Nem te irányítasz. És ezt pontosan tudod.

Valahol mélyen, ott belül… tudod, hogy nem a kezedben van az irányítás. Hogy bármennyire is próbálod néha elhitetni magaddal, hogy te döntesz már rég nem te döntesz. Mert ha valóban te irányítanál, akkor most nem lennél ennyire nedves csak attól, hogy ezt olvasod.

Mert a tested árulkodik. Előbb, mint a szád. Előbb, mint a gondolataid.

Minden egyes sóhaj, minden egyes nyugtalan moccanás a széken, minden apró, önkéntelen izomrándulás arról árulkodik, hogy vágysz valakire, aki elveszi tőled a döntés jogát. Aki nem kérdez, hanem utasít. Aki nem simogat, hanem lefogja a csuklód. Aki nem kérdezi meg, akarod-e... mert ő pontosan tudja, mikor vagy kész. És mikor nem.

A dominancia nem kiabálás. Nem agresszió. Hanem az, amikor egy férfi rád néz, és hirtelen minden hang kiszorul a torkodból. Mert már a tekintetéből tudod, hogy most engedelmes leszel. Hogy meg akarsz felelni. Hogy fontos neked az, hogy jól csináld.

És közben rettegve várod, hogy hibázz. Mert büntetni is tud. Nem dühből. Hanem elvből. És amikor megtörténik… akkor beleremeg a tested. Nem csak a fájdalomtól. Hanem attól a perverz gyönyörtől, hogy valaki tényleg figyel rád. Még a hibáidra is.

Ne hazudj magadnak. Te is akarod ezt. Nem kell, hogy kimond. Elég, ha végigolvasod ezt a sort anélkül, hogy abbahagynád a mocorgást a combod között.

Mert ott legbelül már rég eldőlt minden.

Te alá akarsz tartozni valakinek.

És én pontosan tudom, hogyan kell azt a kis szikrát teljes lángra gyújtani benned.