Álom

Leonardo (44)
Fetisiszta, Switch
Férfi, Hetero
  • Van nyilvános albuma 
  • Van nyilvános őt ábrázoló képe 
  • Van blogja 
2018. 06. 18. 09:37 | Megjelent: 1075x
Ma éjszaka volt egy álmom, némiképp erotikus tartalmú, egy házibuliban voltam, megismerkedtem egy nővel, kellemes külseje volt, barna félhosszú haja és nőies alkata.
Egymásra kattantunk és mivel egy álom más mint a valóság, elvonultunk a ház, ahol a buli volt, egy hátsó szobájába. Kerülgettük, ízlelgettük egymást, inkább ő volt a határozottabb, aki a tempót diktálta, hirtelen az ágyon találtam magam, hanyatt fekve, a kezeimet épp rögzíteni akarta, de megzavartak. Mivel egy buliban voltunk, ez sajnos többször is előfordult, de egy álom már csak ilyen, nem mi irányítjuk. Ezután bement a fürdőbe, combfixet és harisnyatartót vett fel és bekrémezte a mellkasát, én az ágyon ültem, a fürdőszoba ajtaján tükör volt és láttam ahogy készülődik, ő ezt észre vette és rám mosolygott. Kijött és folytattuk volna, de ismét megzavartak, sajnos itt ért véget az álom, mert felébredtem.
Rövid, de kellemes álom volt, persze tudom, hogy nem valóság, de nem bánnám ha egyszer valósággá válna, ha nem is teljesen úgy ahogy álmodtam.
Az ágyban fekve még ábrándoztam róla, hogy kocsiba ültünk és elmentünk hozzá vagy hozzám, hogy nyugodt körülmények közt folytathassuk ami elkezdődött.

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.