Lenyúltak hozzám és csak egy darab szart találtak.

Persze minden viszonylagos. És pont ez a viszony a lényeg. A suszter maradjon meg a kaptafánál.

Vagy valami hasonló. Már a közmondásoktól is fáj a fejem.

De a lényeg, hogy annyira, de annyira különbözőek vagyunk, hogy esélyem sincsen.

Egy másik életre, egy Nőre, a boldogságra.

De ez így van jól, és így van a helyén.

Megpróbálom ebben megkeresni a boldogságom. Megpróbálom azt amire ti nem vagytok képesek. Hogy lefelé keresgélek és értékelem amit ott találok.

Apám jut eszembe. Amikor túrtuk az iszapot és folyami rákokat meg egyéb herkentyűket kerestünk. Mégiscsak jó ember volt. Tudta azt, hogy nem feltétlen felfelé kell keresnünk az életet. Lehet az alattunk, olyan helyen ahová amúgy eszünkbe sem jutna kotorászni.

Hát lenéztünk és boldogok voltunk. Ritka emlék de boldog.

Kurvára fáj minden. Amit elkövettem, amit itt csináltam és amit tenni fogok.

De legalább őszinte vagyok magammal. Úgy mint azt sokan nem teszik itt meg.

És habár az egész élet egy hiábavalóság, mégis a magam módján igyekszek kihasználni minden percet.

Szóval mindenki tegyen meg minden tőle telhetőt, és legyen kurva boldog amit az elméje enged.

Ne szomorkodjatok, minden csak a kezdet!