Önzaonosság és bátorság

Az elmúlt időben egész érdekes szitóituációkkal kerültem szembe. Mondjuk a szituációk magukban nem is különlegesek, de amit kiváltottak belőlem az meglepett.

Mindig is egy önazonos, korrekt embernek tartottam magam. Szeretem azt gondolni, hogy van gerincem és ami a szivemen az a számon is. Na de ezt könnyű mondani, amig a helyzet kedvező és az önazonosság vagy a felszólalás ennek érdekében semmilyen vagy kevés kockázattal jár. Nehezebb hű maradni magunkhoz és a vágyainkhoz, mikor tudjuk, hogy a mondandónkkal valamilyen szinten saját magunknak ásunk vermet. Lehet, azzal, hogy kimondjuk azt amit gondolunk nemkivánt mellékhatásokat is felszinre hozunk és ezzel veszitünk. Vagy talán mégse?

Érdekes dolog ez. Szerintem azzal ha hűek maradunk önmagunkhoz, sosem veszithetünk.

Az is igaz, hogy nem kell mindent mindig kimondani. Ha a főnök egy idióta és legszivesebben felnyársalnánk, akkor lehet azt azért jobb nem hagoztatni, mivel az állás az még kellhet.

De a mi kis magán kuckónkban, a saját privát életünkben jó ha vannak standarjaink és nem félünk őket hangoztatni, melletük kiállni. Sokszor ez nem fog tetszeni a körülöttünk lévő embereknek és emiatt szaladnak. De szeritem ezzel nem veszitünk. Hosszú távon nem. Igy lekopnak azok az emberek akik nem is érdemelték meg, hogy benne lehessenek az életünkben és megmenekülünk egy jővendőbéli csalódástól. Igen, pillanatnyilag fájhat a dolog, sebet ejthet, de hiszem azt, hogy ha valami olyanért állunk ki ami számunkra igazán fontos, akkor abból baj nem lehet.

Tartozunk magunknak ennyivel, hogy bármikor tükörbe nézünk, olyan személyt lássunk aki igenis önazonos és akkor is kiáll saját maga mellett, ha az nem mindig kényelmes.

Végülis az egyetlen ember akivel minden éjszaka muszáj ágyba bújnunk, az saját magunk.:)