rendszer létezik, de abban talán mindegyik egyetért, hogy a jó ember mérsékelni igyekszik a világban lévő szenvedést – de legalábbis semmiképpen sem fokozni azt.

Pedig a helyzet az, hogy nincsen okunk visszatartani magunkat a kegyetlenkedéstől, ha éppen ez okoz élvezetet nekünk – véli Sade. Nincsen, mert természeti lényekként nem lehet más feladatunk, mint a természetet követni: márpedig az egyáltalán nem a könyörületességre ad példát. Éppen ellenkezőleg: mást sem látni a világban, mint erőszakot, közönyt, az erősek zsarnokoskodását a gyengék felett. Egy ilyen világhoz csak úgy maradhatunk hűségesek, ha mi magunk is gátlás nélkül kegyetlenkedünk: pláne, ha mindeközben még jól is érezzük magunkat.

Oldalak százain át fáradhatatlanul veselkedik neki újra és újra Sade, hogy más és más szólamban adja elő ezeket az érveket - kitartását és szenvedélyét látva az olvasónak nem sok kétsége maradhat arról, hogy minden látszat dacára, bizony, volt, ami sokkal jobban érdekelte az extravagáns márkit, mint a szexualitás bármely, akár egészen különleges formája.