Vágy és vád

A gyors zenére kábultan vonaglott a lány teste, mint a folyó sodrása. Nem részeg, még csak becsiccsentve sem volt talán, de mennyire jó érzés egy pillanatra megfeledkezni testéről. Arról a testről, ami pillanatnyilag jobbra meg balra ring. Amire rásimul a fehér, mélyen dekoltált póló, és a combközépig érő fekete szoknya. Mennyi mindent rejtenek ezen ruhadarabok: gömbölyű keblet, széles csípőt, karcsú derekat.

Egy kéz simul a lány derekára, mértani pontossággal követve derekának ívét, mintha teremtéstől kezdve odaszánták volna. Hatalmas tenyér, hasonló, vonagló mozgás. Egy pillanatra mindent feledve simul bele az érintésbe, mint egy biztonságot nyújtó kapaszkodóba, ami épp akkor jött, mikor ideje lenne. De a pillanatnak nyomban nyoma vész, és egy összerezzent, fürkésző pillantás veti bele magát a kéz tulajdonosának bágyadt tekintetébe. Az idegennek kedves, melegséget árasztó zöld pillantása és alkoholmámoros lehelete van. Mosolya kifinomult eleganciát sugárzik, arca gondterheltséget és megfáradtságot.

Hatalmas vészjelző sípol mindkét tudatban, hisz már az első érintés is bensőségesebb, mint annak lennie kellene. Kellene? Hát mit tanítanak mindig férfi és női kapcsolódásról, feltétel nélküli vonzalomról, zabolázatlanságról? Férfi és nő egymásnak van teremtve, nem létezik egyik a másik nélkül. Elemi ösztönöknek pedig nem más, mint a tudat szabhat csak határt.

Megszakad a kapcsolat, mint mikor erővel szakítanak ki legszebb álmokból: foszlányokban még ottragad az álomkép, de közben éles és vakító a valóság. Ki lépett távolabb, nem lehet tudni. De mindössze csak néhány pillanatig kerekedhetett fölül a valóság az ösztönökön, hisz alig néhány ritmussal később már újra együtt vonaglott a két test, együtt vették a levegőt. A két tekintet egymásba fonódik, egy pár órás szerelem ígéretével.

Így ringott együtt a két test végtelennek tűnő perceken és órákon keresztül, egyre közelebb húzódva egymáshoz, egyre mocskosabban fedezve fel a másik testének vonalait. Nem sokkal később a férfi egyik keze már a lány fenekét markolássza, másikkal pedig beletúr a hosszú szőke hajba, időnként meg – meghúzva azt. Testük könnyedén összhangba került, mintha évek óta táncolnának együtt. Az idő megszűnt körülöttük, és csak a zene ritmusa és a másik lélek közelsége maradt. Mindketten érezték a másik melegségét és energiáját, ami átjárta őket.

Elcsattan az első csók. Majd a második. Hogy ki kezdeményezett, egyikük sem tudja, de ugyan kit érdekel, hiszen a pillanat most történik. Ez a pillanat, mely szenvedélyes, zabolázatlan, megmagyarázhatatlan.

Kis idő múltán a férfi kérdezett valamit, de a hanghullámokat elnyomta az újra erősödő basszus, ezért inkább két ujját szájához emelte, dohányzást imitálva. Ez már nem kérdés volt, ugyanis ezt követően egyből megragadta a lány kezét, és kivonszolta maga mögött a szórakozóhely teraszára.

- Kérsz egy szál cigarettát? – kérdezte a férfi, és a dobozt a lány felé nyújtotta.

- Nem dohányzom – sóhajtotta a lány, majd húzta óvatos mosolyra ajkát, miközben kihúzott egy szálat a dobozból – viszont most kivételt teszek.

A férfi egy gyújtót vett elő a zsebéből és miután megpattintotta a lány elé tartotta a lángot. Most, hogy a holdfény megsütötte a férfit, láthatóvá vált az a néhány ránc a szeme sarkában. Negyvenes évei elején járhatott, de jócskán tett róla, hogy letagadhasson jópárat az éveiből, ugyanis nem nézett ki többnek harmincnál. Ezüstös színűre festett hajával és szeme méregzöld színével azonnal levette a lányt a lábáról.

- Bertalan vagyok. De neked ma este csak Berci – nyújtott kezet a férfi. A lány óvatosan elfogadta a felé nyújtott kezet, miközben a másik kezével szájához emelte a cigarettát és mélyen beszívta a füstöt.

