Berlin

JatekAzElet (47)
Bizonytalan
Férfi, Hetero
  • Hitelesített profil
  • Online 
  • Van zárt albuma 
  • Van blogja 
Bejegyzések idő szerint 2024. 10. (2)
2 órája | Megjelent: 16x
Még átnézésre vár, addig lehet benne moderálási szabályt sértő tartalom.

Eléggé esett az eső a reptér felé menet, de nem kellett sietni, mert időben elindultunk, úgyhogy lassan vezettem. Csendben gurultunk át a városon, tegnap este már mindent megbeszéltünk. Ez az első útja külföldre már évek óta, nem volt sok kedve menni, de muszáj a német kollégákkal élőben találkoznia. Akkor változott a hozzáállása egy kicsit, mikor felvetettem neki, hogy miért ne próbáljam meg Lacit oda szervezni, hogy meglátogassa még Berlinben van. Nevetett. Először nem értette, hogy mit értek az egész alatt, hiszen én nem megyek, itthon kell maradjak. Ilyen még nem volt. Csak ő és Laci? Ráadásul tőlem távol, külföldön, egy hotelben? 4 napot lesz ott. Izgalmas gondolat, de egyben kicsit ijesztő is. De hogy Laci, hogy kapott az alkalmon, az meglepett. Ennyit kellett felhoznom neki:

-     Te, párom két hét múlva utazik munkaügyben. Berlinbe, négy napot lesz ott. Kár, hogy nem ott laksz, hogy szórakoztatni tudd kicsit.

-     Mikor pontosan, és hol száll meg?

Megadtam a dátumot, a hotel nevét és Laci fél óra múlva küldte a képernyőképet a foglalásáról, és a repjegyéről. Egyből felállt a farkam a gondolattól, hogy tényleg kivett egy szobát ugyanabban az időpontban mint párom, ugyanott. Eszembe jutott az első, és egyetlen együttlétünk. Az első és egyetlen alkalom amikor találkoztunk hármasban, és Laci a feleségemet magáévá tette.

Tehát megbeszéltük. Ott lesz ő is, és onnantól már kettejükön áll a dolog. Én már napok óta csak arról fantáziáltam, hogy mit fognak kezdeni a helyzettel. Mit fognak kezdeni egymással? Közös vacsora, utána masszázs, egymás kényeztetése? Vagy egy kis iszogatás és szex? Vagy találkozás a hotelban és egyből szobára mennek kúrni? A lehetőségek határtalanok. Felszabadítja a feleségemet vajon, hogy nem lesz ott a férje, másképp fog viselkedni vajon? Ez mind csak tőle függött és Lacitól innentől.

Megérkeztünk a reptérre és leparkoltunk. Bekísértem és megvártam még becsekkolt, majd elköszöntünk.

-     Írj vagy majd, ha landolsz, milyen a hotel, satöbbi, tudod.

-     Oké 😊 puszi, szeretlek!

-     Én is szeretlek! Ne dolgozz túl sokat!

És elindult, én meg elindultam haza és beletemettem magam a fantáziálásba, a képzelgés és kéjelgésbe. Aztán írt mikor megérkezett, és indult a taxival a hotelba. Leültem otthon a kanapéra és arra gondoltam, most ér a hotelhez. Vajon összefutnak véletlenül rögtön Lacival? Vajon már írt is neki, hogy találkozzanak, és már ott várja az aulában álló farokkal, csőre töltve a gatyájában? Nem tudhattam pontosan, csak annyit, hogy megint magáévá fogja tenni a feleségemet, és ez felízgatott. Elővettem a farkam.

