Világom 1

BDSM Blogok » Blog - Infected_Guy » Világom 1
Infected_Guy (37)
Switch
Férfi, Hetero
  • Van nyilvános albuma 
  • Van blogja 
Bejegyzések idő szerint 2018. 07. (3)
2018. 07. 06. 23:43 | Megjelent: 1134x
A késő délutáni nap fénye lassan narancsba fordul, ahogy közeleg az
est. A lakás nesztelen. A nagy ablakokon beáramlik a nyári nap melege, és
lustán fekszik el a bútorokon. Mediterrán lanyhaság uralkodik az egész
házon, s a melegben szinte a levegő is mozdulatlannak tűnik.
Látszólag nincs itthon senki. A valóság azonban más.
Sajgó fejjel ébredsz, magad sem tudod, hol vagy pontosan. Fáj kinyitni a
szemed, de pár perc halk nyögés után végre rászánod magad. A látvány
egyszerre feledteti veled azt az igyekezeted, hogy összekapard elmédben a
tegnapi nap történéseit. Egy hatalmas csarnokban ébredsz, legalábbis ez az
első benyomásod. Fehér falak bámulnak rád fenségesen, mintha valami
templomban lennél egy elfeledett civilizáció soha volt szentélyében, ahol ki
tudja, milyen istenségeket imádtak. Ez azonban nem templom. Erre rájössz
egyrészt a szobrok hiányából, másrészt a többi berendezés elsőre
kaotikusnak tűnő összevisszaságából. Tekinteted lassan a közelebbi
környezeted felé siklik, és eláll a lélegzeted attól, amit látsz. Egy
hatalmas bőrszagú fekete dolog mellett fekszel, ami kísértetiesen
emlékeztet egy szandálra. Meghűl benned a vér, mikor közelebb
vánszorogsz a tárgyhoz, hogy jobban megvizsgáld. Igen, ez kétségkívül egy
szandál. Nem is a mérete rémít meg, még csak nem is az a tény, hogy a dolog
valóban bőrből van � noha számodra sosem látott vastagságban � és
még csak nem is a tökéletes kidolgozású részletek. Ami miatt ijedten
dermedsz meg az az, hogy a lábbeli szemmel láthatóan használt. Na nem
szakadt vagy ilyesmi, csak látszik, hogy a talpa megkopott már, és a
belsejében kicsit sötétebb körvonalak jelzik azt a területet, ahol a láb
szokott érintkezni a bőrrel. Eltart pár percig, mire józan gondolatok
férkőznek agyadba, és hozzávetőlegesen megsaccolod a lábbeli és a
te arányodat. A szandál magas sarkú, s te alig éred fel a talp részt a
saroknál. Ezek után, bár elméd logikusan működő része szinte
leállt, mégis eljutsz egy következtetésig; ha a szandál használt, akkor
valaki használja is, és az a valaki�.
Nincs időd végiggondolni a dolgot, mivel halk moraj fut át a légtéren.
A hang az egyik fal felől érkezik, illetve onnan, amiről eddig azt
gondoltad, hogy fal, ám a szandál tanulsága alapján át kell értékelned pár
dolgot. Épp időben teszed meg, mikor a �fal� megmozdul, és kinyílik,
merthogy egy ajtóról van szó.
Valószínűleg felébredne benned dédelgetett vágyad, és elbóklásznál a
lábbelik közt, merthogy jobban körbenézve egész rakat nyári cipő és
hasonló sorakozik a közelben, most azonban nem tudsz mit tenni, mint állsz
és bámulod az eléd táruló tüneményt. Hazajöttem.