- Liza – válaszolt egy mosollyal, ami jócskán keveredett a bizonytalansággal és a kíváncsisággal.

- Örülök, Liza. Ritkán látni, hogy valaki csak így, egy buliban dönt úgy, hogy kivételt tesz a szabályaiból. – A férfi hangja mély volt, nyugtató hatású, mintha minden szavát megfontoltan választaná meg. Közben mégis érezhető volt a férfi feszültsége, a Lizáéhoz hasonló bizonytalanság. A lány kicsit feszengve válaszolt, miközben megpróbálta eloszlatni a körülötte lebegő füstöt.

- Hát, mondjuk úgy, hogy ez nem a megszokott péntek estém. – Egy kis szünetet tartott. - És te? Gyakran jössz ide?

Bertalan szintén egy kis szünetet tartott, mintha csak most döntötte volna el, hogy mennyit áruljon el magáról.

- Nem igazán. A barátaim húztak ki. Azt mondták, időszerű, hogy kicsit kiszakadjak a munkából. Ügyvédként dolgozom, szóval el tudod képzelni...

Liza bólintott, miközben hajával kezdett el játszani.

- Értem. Az ügyvédek élete nem hangzik túl izgalmasnak, ha őszinte akarok lenni.

- Á, dehogynem az! – nevetett fel Berci. - Meglepődnél, milyen izgalmakat rejthet egy szerződés apró betűje, vagy egy bonyolult ügy. De elismerem, nem pont olyan izgalmas, mint egy váratlan tánc egy vonzó idegennel egy buliban.

A lány kacagott, és egy pillanatra megfeledkezett arról a bizonytalanságról, amit Bertalan jelenléte váltott ki belőle. Sőt. A férfi közelsége megnyugtatta, és folytonos mosolygásra késztette.

- Tánc? Ugyan már. Van fogalmad arról, hogy létezik tánc etikett?

- Igen. Bár úgy tűnt, mindketten elfelejtettük, hogyan kell viselkedni "megfelelően" egy szórakozóhelyen. – Bertalan szemeiben huncut csillogás jelent meg. - De mondd, Liza, mi hozott téged ide ma este? Csak nem egy unalmas péntek esti kivétel?

Az említett elgondolkodott a válaszon, a cigarettáját körözve az ujjai között. - Valami újat akartam. Egy kis szünetet a hétköznapokból. Aztán hát, itt találtam magam, egy cigarettával a kezemben, egy szinte ismeretlen ember társaságában, aki...

- Aki reméli, hogy a péntek estéd emlékezetes lesz – vágott közbe Bertalan finoman.

Egymás szemébe néztek, és egyetértően bólogattak, mintha a lelkük teljesen összekapcsolódott volna. A cigaretta közben leégett, és egy hamutartóban elnyomták a csikket. Tekintetük összefonódott, szavak nélkül egyeztek meg abban, hogy visszatérnek a táncparkettre, azonban egyikük sem mozdult. Egy ezredmásodperccel később ismét egy forró, dohányízű csókban forrtak össze ajkaik. Liza háta a falhoz nyomódott, Berci keze Liza derekán, Liza keze Berci vállán pihent. A férfi erős karjai között tartotta a lányt, durván csókolta ajkait, mintha minden felgyülemlett feszültséget és frusztrációt ebbe a néhány percbe akarna belesűríteni. Hosszú percek teltek el így, mialatt megszűnt létezni a tér és az idő. A táncparkettre azonban többé már nem tértek vissza.

----------

Korán virradt másnap a hajnal, kivirított a kikelet, átsütött a napsugár a redőny lécei között, megérintve a tágas hálószobát. A göndör hajú, pirospozsgás arcú nő egyedül ébredt a hatalmas ágyban, aminek tudata egy súlyos követ gördített a mellkasára. András nem aludt vele előző este. Lassan kezdett elhatalmasodni rajta a kétségbeesés, amikor hirtelen a kávéfőző lusta zúgása szakította ki gondolataiból. A nő kipattant az ágyból, belelépett az ágy mellett lévő mamuszba és szinte rohant a konyha felé. András neki háttal állt, testtartása, mint mindig, most is fegyelmezett és egyenes.

Miközben a kávé csepeg, a férfi előkészíti a két bögrét, amiket még a Ciprusi nászúton szereztek be. Mennyi emléket zár magába a két kerámia; a két hétig tartó önfeledt boldogságot, a könnyedséget, a rengeteg meztelenséget. Milyen régen is volt, már csak egy ezeréves emlék csupán. Hatalmas a kontraszt a jelenlegi valósággal, amit összenyomnak a hétköznapok gondjai.