Közben Berlinben Julcsi beszállt a taxiba, és bemondta a hotel nevét…

Vasárnap délután van, holnap reggel kell csak dolgozni mennie. Addig el lesznek Lacival, egész éjjel, vagy csak egy vacsival kezdik? Mit fognak csinálni? Kb. fél óra már eltelt, biztos a hotelben van már, lehet, hogy be is csekkolt már, vagy épp most csekkol be. Lehet, hogy épp a recepciónál áll és Laci megközelíti (már várta, hogy nehogy elkerülje és nehezebb legyen találkozni?), és ráköszön mint egy kedves régi ismerősre? Vagy csak odalép hozzá, és annyit mond:

  1. Szia Julcsi! - és mosolyog
  2. Oh, sziaa! Megleptél! - kicsit elpirulva mondja
  3. Nem akartalak megijeszteni, bocs! Becsekkoltál már?
  4. Mindjárt kész, és kapom a kulcsot. 
  5. Rendben, segítek majd felcipelni a csomagod. Csak ez az egy koffered van?
  6. Igen, de nem nehéz, ne aggódj!
  7. Nem aggódok. Kész? Menjünk akkor, melyik emeleten vagy? - és azzal felkapta párom kofferját.

…….

Elindultunk a lift felé. Julcsi kicsit zavartan ment előttem, de én annál mohóbban vizslattam alakját. Néztem a ringó csípőjét és visszaemlékeztem, milyen jól tudja mozgatni lovaglás közben. Természetesen ez is tervben van valamelyik napra. Időnk mint a tenger, legalábbis most így érzem. Érzem, ahogy a lift előtt állva lopva rám pillant. De mire odanézek már meredten nézi a kijelzőt. Zavarban van, ezt majd fel kell oldanom! Mégsem ronthatok ajtóstul a házba! 

Belépünk a liftbe, még inkább zavarba kerül, hogy ilyen kis helyiségben vagyunk összezárva. Én kifejezetten élvezem, a parfümje illata csiklandozza az orrom és a fényes lift oldalak, na meg a tükör segít abban, hogy alaposan szemügyre vegyem. Hónapok teltek el a találkozásunk óta, de mindig is jól esett visszagondolni rá. Nem egyszer gondoltam az ott történtekre maszti közben és amikor Tam szólt, hogy lenne lehetőségem újra becses nejét kényeztetni már egyből a szervezésre mentem rá.

Kifordulva a liftből megkerestük a szobáját. Sajna nem egy szinten van, de nem terveztem amúgy sem túl sokat tölteni a saját szobámban. Ezt még nem kötöttem Julcsi orra alá, de biztos vagyok benne, hogy ez már az ő fejében is átsuhant.

Bent levette a pulcsiját, én leraktam a táskáját. Várta, hogy menjek el, de mondtam, hogy meglepetéssel készültem az utazás fáradalmait kipihenni, de vissza kell ugranom érte a szobámba. Kis gyanakvással fogadta e kijelentésem, de megnyugtattam, hogy pár perc múlva visszatérek és addig helyezze magát kényelembe.

Gyorsan szobámhoz siettem és magamhoz vettem az előre összekészített csomagot. Egy fürdő bomba, illatos, jó habos, masszázs olaj, szivacs, egy üveg bor, hogy ellazuljon.

Mikor újra kopogtattam az ajtaján, drukkoltam, hogy ne rázzon le a fáradtságra hivatkozva, de szerencsére pár tétova másodperc után kinyitotta az ajtót és kedvesen beinvitált. Azért szemében még mindig a gyanakvás szikráját véltem felfedezni. Bár arra biztos rájött, hogy a férje keze van benne a dologban, ahogy megjelentem a hotelben pont ahol ő szállt meg. Pont én, akitől azokat a hatalmas orgazmusokat kapta. Szóval hajtotta a kíváncsiság is, mivel benne volt sok lehetőség is a levegőben és a kíváncsiság hajtotta mi lesz ebből. 

Én bementem a fürdőszobába és beledobtam a bombát a vízbe, hogy töltődjön a kád. Utána kimentem tölteni neki egy pohár bort, amit egyből nagy kortyokkal megivott. Tudtam, hogy még feszült, de ahogy nyújtotta csevegés közben poharát újratölteni, én már kicsit kevesebb bort töltöttem bele, nem kell már annyira a lazításhoz, a nyelvem majd jobban ellazítja.