A strandról érkeztem, egész nap sütkéreztem, úsztam, szóval fantasztikusan
éreztem magam. Egy citromsárga bikini van rajtam, csípőmön
selyemszoknya, mely valójában csak egy világoszöld átlátszó
selyemkendő, amit előszeretettel viselek nyaranta, mert praktikus,
és mert jól néz ki. Hosszú barna hajam vállamra omlik, oldalamon fonott
táska, melyben a strandcuccaimat tartom. Első dolgom, hogy ezt ledobom
a földre, majd később elpakolok. Számomra ez szokványos cselekvés,
számodra azonban olyan, mintha az ég szakadna rád. Már a puszta ajtónyitás
is felforgatta az egész világodat, s csak álltál és megkövülten bámultál, ám
a táska számodra hangos földet érése, mintha felrázott volna kábulatodból.
Tekinteted követi a zuhanás útvonalát, s megpillantod lábfejemet. Egy
könnyű kis bőrpapucsot viselek, melyben számodra hatalmas méreteim
ellenére kecsesen mozognak napbarnított lábaim. Érzed, hogy a vér az
agyadból határozottan lefelé kezd áramlani, de nincs időd kiélvezni a
korábban oly sokszor elképzelt helyzetet, mivel az életösztön beleordítja
füledbe halaszthatatlan sürgetését, hogy azonnal takarodj a
látóteremből. Oldalra pillantasz, s úgy döntesz, az előbb mustrált
szandál talpa alatt a sarok tövében megfelelő menedékre lelsz, és a
látványból sem vesztesz sokat. Én egy rutinos mozdulattal megfordulok, és
bezárom az ajtót, visszaállítva a korábban általad megszokott világ rendjét.
Ezalatt te beiszkolsz a szandi alá, így mikor ismét megfordulok, már nem
látok semmi szokatlant, igaz, nem is nagyon nézek a lábam elé. Lerúgom a
papucsaimat, és elindulok a fürdőszoba felé, hogy lemossam magamról a
strandot. Nekem csak ennyi az egész, te azonban kiguvadó szemekkel állsz és
bámulod az oly rég óta várt jelenést. Látod, ahogy gondosan ápolt kecses
lábfejem úgy mozgatja a számodra hajó méretű papucsot, mintha valami
játékszer volna. Szép ívű francia stílusban lakkozott lábujjaim
kibújnak a lábbeliből, és elindulnak a fürdő felé. Látod, ahogy
minden lépésemnél előbb a talppárnám ér szinte nesztelenül földet, a
lábujjaim puhán csókolják a csempét amin járok, majd a sarkam is földet ér
számodra hallható hanggal. Sietve utánam fordulsz ahogy elhaladok melletted,
s látod ahogy ringó csípővel nyugodtan lépkedek a szemben lévő
ajtó felé, ahol már vár egy jó hideg zuhany. Minden lépésemnél
elővillan fehér talpam, hogy aztán puhán nyújtson támaszt utamon.
Mikor bezáródik az ajtó mögöttem, nem bírsz tovább a helyeden maradni, az
imént levetett papucsom felé indulsz. Felmászol a talpi részhez, ahol nemrég
még lábfejem kapott menedéket, és csillogó szemekkel, mint egy kissrác a
vidámparkban mászkálsz ott, ahol nemrég még a lábujjaim nyugodtak. Érzed a
naptej illatát és azt a jellegzetes � nap � szagot, melyet a napozó ember
bőre sugároz magából. Érzed ugyan azt is, hogy a papucs nem mai darab,
és a nap folyamán sem éppen fázott a lábam, de nem törődsz vele,
sőt ez még igazibbá teszi az élményed. Pillantásod ekkor a másik
papucsra vetül, s kissé megkeseredik az örömöd. A másik lábbelit oldalvást
sikerült lerúgnom magamról, így talpa pont feléd mutat. Egy bogár
maradványait véled felfedezni. Valószínűleg észre sem vettem mikor
agyontapostam, csak azért tettem, mert az utamba akadt. A széttrancsírozott
maradványok azonban emlékeztetnek egy nagyon is fájó tényre; a világ nagy,
te pedig kicsi vagy. Pár másodperc és realizálódik benned, hogy túlélésed
egyedül tőlem függ. Ha magadra maradsz, nincs esélyed egyedül.