A nő csendesen lépdel át a nappalin és odalépve férjéhez csókot lehet az arcára. A férfi mélyen beszívja a levegőt, majd nyel egy hatalmasat.

- Tudom, hogy tegnap este nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna. Sajnálom, hogy elmentem. Nem kellett volna. – a férfi bűnbánó arccal fordul a nő felé.

- Igen, én is sajnálom. Talán picit túlreagáltam a dolgokat.

- Én is túlreagáltam. Túl heves voltam, nem kellett volna így elhagynom a lakást. Megijedtem attól, hogy talán valami komoly baj van közöttünk, és nem tudtam, hogyan kezeljem. Még most sem tudom.

- Én is megijedtem, Andris. Azt hittem, talán nem is ismerlek olyan jól, mint hinném. De tudom, hogy ez csak egy rossz pillanat volt közöttünk, viszont nagyon fáj, hogy szó nélkül itt hagytál.

- Nekem is fájt elmenekülni. De úgy éreztem, hogy annyira fel vagyunk pörögve, hogy csak rosszabbat tenne, ha maradnék. Szükségem volt egy kis levegőre, hogy lehiggadjak, és ne mondjak olyasmit, amit később megbánok. – A mondat közben lefőtt a kávé, Andris pedig teletöltötte vele a két bögrét.

- És hova mentél? – fürkészte férje arcát a nő. Andris pár másodpercig nem válaszolt, a csendet pedig a kávéjának hangos kavargatásával próbálta leplezni.

- Khm. Lacival szórakozni egy kicsit. Beültünk egy bárba, majd benéztünk kicsit a Kóklerba. Tudod, az a szórakozóhely, ami nemrég nyílt.

- Igen, tudom. De inkább nem szeretnék többet tudni.

- Elég, ha annyit tudsz, mennyire fontos vagy nekem és mennyire…

- Igen, tudom. És tényleg nem szeretnék többet tudni. – mosolyodott el a nő tettetett naivsággal, erős hangjával félbeszakítva férje mondatát.

A kimondatlan feszültség ott lebegett a fejük fölött, azonban úgy döntöttek, hogy ezzel a témát lezártnak tekintik. Nem ez volt az első. Gyakran seperték a konfliktusokat szőnyeg alá, azonban sokéves házasságuk titka volt az, hogy látszólag gond nélkül lendültek tovább a ki nem mondott titkok felett.

A reggeli rutin folytatása szinte idillszerű volt. A frissen őrölt kávé és a lekváros pirítós illata kijózanító hatással van mindkettőjükre. Ahogy a meleg csésze kezeik között melegszik, néha egy - egy pillanatra megállnak, és egymás szemébe néznek. Ahogy kortyolnak a kávéjukból, elkezdenek beszélgetni. Megosztják az elmúlt nap eseményeit, tervezik az előttünk álló napot, és nevetgélnek egymás viccein. Ez a rövid időszak mindig az övék; egy kis sziget a mindennapokban, ahol csak ők ketten vannak. Minden nap. Még ha hatalmas titkokat is rejtegetnek egymás elől, az a reggeli néhány óra feledteti a sérelmeket.

Miután kifogytak a kávéból, és megbeszélték a fontos dolgokat, az idő kezd sürgetővé válni. A küszöbön még egy utolsó pillantást vetnek egymásra, mielőtt szétválnak aznapra. Egy gyors csók, és mindketten útra kelnek, készen arra, hogy szembenézzenek a világ kihívásaival.

------

Négy kínkeserves nap telt el, mire Liza elérte a legnagyobb mélységet a fájdalomban. Lenyomta a rendőrkapitányság nehéz ajtajának kilincsét és belépett a hosszú fehér folyosóra. Minden lépés egy-egy emléket hordozott, mindegyik nehezebb a másiknál.

Szinte egy teljes órán keresztül egyik szobából a másikba küldték, mire végre helyett foglalhatott Farkas Péter rendőrtiszttel szemben. A kapitányságon az idő mintha megállt volna. Az óra ketyegett ugyan, de Liza számára minden más csendbe burkolózott. A péntek éjszaka sötétsége, amelyben egy rémálom vált valósággá, még mindig ránehezedett, jobban, mint az elmúlt napokban eddig bármikor. Hangot akart adni a fájdalmának, de mintha most nehezebb lenne minden szó, amit az ideúton formált meg magában.