Ellenőriztem a vizet a kádban, jó sok volt, hatalmas habbal. Jeleztem, hogy a fürdője kész. Ő bement, az ajtót csak behajtotta, hogy tudjunk közben csevegni, de a kád mellett vetkőzött le. Élvezte a forró víz nyugtató hatását, csevegtünk, lassan telt az idő, hangján hallottam, hogy elernyedt a kádban. Fogtam a pruha szivacsot és finoman benyitottam a fürdőbe, ő csak akkor eszmélt, mikor már a kád mellett voltam. Ösztönösen a melleihez kapta a kezét, de én azt válaszoltam, hogy már láttam minden formában és igazán nem kell takarnia, inkább élvezze, hogy alaposan megmosdatom. 

Pajkosan kinyújtotta a nyelvét: - Igen, tényleg, de játékosan habot pakolt fedetlen keblére. 

Én viszont odaültem a kád mellé és laza csevegés közben elkezdtem mosdatni. Előbb az egyik karját, majd a másikat is. Lassan, finoman, közben az utazástól az időjárásig, gyereknevelésig minden is szóba került. Aztán a nyakát mostam, először a tarkóját, majd elől és ahogy hátrahajtotta fejét, kihasználva ezt belemerítettem a szívacsot a vízbe érintve a már ágaskodó mellbimbóját. Összerezzent. Talán viaskodott benne a szemérem, de mivel eszébe jutott, hogy úgyis Tam keze van benne a dologban, elhessegette magától a szorongás érzését és engedte, hogy élvezze “véletlen” érintésem.

……………

Közben telt az idő, és én csak azon morfondíroztam otthon, hogy vajon találkoztak-e már Lacival, összefutottak-e már. Olyan 1 órája érkezhetett meg a hotelbe, becsekkolt, lepakolt, és utána ki tudja mi történt. Lehet már Laci farkát markolássza, vagy szopja. Elképzeltem őket, és hihetetlenül felízgultam. A szívem gyorsan vert, folyton folyvást a telefonomat néztem. Mennyi az idő pontosan, hátha kapok egy üzenetet, vagy hívást. Nem jött semmi.

…………….

Tovább dörzsöltem, masszíroztam a nyakát, mellkasát és már nem is véletlenül simogatva a melleit, miközben a szivacsot a vízbe mártottam. Hátrahajtotta a fejét, szemei lecsukva fogadta a fürdetésem. 

A víz kellemes meleg, az utazás fáradalmait jól esett neki pihenni és itt egy ismerős kéz, aki kellemesen kényezteti testét. Persze egy vadidegen nem markolászhatná a melleit csak úgy, de ezek az ujjak, amik most a szivacs tartalmát csepegtetik akkurátusan a mellbimbójára, hogy még inkább feszesebbekké válljanak… nos, ezek az ujjak már jártak olyan helyeken, aminek emlékeire elmosolyodott..

Tovább haladtam a szivaccsal a testén, ahogy figyeltem mosolyát láttam és éreztem, hogy a kezdeti tartózkodást végleg felülírta a kíváncsiság. Ahogy a víz alatt végig dörzsöltem a hasát elindulva a combok irányába, széttárta a lábait, jobbot még a szélére is felrakva utat nyitott kelyhéhez, némán megadva az engedélyt további kéjes kényeztetésekre. Csókot leheltem a kádon heverő lábára és úgy helyezkedtem, hogy a szabadon lévő lábát dörzsöltem a tövéig, de vigyázva arra, hogy nehogy hozzáérjek puncijához. Kinyitotta a szemét, kérdőn nézett rám de én mosolyogva továbbra is csak a lábát masszíroztam. Egy pajkos mosoly jelent meg az arcán jobb lábát még jobban felhúzva incselkedett, hogy érintsem meg ott középen. De én is játszani akartam így a szivaccsal éppen hogy érintettem a vénuszdombját miközben egyik lábáról a másikra siklott kezem. Mellei hullámzásából láttam ahogy feszülve várja mikor érek a dombja közelébe, de a játék része az volt hogy nem érintem meg ott. Persze bennem is hajtott a vágy, hogy kényeztetni kezdjem, de azt gondoltam fokozatosan vezetem be a kéjek birodalmába, és most inkább a gyengéd kényeztetésen volt a hangsúly. 