Keserű sóhajjal mászol le a papucsomról, és indulsz meg a
fürdőszobaajtó felé. Eltúrázgatnál még a lakásomban napokig, úgy hogy
észre se vennélek, s csak bámulnál engem, ki számodra kb. egy megelevenedett
istennőszobor lehetek, ám életösztönöd ismét közbeszól. Fel kell hívnod
magadra a figyelmem, különben a biztos halál vár rád. Így hát keresel egy
helyet, ahol nagyjából látható vagy a fehér csempén, és úgy saccolod, a
periférikus látómezőmbe kerülsz ha elkezdesz integetni és ugrálni,
mikor kilépek az ajtón, és talán észreveszlek. Hogy utána mi lesz, nem mersz
belegondolni, de nagyon időd sincs rá, mivel amint elfoglaltad
helyedet, már nyílik is az ajtó. Az előző alkalomból okulva most
nem hűlsz el annyira attól, hogy egy fal gyakorlatilag kimozdul a
helyéből, legalábbis számodra, ám megjelenő alakom egy pillanatra
mégis megdermeszt, illetve egy testrészednél nem épp egy pillanatra.
Láthatóan felfrissülve lépek ki a fürdőből válltól combközépig
törülközőbe csavarva. Az ajtó nyílásán keresztül megcsap a
tusfürdőm illata, melyet egyébként rajtam is érzel. Legszívesebben csak
állnál és néznél engem ahogy kilépek egy fehér helyiségből, mint valami
angyal rád se tekintve éteri szépséggel, mint aki felülemelkedett minden
olyan dolgon, ami téged jellemezhet, s ami hozzád kötődhet. Végül
azonban mégis elkezdesz kiabálni és ugrálni, hogy felhívd magadra a
figyelmem.
Először észre sem veszlek, úgy teszek meg feléd egy lépést. Látod,
amint lábujjaim lassan felemelkednek a földről követve sarkam és
talppárnám, ahogy szépen ívelt bokám vezeti őket páracsókot hagyva a
járólapon mint valami rúzsnyoma a szerető nyakán, melyet egy halk
cuppanó hang követ, s számodra szinte elképzelhetetlen dinamikával és
lendülettel lódulnak meg feléd. Bár tudod, hogy ez a lépés még hozzád távol
ér majd földet, mégis felszökik benned az adrenalin.
Hirtelen valami kis mozgó izé látok meg a földön. Először fel sem fogom
mi az, csak a mozgás vonzza feléd a tekintetem. Első benyomásom az,
hogy egy bogár szökött be valahogy, s már mozdulna is a lábam, hogy
elintézzelek, ám az utolsó pillanatban rájövök, kivel is van dolgom. A
szinte transzcendensnek mondható tekintetbe hirtelen kaján, szinte gonosz
fény költözik. Nem lepődöm meg különösebben, láttam már hasonlót, és te
is csak olyan bánásmódban részesülsz majd, mint a többi.
Nem tudom, miért bukkannak fel néha, páran, akik hozzád hasonlók, de nem is
nagyon érdekel. A lényeg hogy itt vannak, ahogy itt vagy te most, és hogy én
ezt mennyire szeretem. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak, nullára
csökkent a túlélési esélyed, bár ezt te még nem tudod, és talán nem is fogod
megtudni még egy darabig. Felsőbbrendű mosollyal arcomon így
szólok.
- Nocsak, egy kis látogató. Nézd el nekem, hogy csak így pongyolában
fogadlak, de úgy tűnik a bejelentkezésedet elkeverték a recepción. De
ha már így összefutottunk, hát egye kutya, hagyjuk a formaságokat. Miért
jöttél, Kedves?
Teszem fel a számomra egyértelmű kérdést. Válaszolsz rá valamit,
amiből nem sok mindent hallok, de nem is nagyon érdekel. Valamit
mondasz a segítségről, meg hogy nem volt szándékos, de ez legyen a te
dolgod.
