Egy kiállítás képei - I.

BDSM Blogok » Blog - Lheureux » Egy kiállítás képei - I.
2023. 11. 19. 22:21 | Megjelent: 304x
Szenvedély: https://sardaxart.files.wordpress.com/2022/09/sardax_garret1.jpg

Rajztudásom, sajnálatos módon, még gyermekkoromban megrekedt valahol a mosolygó napocskák és a pálcikaemberkék szintjén. Így aztán őszinte csodálattal tekintek mindazokra, akik birtokában vannak e kreatív képességnek: akiknek – úgy képzelem – a szavaknál sokkal pontosabb, kifejezőbb eszköz áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy gondolataikat papírra vessék. Mert, egyfelől a rajz pontosabb mása a dolgoknak, mint ezeknek körülírása; másfelől viszont ezek a dolgok mégis szabadabban, légiesebben, ha úgy tetszik, kreatívabban ábrázolhatok ilyen grafikával, mint - a valósághoz sokkal szorosabb láncokkal kötődő – fényképpel.

Ezért lehet, hogy a pornográfiában is sokkal kedvesebbek számomra a rajzok, mint a fotók: az utóbbiak sokszor inkább közönségesnek, kiábrándítónak, földhözragadottnak és unalmasnak tűnnek; meglehetősen ritkán is fanyalodom csak rájuk. Ám rajzokkal már más a helyzet: szívesen és gyakran nézegetek grafikákat, pláne, ha azok olyan művész keze nyomát viselik magukon, mint a témában jelentős hírnevet szerző Sardax.

Ő ugyanis nemcsak a ceruzájával bánik profi módon (számomra ez itt és most csupán annyit jelent, hogy képes egészen élethűen rajzolni), de ráadásul a munkáit kivétel nélkül jellemzi egy különös (és különösen vonzó) stílus. Ezek az alkotások – habár természetesen mind a femdom témakörében mozognak – rendkívül változatosak, mégis könnyen felismerhetőek: az eleganciának, a könnyedségnek, a játékosságnak sehol máshol meg nem tapasztalható elegyéről. Ezek a rajzok nem csupán szépek, de kifejezetten gondolatébresztőek is: jóval több, mélyebb bennük a tartalom, mint pusztán az erotikus jelenet, amit ábrázolnak.

E rajz pl., számomra a szenvedély allegóriája. A szenvedély az, amely rabságba veti a Végzet sújtotta embert: és ez a béklyó eltéphetetlenebb, mint a legerősebb vaslánc; ebből a börtönből nehezebb megszökni, mint Alcatraz szigetéről. A férfi a képen alighanem jól tudja már mindezt, hiszen nem fiatal, volt már épp elegendő ideje arra, hogy felismerje és el is fogadja sorsát. Ez utóbbi mozzanatról – mármint az elfogadásról – festményei árulkodnak szerte a tömlöc padlóján: a kényszeresen, mindig ugyanarról a kínzó témáról, szemlátomást nagy műgonddal és odaadással készített alkotások.

A szenvedélyt ugyan legyőzni nem lehet, de mégis uralhatja az ember; legalábbis az ő döntésén múlik, hogy mihez kezd vele. Képletesen szólva: a rácsok közül ugyan ki nem szabadulhat, de cellája magányában mégis megmarad valami a szabadáságából, amit ki sem rabolhat el tőle. Ezzel a szabadságával él a férfi, amikor a művészet felé fordul: az egyszerű, fatalista beletörődés helyett a reflektálást, a szenvedélyén való intenzív tűnődést választja. Az ő számára – úgy képzelem – ezt jelenti a festés: újra és újra nekirugaszkodni a sziszüphoszi feladatnak; újra és újra megpróbálni elmondani az elmondhatatatlant. Mert a vágy, a szenvedély végső soron elmondhatatlan: legalábbis mindig marad belőle valami, ami megfogalmazhatatlan, ami ellenáll minden ábrázolási kísérletnek. Amit csak érezni lehet: és amit csak az az ember érezhet át, akit Végzete a femdom börtönébe vetett.

Mindenesetre minden efféle művészi kísérlet feltétele az teljes őszinteség: a férfi meztelensége talán épp ezt a tényt hivatott jelképezni. A központi, lényeges alak a képen egyértelműen a férfi: aprólékos kidolgozottsága mellett a nő elnagyoltsága szinte már-már karikatúra-szerű: egy magasszárú csizma és egy korbács sziluettje; ennél közhelyesebb, semmitmondóbb nem is lehetne az ábrázolás. Ennek a nőnek – szemben a festővel – semmilyen személyisége nincs, a világon semmit meg nem tudunk róla. Mintha, tulajdonképpen, mindez teljesen lényegtelen is volna: a szenvedély csizmát és korbácsot igényel, egy jelmezt, amit bárki magára ölthet - és nem pedig egy másik emberi lényt.

Ha hihetek a Wikipediának, Sardax egy interjúban azt mondta, hogy életének nem része a femdom. Mintha a kép hangulata arról árulkodna, hogy alkotóját – akárcsak e sorok íróját – alapvetően ambivalens viszony fűzi e különös lelki alkathoz. Hiszen a rabságot – akármilyen izgalmas, vagy gyönyörteli is olykor – lehetetlenség megszeretni.

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.