Két különös íróról

(Reakció erre: Már megint pimasz kedvemben...)

Mintha lenne valami elszakíthatatlan kapocs az ún. szadomazochizmus és az irodalom között. Hiszen már maga a fogalom két író nevének összeolvasztásával jött létre: a XVIII. században élt francia márki, Donatien Alphonse François de Sade a szadizmus, míg jó egy évszázaddal később alkotó kollégája, Leopold von Sacher-Masoch a mazochizmus névadója. De azon kívül, hogy mindketten tekintélyes mennyiségű írásművet hagytak hátra maguk után, túlságosan sok közös vonást nem találunk bennük. Egy világ választja el Sade-ot, és Sacher-Masochot egymástól.

Sade a bűn filozófusa. Írásai éppoly botrányosak, mint élete: a grafomán márki nemcsak a börtönt járja meg, de elmegyógyintézetbe is zárják. Műveihez nagyon is passzol ez az életút, hiszen azokban mást sem tesz, mint provokál. És nem csupán a – helyenként már megmosolyogtató túlzásokba vitt – pornográfiával. E jelenetek között ugyanis Sade filozófál: írásai tekintélyes részeben olyan – szexuális izgalmat csak nagyon csekély mértékben kiváltani képes – kérdéseket feszeget, mint, hogy bűn-e embertársainkkal kegyetlenkedni, erényes cselekedet-e uralni szenvedélyeinket, milyen az ember valódi természete stb. Ráadásul, ezekre a kérdésekre a lehető legbotrányosabb, a konvencióktól lehető legtávolabb álló válaszokat adja: nemhogy nem bűn kegyetlenkedni, de éppenséggel maga az erény; a legcsekélyebb mértékben sem kívánatos uralni szenvedélyeinket, hiszen éppen ez az igazi lényegünk, és így tovább. Ámulatot keltő, hogy milyen erővel, milyen kifinomult retorikával védelmezi álláspontját – ami, több-kevesebb részletességgel – szinte valamennyi írásában megjelenik.

Sacher-Masoch ennél sokkal konvencionálisabb, ahogyan életében, úgy műveiben is. A decens osztrák nemes történeti munkákat éppúgy ír, mint regényeket: de hírnevet csak ez utóbbival szerez. Nem is elsősorban amiatt, mert ezek annyira eredeti, vagy jól formált művek lennének, hanem sokkal inkább a témaválasztása miatt. Ez a téma, természetesen, a nő hatalma a férfi felett – pontosabban szólva, az alávetett helyzet, a szenvedés, a kiszolgáltatottság semmi máshoz nem fogható gyönyöre. Leghíresebb írása A bundás Vénusz: vékonyka, olvasmányos szerelmi történet, a fiatal, álmodozó, élvhajhász Szeverin és Vanda kapcsolatáról, aki a végzet asszonyaként robban be a férfi életébe, és kényszeríti végül térdre őt. A regény zárójelenetében Vanda újdonsült szerelmével korbácsoltatja véresre Szeverint – mielőtt végleg elhagyná őt.

Csakhogy Masochnál nyoma sincs annak a grandiózus filozófiának, amivel Sade sosem mulasztja el megtámasztani szereplői döntéseit. A történet végén Szeverin éppenséggel a korbácsolás közben döbben rá arra, mekkora tévedés volt egész eddigi élete:

„A legmegalázóbb az volt, hogy nyomorúságos helyzetemben, Apolló korbácsa alatt és Vénuszom kegyetlen kacagása közepette eleinte fantasztikus, érzéki gyönyört éreztem, de aztán Apolló kikorbácsolta belőlem a poézist, és végül tehetetlen dühvel és összeszorított fogakkal elátkoztam kéjvágyó fantáziámat, asszonyt és szerelmet egyaránt.

Most egyszerre szörnyű világossággal láttam, hová vezette a férfit Holofrenész és Agamemnon óta a vak szenvedély, a kéjvágy: az áruló asszony zsákjába, hálójába… nyomorba, szolgaságba és halálba.

Mintha álomból ébredtem volna.”

Ezek után már nem is meglepő, hogy évekkel később, a fiatalkori botlására emlékező Szeverin, úgy beszél a férfi-nő kapcsolat természetéről, hogy azért manapság már egy mérsékeltebb feminista fórumról is kitiltanák:

„Ismered Goethe sorait: »Döntened kell – győzz vagy reszkess, / üllő légy, vagy kalapács.« Semmire nem illik annyira, mint a férfi és a nő viszonyára. (…) A férfi szenvedélyében rejlik a nő hatalma, és ha a férfi nincs résen, a nő tud is élni ezzel a hatalommal. A férfinek nincs más választása, vagy a nő zsarnokává vagy a nő rabszolgájává kell lennie. Amint odaadja magát neki, máris igába hajtotta a fejét, s majd érzi az ostort.”

Ezek a gondolatok mindenesetre korántsem tűnnek olyan megbotránkoztatónak vagy provokatívnak, mint a márki filozófiája. Isten tudja, hogy van-e összefüggés szexuális vágyaik különbözősége és világlátásuk között, de valahogy Sade álláspontja határozottan bátrabbnak, férfiasabbnak, egyenesebbnek látszik, mint a mazochizmus névadójáé.