Néztük egymást, miközben lábait egymás után simítottam végig a szivaccsal, egy könnyed csókot nyomtam lábujjára, amitől felnevetett. Tetszett neki ez a visszafogott incselkedés. De láttam már a tüzet a szemében, hogy többet akar. Biztos felötlöttek benne a korábban átélt gyönyörök és kész lett volna most újra átélni őket. Hiszen itt van távol a világ zajától, a testét a forró víz kellemesen megnyugtatta és itt van a kádnál a férje cinkosa, ez az ember, aki azért mutatott már ezt azt.

Én azért próbáltam visszafogni magam, de csak nem bírtam ki, hogy a szivaccsal újra, meg újra végighúzzam a mellbimbóján, szeméremdombján és minél inkább felizgassam. Már vártam, hogy magához rántson be a kádba, de csak könnyedén nevetgélt és igézett a szemével, hogy folytassam a játékomat.

Ekkor gondoltam ideje a másik fokozatba lépni, bár nem úgy, ahogy Julcsi várta. Kimentem a szobába előkészíteni a terepet, majd hozzá visszatérve kértem, hogy jöjjön velem, mert egy másik meglepetéssel szeretnék szolgálni neki. Felállt a kádban, lassan folyt le róla a habos víz, felfedve eddig jobbára fedett bájait. Mohón itta szemem a látványt, de inkább a törölközővel alaposan leszárítottam bőrét, majd betakartam vele, mivel elkezdett vacogni. A szobába érve kértem feküdjön hasra az ott előkészített lepedőre. Lágy zene szólt, a füstölőt is meggyújtottam és még utoljára elkezdtem a fekvő nő testét a törülközőn keresztül lágyan dörzsölni. Ekkor vettem elő az olajos üvegcsét, egy adagot a tenyerembe csurgattam az olajból. Két lábszárát kezdtem az olajos kezemmel simítani. Határozottan, de nem durván markoltam bele az izmokba, hogy ellazuljanak a még merev rostok. Egyre feljebb haladtam, közben toltam is le róla a lepelt, hogy hozzá férjek édes bőréhez. Egyre erőteljesebb mozdulatokkal haladtam a feneke felé, amit birtokba véve jó kemény masszírozásba kezdtem. Gyömöszöltem, markoltam ahogy még nem fájdalmas és próbáltam átdögönyözni a kerek popsit. Nem lehetett neki ellenállni, ezért elkezdtem csókolni, miközben gyúrtam, végig jártam mind a két halmot. Julcsi érezte ajkaim járását és ahogy combjait kicsit tágabbra nyitottam. Utána igazított, közvetlen közelről láthattam, ahogy a kelyhe is megnyílt erre a mozdulatra. Olajos kezem le-fel siklott a dombokon és a combokon, egyre közelebb érve a kéjbarlanghoz, amit ekkor már nem kerültem, hanem tudatosan masszíroztam, simogattam a bejáratát. Halk sóhaj jelezte, hogy jó úton járok, így még olajos hüvelykujjam becsusszant a lukba, ahogy a többi ujjammal a feneket markoltam. Minden egyes döfés után éreztem, hogy nem csak az olajtól síkos az a lyuk, finoman tekergett a csípője is, ahogy élvezte. Ekkor fogást váltottam, bal kezemmel tovább masszíroztam a fenekét, miközben jobb kezem középső és gyűrűs ujjával mint kampóval dugtam a punciba. Kicsit jobban kezdett pucsítani erre a mozdulatomra, amit bátorításnak vettem, hogy alaposan megujjazzam. Jobb kezem rendületlenül mozgott, ahogy ballal végigsimítottam a hátát, teljesen lecsupaszítva a törülközőtől. Ő egyre inkább csak pucsított és tolta fel a fenekét, hogy minél mélyebben érhessenek be ujjaim. A sok heves mozdulatnak meg is lett a hatása, mivel egy heves orgamussal engedte el addig megfeszült testét. Pihegett, én továbbra sem álltam meg a masszírozással, csak hagytam a puncit pihenni, inkább megint a hátára, fenekére koncentráltam. Szép lassan előre mentem és a vállát, nyakát gyúrtam át, de mivel ennyire közel kerültem hozzá, elkezdett a nadrágomon matatni. Jó érzékkel markolt rá a farkamra, ami már eléggé ágaskodott a nadrágban, megkönyörült rajtam és elkezdte kibontani, letolni. Kiléptem a nadrágomból, de már addigra az alsót is lehúzta és ott ágaskodtam előtte, amit annak a rendje szerint kezelésbe is vett. Kicsit felkönyökölt kézbe vette, miközben pajkosan rám nézett és ajkait kicsit beharapva megmarkolta férfiasságom és húzott maga felé. Egész odáig, hogy könnyedén szájába vegye… Lassan de ütemesen szopni kezdett, én pedig fölé hajolva továbbra is messzíroztam a hátát, fenekét, ahogy elértem. Megtámaszkodva a fenekében picit mozgattam a csípőm, hogy azzal mozogjak a szájában. Ő feltartotta a fejét és állta óvatos lökéseimet. Tudtam, hogy így nagyon hamar kivégezne, ezért ezért erőt vettem magamon és pár élvezkedő lökés után inkább kihúztam magam és hátrébb léptem. Kérdőn nézett rám, elkapta merev tagomat, hogy azért ne tudjak ellépni. Szeliden levettem kezét róla és visszahelyeztem teste mellé. Megadóan hajtotta le a fejét, miközben közöltem vele, hogy most a masszázsé a főszerep. 

