Az idősebb férfiak
Be kell vallanom valamit.
Én nagyon szeretem a férfiakat...
Pontosabban: azokat a férfiakat, akik már egy ideje férfiak!
Az „idősebb” nálam egyébként meglehetősen relatív fogalom. 18 és 25 éves korom között a 30 és 45 közötti férfiakat soroltam ebbe a kategóriába. Most 29 vagyok, úgyhogy a számok természetesen szépen csúsztak utánam.
Mostanában nagyjából 35 fölött kezdek igazán figyelni.
És 45 alatt még mindig egészen kitartóan.
Nem tudom, mi történik valahol a harmincas évek közepén, de én nagyon szeretem...
Talán az arc.
A férfias arc, amin már megjelent egy-két apró vonal, de még semmit sem veszített a fiatalságából. Sőt.
Én például egészen zavarba ejtően szeretem a szarkalábakat.
Főleg mosoly közben.
Amikor a szem körül összerándul az a néhány apró ránc, és hirtelen az egész arc sokkal szexisebb lesz.
Ilyenkor hajlamos vagyok egy kicsit tovább nézni, mint illene.
Persze csak kulturáltan.
Legalábbis kívülről.
Belül már kevésbé vagyok jó kislàny.
A finom ráncokat is szeretem. Azokat a kis vonalakat, amelyekből nem az jut eszembe, hogy „öreg”, hanem az, hogy tapasztalt.
Van bennük valami nagyon férfias.
Mintha az arc egyszer csak elkezdené elárulni, hogy tulajdonosa már nem tegnap született.
És azt hiszem, pontosan ez vonz.
Az érettség.
Az a fajta nyugalom, ami nem unalom, hanem magabiztosság!
Amikor egy férfi már nem akar mindenáron érdekesnek, ellenállhatatlannak vagy tapasztaltnak látszani.
Egyszerűen csak az.
És ahogy Rám néznek azzal a bizonyos tekintettel...
Na, azzal engem nagyon könnyű zavarba hozni.
Az a nyugodt, kissé játékos tekintet, amiben már nincs kapkodás.
Nincs az a bizonyítási vágy, hogy hány nőnek tetszik.
Inkább az érződik rajta, hogy pontosan tudja, hogyan kell egy nő figyelmét megtartani.
És itt szerintem elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol illene témát váltanom.
Nem teszem.
Szerintem van valami különösen vonzó abban a férfiban, aki már rájött, hogy a női öröm nem valami mellékes, kellemes bónusz.
Hanem maga is cél.
Aki nem siet.
Aki figyel.
Aki észreveszi a reakciókat.
Aki nem csak azt akarja tudni, hogy tetszik-e neked, hanem azt is, hogy mitől tetszik neked.
Ez a fajta figyelem számomra sokkal érzékibb, mint bármilyen tökéletes test.
És igen, lehet, hogy ebből már sejthető, miért gyengém a harmincas-negyvenes férfi.
Mert valahogy ebben a korban sokukon egyszerre jelenik meg minden, amit szeretek.
A férfiasabb arc.
Az apró ráncok.
A nyugodtabb mozdulatok.
Az önbizalom.
A tapasztalat.
És közben még mindig ott van az a játékosság, huncutsàg, vadászösztön.
Az a kis mosoly, amiből az ember rögtön tudja, hogy a tulajdonosa sem teljesen ártatlan...
Na, az különösen veszélyes.
Mert egy húszéves férfi lehet helyes.
Egy harmincas-negyvenes férfi viszont néha úgy tud rád nézni, hogy hirtelen elfelejted, miről beszéltél....
És ez két nagyon különböző dolog.
A legérdekesebb talán mégis az, hogy sokszor éppen azok a férfiak kezdenek igazán vonzani, akik fiatalabb korukban egyáltalán nem mozgatták meg a fantáziámat.
Volt, akire húszévesen ránéztem, és azt gondoltam: Hmm, oké, helyes. Ennyi. Semmi különös.
Aztán eltelt néhány év, és ugyanaz az arc egyszer csak egészen más hatást keltett bennem. Nem tudnám egyetlen változásra fogni. Talán az arc lett karakteresebb, talán a tekintet nyugodtabb, talán csak megjelent rajta az a fajta magabiztosság, amit az ember nem tud magára erőltetni, mert egyszerűen idő kell hozzá.
És ilyenkor veszem észre, hogy már nem csak helyesnek látom.
Hanem férfiasnak.
Olyan férfinak, akit már nem csak megnézek, hanem egy kicsit tovább is néznék, ha nem kellene közben úgy tennem, mintha egyáltalán nem érdekelne...
Talán ez az, ami igazán megfog az idősebb férfiakban. Nem egyetlen külső jegy, hanem az egész összhatás. Ahogy viselik magukat. Ahogy néznek. Ahogy mosolyognak. Ahogy már nincs bennük az a türelmetlen bizonyítási vágy, csak az a kellemesen zavarba ejtő tudatosság, hogy pontosan tudják, milyen hatással vannak egy nőre.
És hát…
én az ilyen tudatosságnak meglehetősen nehezen állok ellen...
Jelenleg például van egy színész, akivel pontosan ez történt.
Gyerekszínészként kezdte. A régi képein tényleg egy kis ficsúr.
Tinédzserként és fiatal felnőttként helyes volt, persze.
De nem ő volt az, akire azt mondtam volna, hogy na, ő veszélyes rám nézve.
Most 39 éves.
És…
Nos.
Most már veszélyes.
Nagyon.
Az arca megváltozott.
Megjelentek rajta azok az apró vonalak, amelyeket én valamiért egészen indokolatlan lelkesedéssel tanulmányozok.
A szarkalábai.
A férfiasabb vonásai.
A tekintete.
És van az a pillanat, amikor mosolyog.
Ilyenkor teljesen megértem, miért mondják, hogy bizonyos férfiak nem egyszerűen megöregszenek.
Beérnek.
Én pedig láthatóan különösen kedvelem a beérett példányokat.
Sőt, néha egészen illetlenül.
Mert lehet azt mondani, hogy a szépség a fiatalságban van.
Lehet.
Én viszont azt hiszem, engem valami más érdekel.
Az, amikor a szépséghez már társul valami, amit nem lehet huszonévesen megszerezni.
Tapasztalat.
Önbizalom.
Jelenlét.
És az a bizonyos tekintet, amitől egy nőnek hirtelen eszébe jut, hogy talán mégsem olyan rossz dolog néha elveszíteni egy gondolatmenet fonalát...
Különösen, ha az ember tudja, miért veszítette el.
Hozzászólások (0)