Péter csendesen figyelt. Türelmes volt és kedves, bátorító mosolyra húzta száját, mintha tudná, mennyire törékeny a pillanat. Liza szavakat próbált formálni, de először csak a csend szakadt meg. Aztán mintha valami elszakadna benne, elkezdett beszélni. A szavak lassan, akadozva, de egyre határozottabban hagyták el az ajkát. Hosszasan mesélt a péntek esti szórakozóhelyről, a teraszon elszívott cigarettáról, Berci méregzöld szemeiről és ezüstszürke hajáról. Beszélt arról, hogyan fosztották meg őt méltóságától, hogyan törték össze a lelkét egy olyan cselekedettel, amelynek nincs helye ebben a világban.

A rendőr csendesen figyelt a felszakadó vallomásra, jegyzeteket készítve, miközben Liza elmesélte a részleteket. Mikor a lány elhallgatott, kérdéseket tett fel neki. Nyomasztó, megalázó kérdéseket. Tudni akarta, milyen ruhát viselt azon az éjszakán, mikor az eset történt, fogyasztott-e alkoholt, miért volt egyedül a szórakozóhelyen, kérette-e magát a férfinek és miért nem kért segítséget, amikor még a körülöttük lévő emberek segítségére lehettek volna.

Miután a lány minden kérdésre felelt, a férfi feltette a legsúlyosabb kérdést, amiről tudta, hogy az egész vallomást megváltoztathatja.

- Miért várt napokat, hogy idejöjjön és megtegye a feljelentést?

A lány nem válaszolt. Csöndesen lehajtotta a fejét, és nem nézett fel többet. Péter lemondóan sóhajtott egyet. Összecsukta jegyzettömbjét, majd szó nélkül kisétált a szobából.

A következő órákban Liza végig ment a szükséges eljárásokon. Orvosi vizsgálat, pszichológiai támogatás, részletes vallomás. A rendőrség ígéretet tett arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek az elkövető kézre kerítése érdekében.

Amikor Liza később kilépett a kapitányság épületéből, a nap már magasan járt. A fény, amely rávetült, mintha egy új kezdetet jelentett volna. Bár a sebek még ott lappangtak mélyen a lelkében, és tudta, hogy az útja a gyógyulás felé hosszú lesz, valami megváltozott. Azáltal, hogy szembe szállt a történtekkel, és felvette a harcot a saját igazságáért. Felvette a harcot, hogy mással ne történhessen meg, az, amit ő át kellett éljen, és ezáltal új erőre talált. Egy erőre, amely segíteni fog neki a továbblépésben, a gyógyulásban, és ami talán, egy nap, lehetővé teszi számára, hogy újra bízzon az életben, az emberekben.

-----

Alig néhány héttel később Lizát behívták az őrsre. A lány arcán a meglepetés és a feszültség finom keveréke ült, amikor belépett a rendőrőrs kopott, de tisztán tartott előterébe. Péter, aki már lassan egy hónapja foglalkozott az ügyével, kedvesen köszöntötte a lányt, majd a már jól ismert irodába vezette őt. Liza immár sokadjára foglalt helyet a kényelmetlen székben.

- Örülök, hogy el tudott jönni - köszöntötte Péter, tekintetében azzal a bizonyos mély, megértő fénnyel, amely Liza számára már ismerőssé vált az elmúlt időszakban.

A lány csak bólintott, a szorongás egyre szorosabban fonódott a torka köré. A férfi személyes hangneme és az eddig tanúsított tisztelete ellenére is, a rendőrségi környezet mindig képes volt felerősíteni benne a bizonytalanságot. Péter egy pillanatra mélyen Liza szemébe nézett, mintha keresné a megfelelő szavakat, majd elkezdett beszélni:

- Hosszú hetek munkája után végre sikerült beazonosítanunk azt a személyt, akit Ön nemi erőszak elkövetésével vádol. Tudom, ez sok lehet egyszerre... – a rendőr mély levegőt vett, majd csak ezután folytatta - A szórakozóhely felvételei és az ön személyleírása alapján megállapítottuk, hogy a gyanúsítottunk Molnár András néven van nyilvántartva. Valószínűsíthető, hogy csak önnek mutatkozott be Bertalan néven, egy új személyazonosságot létrehozva magának. András 41 éves, házas férfi, jogi területen dolgozik.

Lizára ránehezedtek az információk, összeszorítva mellkasát. Szemei könnyekkel teltek meg, ahogy ezeket a szavakat hallotta, légzése pedig szabálytalanná változott. Egy része megkönnyebbült, hogy végre történt előrelépés az ügyben, de a másik része pedig tele volt kérdésekkel és rettegett attól, hogy mi jön ezután.