Végig simítottam a hátát, elkezdtem a karjait masszírozni. Ehhez újra közelebb léptem, amiért újfent ágaskodó farkam oldalra fordított arca elé került. Kicsit kinyitotta száját és kidugta rajta a nyelvét. Én “véletlenül” pont úgy mozogtam, hogy a hegyét betoljam a szájába. Koncentráltam erősen a testére, mert ő azért a nyelvével táncot járt a makkomon, aminek meg is lett a hatása, egyre inkább élvezni kezdtem ezt is.

Megint kiszabadultam a mámorítóan csodás szájból, mert terveim között még nem szerepelt az, hogy elmenjek. Ha minden jól megy és ügyes leszek, akkor e finom szájacskát többször telepumpálom még ondómmal, de akkor be kell tartani a fokozatokat. 

A lába irányába léptem és fölé térdeltem, hogy megint a fenekét és a hátát masszírozzam. Kis olajat öntöttem nem csak a kezeimre, de a farkamra is, ahogy fölötte térdelve gyúrtam az izom rostokat, ügyeltem arra, hogy a farkam végig csusszanjon feneke vájatában. Persze pucsítani kezdett, hogy jobban odanyomja a fenekét a farkamhoz, én pedig centinként jártam végig a hátán az izmokat. 

Aztán hirtelen feleszmél, kelne fel az ágyról, és tört magyarsággal mondja, hogy fel kell hívnia a férjét. Annyira elment az idő, hogy biztos várja már bejelentkezzen. Csendre intettem és határozottan visszanyomtam az ágyra, hogy Tam ráér. Had legyen el a gondolataival, hamvas felesége éppen hogy szórakozhat.. 

Kicsit megnyugodva újra végig heveredett az ágyon, én megint fölé térdeltem, de már bedugtam a farkam a nedves és lüktető lyukba. Ösztönösen megkapaszkodott az ágyban, törölközőben, ahogy érezte becsusszanni a falloszom.

