A szub

A bolygó, ahova a kis herceg megérkezett, alig volt nagyobb, mint az előzőek, és látnivalóból sem akadt több rajta, mint ezeken. Tulajdonképpen csak egyetlen dolog ragadta meg a jövevény figyelmét: egy nagyobbacska ketrec. Mikor a kis herceg közelebb lépett, és benézett a rácsok közé, egy furcsa teremtményt vett észre belül. Akkora lehetett, mint ő maga, de meglehetősen besorolhatatlannak látszott: volt benne valami kutyaszerű, ugyanakkor határozottan emlékeztetett egy nyúlra is. Félénken húzódott hátra az idegentől.

A kis herceg mindjárt megsajnálta.

- Ki zárt be ide? – kérdezte tőle.

- Senki sem zárt be – válaszolta az – magam költöztem be.

Most, hogy jobban megnézte, már a kis herceg is észrevette: a ketrec ajtaján egyáltalán nem volt lakat.

- És miért költöztél be egy ketrecbe? – kíváncsiskodott tovább.

- Mert szeretek így élni – válaszolta az.

- Nem szereted a szabadságot?

- Nagyon is szeretem a szabadságot – mondta határozottan a szub – szeretem, ha szabadságomban áll azt csinálni, amit akarok. És én ketrecben akarok élni.

- És miért akarsz ketrecben élni? – kérdezte ismét a kis herceg, mert ha egyszer egy kérdést föltett, soha nem tágított tőle többé.

A szub most közelebb jött kicsit. 

- Mert nagyon izgalmas. – felelte végül.

- Izgalmas?

- Igen. Sosem tudhatod, mit hoz a holnap. Lehet, hogy megváltoznak a körülmények. Szigorodhatnak a rabságod körülményei. Vagy éppen jutalmat is kaphatsz, ha jól viselkedtél. Esetleg – ki is szabadulhatsz. Persze – tette hozzá aztán – ez elég sok bonyodalommal jár.

- Miféle bonyodalmakkal jár? – érdeklődött a kis herceg

- Hát megint keresned kell egy alkalmasnak látszó ketrecet. Lehetőleg – sóhajtott – egy megfelelő őrrel együtt.

- Azt szeretnéd, hogy valaki őrizzen téged?

- Természetesen – válaszolta a szub.

- Hogy ő nyissa és zárja a ketrecedet?

- Igen – válaszolta a szub.

- Ahogyan az neki tetszik?

- Ahogyan az neki tetszik.

- De hát akkor végső soron – mondta a kis herceg némi gondolkodás után – te mégsem azt szereted, ha azt csinálhatod, amit akarsz.

A szub felsóhajtott.

- Tudod, ezt elég nehéz elmagyarázni valakinek, aki önmaga személyében nem szub. Én szeretem az izgalmat. De mindennek megvan a maga ára. Olykor ez az ár a szabadságunk.

- Értelek – mondta a kis herceg, bár valójában nem igazán értette. De nem akarta megbántani újdonsült ismerősét. Szedelőzködni kezdett.

- Máris elmész? – kérdezte a szub.

- Indulnom kell – felelte a kis herceg. – Még sok bolygót szeretnék meglátogatni.

A szub összeszedte minden bátorságát, és közelebb lépett a rácsokhoz

- Maradj itt – mondta hirtelen – legyél te az őröm!

A kis herceg a fejét rázta.

- Nem szeretem a börtönöket. Egyszer egy király is meg akart tenni igazságügy-miniszterének, őt is épp ezért utasítottam el.

- Nagyon jó szolgád lennék – folytatta a szub, mintha meg sem hallotta volna. – Te nagyon kedves vagy, képes vagy odafigyelni másokra. És én nagyon hálás tudok lenni annak, aki foglalkozik velem.

A kis herceg elnézett a távolba, a bolygója felé.

- Szerintem azokat kell ketrecbe zárni, akik veszélyesek. Te pedig egyáltalán nem látszol veszélyesnek.

- Nem ismersz még engem – felelte kacéran a szub. De aztán, mintha maga is elcsodálkozott volna a saját merészségén, lassan elhúzódott, vissza az előbbi helyére.

- Isten veled! – kiáltotta végül a jövevény, ahogy elrugaszkodott, de a szub már nem válaszolt neki.