Határtartás és kudarctűrés

Egy neten talált hölgy által írt blogbejegyzést osztanék meg a mélyen tisztelt publikummal, mert ahogy látom, manapság ez sokszor általános probléma. Szerintem ezen érdemes mindkét oldalnak elgondolkodnia.

"Randiztam tegnap. A srác jó fej volt, értelmes, nevettünk is párszor, de nem különösebben éreztem, hogy meglenne az a kapcsolódási pont, amit keresek. Tudod, amikor fejre is állhatsz, de egyszerűen nincs kémia.

Ha valamit megtanultam a randizással töltött évek alatt, akkor az az, hogy ilyenkor be kell húzni a kéziféket és udvariasan el kell köszönni. Nem vonzódsz a másikhoz, kész, nem is fogsz. Felesleges erőltetni. Volt olyan, hogy nem igazán éreztem azt a kis pluszt, mégis felmentem a pasashoz két pohár bor után és az élmény nem volt kifejezetten kurvarossz, csak mérsékelten szar.

Úgyhogy bölcs, tapasztalt randiveterán módjára a második korsó sör után a telefonom kijelzőjére néztem és mondtam, hogy hát úgy látom, ideje indulni.

És akkor megkérdezte a fiú, hogy átmegyek-e hozzá. És akkor én mondtam, hogy köszönöm szépen, de nem élnék a lehetőséggel.

Kicsit tekerjük vissza a szalagot a beszélgetésben egy órával korábbra, arra a részre, amikor a srác azt mondta magáról, hogy elég jól tudja olvasni az embereket, a munkája során pedig ezt az adottságot tovább is tudta fejleszteni. Mondtam, hogy az egy nagyon jó tulajdonság. Aztán valamivel később az asztal fölött megfogta a kezemet, én pedig óvatosan, a szemkontaktust és a beszélgetést nem megtörve visszahúztam.

Most pedig fogjuk a távirányítót és tekerjük a szalagot vissza oda, hogy a második korsó is üresen áll előttünk és én azt mondom, hogy inkább hazamennék. És akkor a srác elkezd győzködni. De hát közel lakik. De hív nekem egy Ubert később. De nem kell csinálnunk semmit, csak lazítunk nála. De később tényleg tud nekem Ubert hívni.

Ezeket a mondatokat egy-egy "köszönöm, de inkább hazamegyek most metróval" jellegű asszertív kijelentés szakította meg, a negyedik ilyen után pedig a légkör érezhetően fagyossá vált, a lovagunk megsértődött és savanyú képpel reagált fél mondatokkal, valahányszor beszélgetni próbáltam, amíg kifizettük a fogyasztást és elhagytuk a pubot.

És akkor hazafelé azon merengtem, hogy bazdmeg, én egy olyan nő vagyok, aki elismétli százszor is a "nem"-et, mert eldöntöttem, hogy mit akarok, de ami még fontosabb, hogy mit nem, viszont léteznek azok a lányok és nők, akiket sokkal könnyebb lenne belenyomasztani abba, hogy ilyenkor végül rábólintsanak és egy baromi kellemetlen szexuális élményük legyen egy idegennel, akihez még csak nem is vonzódnak. Amúgy ezt nemi erőszaknak hívjuk, ha tetszik, ha nem. Lehet fröcsögni kommentben.

Pár hete kitettem Instagramon sztoriba egy képet, amin olyasmi volt a szöveg, hogy randizz/járj olyan emberrel, aki érti, hogy a beleegyezés a kulcs és hogy ez a beleegyezés bármelyik pillanatban visszavonható.

Tegyük fel, hogy mégis hagyod magad belenyomasztani abba, hogy felmenj egy ilyen sráchoz, mert a nem is annyira low-key érzelmi zsarolását nem tudod elviselni és a túlélési ösztönöd azt mondja, hogy "essünk túl rajta baszki, hamarabb szabadulsz". Abszurdnak hangzik, de hány ilyen van még kapcsolaton belül is, nem igaz? Hát szexelni akar a Géza, nem baj, gyorsan túl vagyunk rajta és már alszik is, mi meg tudunk nyugiban olvasni...

Az állandó partnereimmel már egyértelmű, hogy újra és újra becsekkolunk egymásnál szexuális aktus közben és ha valakinek csak nem úgy mozdul a szemöldöke, már jön is a kérdés: "megálljunk?"

Előfordul, hogy napokig terveztünk valamit kipróbálásra, egy játékszert, egy szerepjátékot, aztán ott helyben az egyikünk valahogy mégsem tud ráhangolódni az adott dologra, olyankor pedig tervet váltunk. Vagy mégis megpróbáljuk, de végül azt mondja, hogy hagyjuk inkább, és olyankor hagyjuk inkább. Tudom, elképesztő. Elképesztő, hogy senki sem sértődik meg, hogy senkinek sem olyan törékeny az egója, hogy ne viselje el a "nem"-et, még akár akkor is, amikor mindennek a közepén vagyunk. Mert a konszenzus bármikor, bármelyik pillanatban visszavonható.

És akkor el se kezdd baszki, hogy jaj persze mert azok a kurvák milyen gyakran kéretik magukat, és a "nem" az igazából "talán", meg valójában azt várják, hogy jobban erőlködj, blablabla, hogyne, igen, tudjuk. De akkor hadd mondjam el, hogy sajnos a világban mindig vannak olyanok, akik elmejátékokat szeretnének játszani az egyenes, tényszerű kommunikáció helyett, mert szarul lettek nevelve, vagy traumatizáltak, vagy simán csak élvezik a drámát, mert unalmas az életük. És akkor most hadd kérdezzem meg, hogy biztos vagy benne, hogy egy ilyen embertől szeretnél valamit? Ha te szó szerint veszed és elfogadod a nemleges választ, pedig ő mást szeretett volna, végül is az kinek a baja?

Na ugye. Szóval egyezzünk meg abban, hogy az egyszerű, hétköznapi emberekből indulunk ki, akik azt mondják, hogy köszönöm, de nem, és akkor te azt mondod, hogy oké.

És itt most az a lényeg, hogy teljesen kurva mindegy, hogy férfi vagy, nő, vagy nonbináris. Bárki, bármikor, bármire mondhat nemet, neked pedig kötelességed azt elfogadni megbántódás és a másik nyomasztása nélkül. Ne akarj benne lelkiismeret-furdalást kelteni, ne éreztesd vele, hogy haragszol rá, ha nem egyezik bele az aktusba, mert az egy nemi erőszak, akkor is, ha végül megteszi. Na köszöntem....NEManya"