Első lökés:

  1. Mit csinálsz holnap?
  2. A kollégák meghívtak vacsorázni, nagyon későn érek csak haza. 
  3. Nem jó válasz..

Második lökés:

  1. Én itt fogok egyedül lenni, egyedül vacsorázni és utnakozni?
  2. Kénytelen leszel - nevetett

Harmadik lökés. Erősebben, keményebben, még kicsit fel is nyögött:

  1. Te ott szórakozol a kollégákkal, miközben magára hagynád a barátodat?
  2. Magára? Hiszen most is itt ülsz rajtam! - és nevetett tovább.

Negyedik lökés. 

  1. De ezért jöttem ki, én dolgozok, a kollégákkal tartani kell a jó kapcsolatot - nyögte

Ötödik lökés.

  1. Természetesen ápold a kapcsolatot a kollégákkal, de ha már így találkoztunk, nyugodtan szórakozhatunk is egy párat.
  2. Én éppen jól szórakozok - kuncogott

Hatodik lökés.

  1. Ha ilyen jól szórakozol akkor itt a lehetőség engedd el magad és mocsosul élvezzük ki amíg itt vagy!
  2. De Tam várja, hogy beszéljünk, mennem kell…. 

Hetedik, megint erősebb lökés.

  1. Most ő nincs itt, mi játszunk!
  2. Tudom, hogy a múltkor fantasztikusan éreztük magunkat hárman, viszont most nincs itt és túl sokat engedtem meg magamnak már eddig is, nem hiszem, hogy örülne neki, hogy pár napig itt veled szórakozzak - pihegte

Nyolc, kilenc. Keményen.

  1. Fogadjunk, hogy azt szeretné, hogy jól érezd magad!
  2. Fogadjunk - hangja kezdett fátyolos lenni.

Tíz, tizenegy.

  1. Miben fogadnál? - kérdeztem
  2. Egy ilyen fürdetést, masszázst minden nap el tudnék képzelni!

Gyors ütemben újabb 3 lökéssel nyomatékosítottam szavaimat

  1. Ezt Neked bármikor simán, viszont ha én nyerek, akkor én szervezem meg a maradék estédet. Holnap kollégázhatsz, de utána rám érsz és Tam elenged, hogy szórakozzunk kettesben! Fogadunk?

Tizenöt, tizenhat.

  1. Ighhenn, fhoghadhjunk - inkább nyögte és éreztem közel jár már.

Ekkor egyenletes, erős és gyors lökésekre váltottam, amíg újra nem markolta keményen a takarót és egy rövid de kéjes sóhajjal jelezte, hogy eredményes volt a punci pumpálásom..

Mellé feküdtem és simogattam a hátát, miközben még kicsit zihált a kéj után. Rám nézett, mosolygott és annyit mondott - Olyan vagy…. , de csak nevetett.

  1. Viszont most menj a szobádba, mert tényleg késő van, beszélnem kell a férjemmel, meg picit is látni szeretném kamerán. A többi napot meg megbeszéljük!

Gyorsan összeszedtem a ruháim, miközben ő is tétován magára kapta a törülközőt. 

  1. Most menj kérlek, jó éjszakát!

Kiléptem a szobából és mosolyogtam magamban. Úriember nem fogad arra, amiben 100% biztos, de nem hiába kaptam meg a szállodai szobájának a számát is, csakhogy összefussunk. Cserébe szívesen mesélek majd hogy csábítgatom távolról a feleségét! Tudom, hogy élvezettel és álló farokkal fogja várni minden egyes beszámolómat. 

Ahogy a szobámba értem beálltam a zuhany alá lemosni a maradék olajat és gyorsan könnyítettem magamon, mert majd szét robbantam már, közben arra gondoltam, hogy Berlinben többet ilyet nem csinálok. Pár szobával arrébb ott van egy csodálatos nő, aki szívesen fog segíteni feszültségemen a puncijával, a kezével, a szájával… és ekkor hatalmas hörgés közepette robbantam ki én is, szállt el az erőm. Holnap elő kell készülnöm!



Hozzászólások (0)


A hozzászólások belépés után olvashatók.






 
aaaaaaaaaaaa