Miért nem találtam magam a klasszikus társkeresőkön?

Sokáig nem értettem, miért érzem magam feszélyezve a klasszikus társkeresőkön. Végig próbáltam a "kötelező köröket": Tinder, Bumble, Facebook társkereső, és még néhány másik app, ahol elvileg mindenki valamit keres. Elvileg.

A profilom rendben volt. Jó, ízléses fotók. Kulturált bemutatkozás. Udvarias, látszólag tökéletes üzenetváltások. Mégis mindig volt bennem egy halk visszhang. Egy kérdés, ami újra meg újra felbukkant: "Valójában én vagyok itt? Vagy csak egy részem, amit vállalni merek?"

Nem tudtam önazonos lenni. Egyszerűen nem tudtam. Mert mindig ott volt egy láthatatlan fal. Valami kimondatlan. Valami, amit nem lehet csak úgy odavetni egy harmadik üzenetben. Nem a BDSM-ről akartam beszélni. Hanem önmagamról. Úgy, hogy az is része lehessen. És ezt egyszerűen nem tudtam megtenni.

Az ember ezeken a platformokon "eladja" magát. Keres valami eladhatót, amire jön reakció, amiből lehet beszélgetés. Csak közben (hozzáteszem szinte észrevétlenül) elveszíti azt a réteget, ami a legfontosabb: azt a benső nyelvet, amin valóban megszólalna.

Nekem ez a nyelv többek között a BDSM. De nem mint címke. Nem mint izgalmas extrája egy egyébként "normális" kapcsolatnak. Hanem mint egyfajta világlátás. Finomság, érzékenység, jelenlét, játék és mélység. Együtt.

És ez az, amit ott nem lehetett egyszerűen elmondani. Mert ha mégis megpróbáltam volna, a légkör hamar megváltozott volna. A figyelem összeszűkült. Egyetlen részletemre. Mintha hirtelen csak az lennék, ami a fantáziáikban tükröződött rólam. És azonnal eltűnt volna minden, amitől igazán önmagam lehettem volna. Ezért inkább elhallgattam. De így sosem voltam igazán jelen. Csak valahogy félig.

Itt, ezen az oldalon, végre, először, nem érzem, hogy kerülgetnem kellene a lényeget. Nem kell óvatoskodni, és nem kell attól tartanom, hogy ha kinyitom a belső világomat, abból valaki csak egyetlen tárgyiasított részletet fog kivenni. Mert itt a BDSM nem téma. Hanem közös nyelv. Egy közeg, ahol természetes a jelenlét. Ahol nem kell külön elmagyarázni, miért fontos a tisztelet, a határok, a kapcsolódás, a játék, mert ezek itt alapok. És bár itt a diszkréció miatt nem vállalom nyíltan a személyazonosságomat, mégis úgy érzem: az őszinte belsőmet vállalhatom. Azt a részem, amit másutt mindig takargatni kellett.

És valójában: ez vagyok én. Ez nem a rejtőzködés terepe. Ez a felszabadulásé. Először érzem azt, hogy őszintén ott tudok lenni, ahol vagyok. Nem csak egy profil mögött, hanem valóban jelen, valódi szándékkal, mélységgel. De nem keresek mindenáron. Nem vadászok. Csak nyitott vagyok. És kíváncsi. Arra a valakire, aki nemcsak látja ezt a világot, hanem otthon is érzi magát benne. Talán együtt is.