Igen. Így. Csupa nagybetűvel. Mert miért ne?! Ha már lúd...
Mindig elmosolyodom amikor szembe találom magam ezzel a megszólítással.
Más székesegyházakkal ellentétben nekem mindig Béla bá' jut eszembe róla, a kőművesek mestere, mesterek kőművese.
Első emlékeim egyike kapcsolódik az öreghez, egy közösen elköltött reggeli, ami a kor szokásaihoz és a szakma sztereotípiájához híven célzóvízzel kezdődött és végződött.
A hatás természetesen nem maradt el.
Tőle tanultam életem első káromkodását és hogy a titkos összetevő a malterben a Borsodi.
Egyébként a festékben is, de ez már egy másik történet. Lehet mégis van valami az "ettől ragad" kijelentésben.
Általa forrt össze a mester képe egy nyomokban kőporos, kissé kopott kék munkásruhával, háromnapi borostával és egy kőműves mesterrel aki fél kézzel dobálja a maltert a falra miközben jókat húz sörösüvegéből. Mert hát kell a hidratálás.
Úgy hogy mestereim, menjünk, vár ránk még egy keverőnyi anyag. A Borsodit én hozom. :)
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (3)