Sebek

Könnyen lehet, hogy az amit írok, egyik oldalról semmit se mond. Másik oldalról talán vagy van alapja. Esetleg súlya.

De emberek vagyunk. És mint emberek, megélve a napi dolgokat meg lehet állapítani azt, hogy többségünk, legyen szó férfiről vagy nőről: nem gonosz.

Viszont sebeket hordozunk magunkban, magunkon, amiből következik hogy már egy érintésre is védekezni kezdünk.

Túlságosan erősen reagálunk dolgokra, egy-egy szóra, hangsúlyra már akár azonnal, de hibásan.

A feldolgozatlan sebek, fájdalmak, megalázások azonnali reakciója lesz az a védekezés, amit talán gonoszságnak érzünk. És így sokan elrejtik a sebeiket. Hallgatnak, vagy akár mosolyognak. Adnak valamit aminél többre képesek, de félnek önmaguktól, mert a múlt élményei mindig hatással lesznek. Legyen az régi esemény vagy épp egy friss dolog.

Ezek az emberek a lelkükben megszakadnak a benn tomboló fájdalmaktól. 

Nem rosszindulatból védekeznek ezek az emberek akár humorral vagy csenddel, hanem reflexből. Mert a nem látható, soha ki nem mondható sebek rettenetesen fájnak.