- És... mi lesz most? - kérdezte rekedten, próbálva elnyomni a hangjában rezgő érzelmeket.

- Most következik a jogi eljárás. - válaszolta Péter nyugodtan. - Az illetőt már őrizetbe vettük, és hamarosan bíróság elé áll. Önt is be fogják idézni a tárgyalásra. Szeretném, ha tudná, hogy minden támogatást megkap ebben a folyamatban.

Liza bólintott, miközben a könnyei végig csordultak arcán, próbálva feldolgozni az információkat. A gondolat, hogy szembe kell néznie a férfival egy bíróságon, félelmetes volt számára. A rendőr óvatosan előrehajolt, próbálva megadni az a biztatást és erőt, amire Liza ebben a pillanatban szüksége volt.

A beszélgetés folytatódott még egy darabig, a rendőr részletesen elmagyarázva a következő lépéseket, Lizának pedig lehetőséget adva, hogy feltegye azokat a kérdéseket, amelyek eddig talán nem hagyták nyugodni. Mikor a lány távozott a rendőrőrsről, egy új érzés kezdett el terjedni benne, amely keveréke volt a félelemnek, az undornak, a reménynek és valami újnak: a gyógyulás lehetőségének.

-------

Liza csak 6 hónappal később látta újra a férfit, immár egy tárgyalóterem falai között.

- A vádlott neve, Molnár András. A vádló, Szépréti Liza. A bíróság ezen a napon összegyűlt, hogy ítéletet hozzon Molnár András ügyében, - kezdte mély, rezonáló hangon. - A vádlottat azzal vádolják, hogy szexuális erőszakot követett el a vádló ellen.

Hosszú órák teltek el a hűvös tárgyalteremben. András és Liza eskü alatt tette meg vallomását. A védőügyvédek hatásos beszédet mondtak, a beidézett tanuk viszont alkoholmámoros bódulatukra hivatkozva ködösen mesélték el emlékeiket. Talán emlékeik valóban ködösek voltak.

A bírósági terem levegője feszült volt, ahogy az ítélethirdetés közeledett. A zsűri tagjai komoran ültek helyükön, míg a hallgatóság csendben figyelt. Andris idegesen simította meg a zakóját, ahogy visszatért helyére az utolsó szünet után. Az elnökbíró, egy idősebb, méltóságteljes megjelenésű férfi, tekintettel teljes csendre intett a teremben, mielőtt folytatta volna.

- A vád és a védelem mindkét fél részéről számos bizonyítékot és tanúvallomást hallgattunk meg, - folytatta az elnökbíró. – A vád súlyos. Hazánkban zéró tolerancia elve érvényesül a szexuális erőszakkal szemben. – A teremben lévők lélegzetvisszafojtva várták a következő szavakat. Andris mereven bámult maga elé, próbálva elrejteni a dühöt, a kétségbeesést és a bizonytalanságot, amit érzett. A vád valóban súlyos volt, és tudta, hogy ha elítélik, az élete örökre megváltozik. Hiszen már most is változott. Felesége nem hisz ártatlanságában, el sem kísérte őt a tárgyalásra. A házassága kútba fulladt.

Mekkora baklövés volt bizalmába engedni egy fiatal lányt. Mekkora hiba volt bízni és őszintének lenni.

- Azonban a bíróságnak szem előtt kell tartania, hogy az ártatlanság vélelme miatt minden kétséget kizáróan be kell bizonyítani a vádlott bűnösségét. – András tüdeje lassan telt meg levegővel, alig tudott hinni az elhangzott szavaknak. – A bíróság elé tárt bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy a helyszínen nem történt erőszakos cselekedet. A vádló a helyszínt önként hagyta el a vádlottal. A tanúk szintén arról vallottak, hogy a szórakozóhelyen történt minden cselekmény konszenzusosnak volt tekinthető. A rendelkezésre álló bizonyítékok, bár terhelőek, nem elégségesek a vádlott bűnösségének minden kétséget kizáró megállapításához. Nincs olyan tanú, aki közvetlenül tanúsíthatná az események erőszakos voltát, továbbá pedig a meglévő fizikai bizonyítékok sem nyújtanak egyértelmű képet. Figyelembe véve, hogy egy állítás és egy tagadás áll egymással egyenrangúlag szemben, a bíróság úgy dönt, hogy felmenti Molnár Andrást minden vád alól.