- Rendben, segítek, de mindennek ára van ám, Kicsim. De lásd, milyen jó
szívű vagyok, én nem kérek mást a védelmemért és a segítségemért, mint
hálát.
Azzal már lendül is a lábam, s mielőtt megnyikkanhatnál közvetlenül
előtted landol. Ha nem kaptál infarktust, akkor folytatom.
- Mutasd hát ki, milyen hálás vagy nekem.
A célzás egyértelmű, s az előtted lejátszódó jelenettől
tényleg elkezd benned motoszkálni valami hálaféle. Hála, hogy egyáltalán
szóba álltam veled, és nem tapostalak el, mint valami bogarat, hála hogy
megvédelek, és megadom a lehetőséget, hogy megköszönd. Valahol elméd
hátuljában éppen meghal emberi méltóságod, mikor lábfejem felé hajolsz és
minden érzelmedet beleadva fejezed ki imádatodat felém. Néha felpillantasz,
hogy lásd az istennőt, aki akár egy mozdulattal elveheti az életed, s
aki teljes mértékben ural téged.
Alig érzem ajkaid érintését lábujjaimon, de nem is ez a lényeg. Nem a
konkrét érzés, amit a csók nyújt, hanem az, amit jelent. Hatalmasnak érzem
magam miatta, tényleg isteni magasságokba emel, ahogy látom kis tested
meghajolni előttem. Minden kétely, ami eddig bennem élt, egy csapásra
szertefoszlik; valóban istennő vagyok, és nincs ember a földön, aki
szembeszegülhetne akaratommal. Ennek azonban nagy ára van; illetve ha jobban
belegondolunk, nem is akkora; csupán te.
- Rendben, elég lesz. Tudod, úgy érzem, nem vagy nekem elég hálás.
Folytatom kissé csalódottságot mímelve.
- Tegyünk hát egy próbát! Az életedet attól teszem függővé, hogy
mennyire vagy alávetve akaratomnak.
Minden konkrétabb magyarázat nélkül emelkedik fel előtted lábam és vet
rád baljóslatú árnyékot. Már fordulnál is hátra, hogy menekülj, de minden
eredmény nélkül. Ahogy hátrapillantasz, még láthatod ahogy kecses lábujjaim
nem eresztve ölelnek, és azt a csókot készülnek neked adni, amit már oly
sokszor a padlónak adtak. Az utolsó pillanatban megfordulsz, és hanyatt
esel. Kicsit igazgatlak a talpam alatt, hogy a fejed a nagylábujja, alá
kerüljön.
- Nem érzem az imádatot.
Szólok kissé nyersen, majd egy leheletnyit megnövelem a nyomást. Ebből
valószínűleg kitalálod, mit akarok tőled. Nyelved kiöltöd, és soha
nem látott imádattal kezded nyalni istennőd talpát. Nem engedek nagy
mozgásteret, így csak arra a területre szorítkozhatsz, ami a fejed felett
található. Hogy még meggyőzőbb légy, két kezeddel masszírozni
kezded lábujjaimat. Nem is tudod, hogy mindezzel csak közelebb hozod
magadhoz a véget. Minden; a lábcsók, a talpnyalás, csak egy célt szolgált, s
ez a cél az én kételyeim kiküszöbölése. Bár sosem vallanám be talán még
magamnak sem, de éppen olyan vagyok, mint te. Szükségem van rád, hogy
biztosíts afelől, hogy tényleg istennő vagyok, hogy a fellegekben
maradjon az önbecsülésem, hogy ne omoljak össze kételyeim alatt.
Tulajdonképpen közösek a céljaink. Sajnos azonban a célodat csak
egyféleképpen szolgálhatod igazán. Az igazi istennő élet és halál
úrnője, de az úrnőséget bizonyítani kell �
Növelem a nyomást. Hallom ahogy csontjaid roppannak és érzem, ahogy a véred
kifolyik a talpam alól. Halk sóhaj száll fel mellkasomból; igen, tényleg
istennő vagyok.

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.