A felszínességről

(Reakció erre: Tényleg csak a felszín lehet izgalmas?)

A felszínességgel az a gond, hogy könnyen félreviszi az embert. A látszat sokszor merőben különbözik a valóságtól: a vízbe dugott bot, például, sosem törik el, és a vasúti sínek sem érnek össze a távolban. Aki ezen dolgok tekintetében beéri az első benyomással, az alapos tévedésben marad a jelenségek valódi természetét illetően.

Így van egy a szadisztikus vágyakkal is. Ezek persze nagyon is integráns részei az ember személyiségének, és lényeges tényeket árulnak el arról - csakhogy mindezt áttételesen, karikatúra-szerűen teszik. Ezt a jelentést megfejteni komoly intellektuális erőfeszítéseket és előzetes ismereteket kíván. Kicsit olyan a helyzet, mint az álmainkkal: noha sokat adhat hozzá az önismerethez ezek elemzése, de semmiképpen sem szabad szó szerint venni a tartalmukat. A zavaros, abszurd, összefüggéstelennek látszó képek mögött minden bizonnyal létezik megragadható tartalom, de ennek dekódolása korántsem triviális feladat.

A felszínesség legkiábrándítóbb formái közé tartozik, az a - gyakran tudományoskodó formát öltő - eljárás, amelyik megelégszik a jelenségek leírásával, tipizálásával ahelyett, hogy azok megértésére törekedne. A rendszeretet persze fontos erény, és - teszem azt - egy raktáros számára kulcsfontosságú: de az intellektuális munka mégiscsak ott kezdődik, ahol ez a mechanikus szortírozás véget ér. Addig ugyanis még csak meg sem karcoljuk a lényeges kérdéseket: honnan táplálkoznak, és mifélék ezek a vágyak egyáltalán? És mihez kezdjünk velük?