O. és a futás

Kora, szürke este volt, mosogattam a konyhában, a már délután folyamán a hátsózsebembe csempészett símaszkkal.

A megfelelő pillanatra vártam azóta is.

O. felkapcsolta a feje felé lógó olvasólámpát és elhelyezkedett a nappaliban lévő L alakú kanapén, abba a pozicíóba és kényelembe, amihez neki volt szüksége a barátnőjétől kölcsönkapott könyve folytatásához. És végre abba a nyugalmi állapotba, amihez nekem volt szükségem a meglepetésem kellő és semmiből érkező erejéhez.

A két helységet háromnegyedében elválasztó és takaró kandallós fal miatt - nem láthatta, ahogy az utolsó tányér leöblítése után felhúztam a fekete maszkot.

Kikapcsoltam és levettem az övem, amit már az első találkozónkon is előszeretettel tekert a saját nyaka köré, amikor a kezébe adtam.

Ma erre nem lesz parancs, se kérés, se idő.

Tudta, hogy valamelyik nap átváltozom majd azzá az ösztönférfivé, akitől annyira szeretne megijedni. Aki majd úgy fog tenni egy rövid időre, mintha nem lennénk egyenlők és ő csak egy háromlyukú, választástalan préda lenne, aki le lesz vadászva, megállíthatatlan erővel és mesterkélt agresszióval.

Hirtelen, szándékosan hangos lépésekkel tettem meg azt a pár métert, ami elválasztott minket és a tereket.

A kanapén oldalasan, a szürke, puha, poliészter pléddel betakarva feküdt O. - könyvét a fény felé tartván.
Váratlan lépéseim hangjára megjelenésére felkapta a fejét, és miközben átnézett a jobb válla fölött - már le is suhintottam a lába elé a kanapé bőr húzatára az övemmel. Ezzel jelezvén a szándékomat és megadván a pillanat komolyságát és irányát. Azonnal megpróbált felülni a könyvvel a kezében és ellenállást mutatni, de két kézzel löktem vissza a háttámla kipárnázott falába, és rántottam le róla a szabad kezemmel az anyagot, ami alatt csak egy szál vékony fehér bugyit viselt.

Rémülten, az agya által másodpercek alatt felszabadított adrenalin áradattól dúsoló pupillákkal, északi kék szemeivel nézett rám - mintha nem tudná mi történik és légzése szapora zihálásba kezdett a következő mozdulatom bizonytalanságától.

Nem hagytam neki sok időt gondolkozni. Erőteljes, nem a megszokott játékos kis pofonjainkra lendítettem a szabad kezem, amit ő a továbbra is szorongatott könyvvel védett ki és próbált meg rögvest távolabb kerülni tőlem. Egyből, ahogy hátat fordított nekem - kaptam el hosszú szőke haját és húztam vissza annál fogva. Bíztattam, hogy pofozzon meg - meg is kaptam, amit szerettem volna egy felfokozott tenyeres képében.

Ezzel csak még jobban gerjesztett.

A balkezemben tartott, buksija méretére már előre összecsatolt övet, heves rúgkapálások és mocskos szájalások közepette a nyakára hurkoltam.

Ahogy a teljes testsúlyommal és térdeimmel nehezedtem rá a lábaira és a derekára, úgy húztam szorosabbra az övem a törékeny, még a kifinomult füleimnek mindig egy picit túl hangos torkára.

Intenzíven hörgött, nyögött, próbálgatta és erőltette pánikszerű, kétségbeesett hangját. Mintha valóban bármilyen segítségre lett volna szüksége. Arcát durván a kanapé kettes és hármas eleme közé préseltem, hogy elnyeljék rémülten érces hangszíneit.

Ahogy egyre kevesebb levegőhőz és mozgáshoz engedtem - elcsendesedett.

Megadó magatartására - lazítottam az öv szorításán egy hajszálnyit és a fülébe súgtam:

No matter how hard you'll try, you’ll be fucked - now run’!

Elengedtem az egyik markomból összezilált hajcsomóit, másikból az övem.

Ő, a tökéletes játék és színtársam módjára kezdett el iszkolni az előszoba hosszú, sötét folyosója felé, be a kétszáz négyzetméteres ház egyik hálószobájába a háromból.

Én és a félelmétől megmerevedett férfiasságom pedig nyugodtan, de rögtön, a zaklatott, csillapodni és rejtőzködni próbáló nyomai után.