Panasszal "élek"

Nem BDSM, de mondanivaló.

-

Marika néni évek óta árult a piacon. A nyári időszakban minden reggel kint ült, saját háztáji zöldségeivel és gyümölcseivel. Mindenki jó ismerősként köszöntötte, megszokott helyén ült, kedvesen, széles mosollyal.

Mindenki tudta, hogy házit árul. A Marika nénié, na az bio! - mondogatták. El is adta mindig, amit kivitt, a visszajáró vásárlók elkapkodták. Ha pedig új vevő jött, csak annyit mondott: "Ha nem ízlik Kedveském, hozza csak vissza! Holnap is itt leszek." Soha senki nem vitte még vissza az árut, de ő azért csak elmondta. 

Egyik reggel özvegy Kovácsné kiment a piacra. Eredeti szándékai szerint lekvárnak valót vett volna, de nem talált kedvére valót. Válogatós asszony volt, nem vett meg akármit. Gondosan megnézte a gyümölcsöt, forgatta, közelebbről és távolabbról is szemügyre vette. Igyekezett más fényviszonyokban is megtekinteni őket, a szerencséseket megnyomkodta, megszagolta.

A legtöbbször csak elégedetlenül vissza tette - elnézést, vissza dobta - az árut, szóra se méltatva az eladót. Ha azonban igazán formában volt, bizonyos hiányosságoknál felszisszent, ne adj Isten még fel is horkant. Nem restellte tájékoztatni a kofát a portékája gyarlóságairól. A mellette lévő vásárlót pedig sajnálkozva nézte, aki vett is valamit. Hiába, másokat könnyebb becsapni mint őt. Voltak azonban akiken megesett a szíve és még sorban álláskor próbálta elmagyarázni, hogy milyen okokból kifolyólag nem érdemes megvenni a már kiválasztott terméket. Az árusok nem kedvelték özvegy Kovácsnét.

Lekvárnak valót nem talált. Az egész Nagybani piac nem tud felmutatni arra érdemes gyümölcsöket, hogy azok özvegy Kovácsné harmadik emeleti, angyalföldi lakásában lekvárrá magasztalódjanak. No, azért már üres kézzel csak nem megy haza. Vesz egy kis almát.

Újraindult piaccsarnoki felfedező körútjára, hiszen eddig más szűrőn keresztül szemlélte a forgatagot. Hitványabbnál hitványabb és ütődöttebb almák néztek rá. Miért pont almát kívánt ő most meg? Hát még nincs is szezonja! A szezonális dolgokból is alig tudnak tisztességes kínálatot felmutatni, ezek a piacosok. Özvegy Kovácsné nem csak a piaci kínálattal, ám saját vágyaival is elégedetlen volt alkalmanként.

Egy pillanatra megtorpant. Néhány kisebb alma tekintet rá. Nem voltak azok a tipikus manöken almák, olyan kellemesen tökéletlenek voltak. Szimpatikus piros arcukról áradt az egészség. Az illatukban pedig ott bujkált a friss, lüktető élet.

Egyenként mutatott rá a 10 darabra, amelyet megvásárolt. Igaz, eléggé kiaprózta, de nem akarta felváltani az ezresét.

Marika néni széles mosollyal adta át az almákat, megköszönve a vásárlást. Mivel új vásárlóról volt szó, még kedvesen hozzátette: "Ha nem ízlik Kedveském, hozza csak vissza! Holnap is itt leszek!" Özvegy Kovácsné csak bólintott a garancia hallatán. Szapora lépteivel elindult a buszmegálló felé.

Nem jól utazott, tömve volt a busz. Egy fiatalember mellé állt közvetlenül és igen erőteljesen bámulta, ezzel is jelezve, hogy talán illene átadnia az ülőhelyét, egy ilyen szép korban lévő hölgynek. Nem adta. Mai fiatalság!

Bosszankodva szállt le a buszról, igen kimerülten a délelőtti programtól. Olyannyira sietett, hogy a házmesterhez már nem is kopogott be, hogy szóvá tegye, milyen gazos a lépcsőház előtti placc. Majd délután.

Felért. Gyorsan megmosta az almákat és kettővel helyet foglalt a kedvenc foteljében. Beleharapott az elsőbe. Finom volt, ámbár egy kicsit savanykás. Ha jobban meggondolom, sokkal savanykásabb mint azt özvegy Kovácsné szerint illett volna. Újra szemügyre vette az almát. Egy ilyen színű és formájú almának sokkal édesebbnek kellene lennie! Egyáltalán milyen alma ez? Milyen fajta? Mit vásárolt ő?

Özvegy Kovácsné nem volt kibékülve a helyzettel. Hogy lehetséges az, hogy ilyen almákat vásárolt pont ő, aki mindig kiszagolja a bóvlit? Neki ehhez érzéke van, annyi mindenkit átvernek a piacon, de őt aztán nem. Most mégis beleszaladt. Hát ezért mondta az az unszimpatikus öregasszony, hogy ha nem ízlik, vigye vissza! Nyilván volt már panasz erre a minősíthetetlen, savanyú almára. No csak ne féljen, vissza is viszi!

Másnap korán felkelt és már rohant is a piacra. Izgatottan toppant be a csarnokba és célirányosan Marika néni asztala felé vette az irányt, kezében lóbálva a zacskónyi almát. Odaért az asztalhoz, ám nem ült ott senki, üres volt.

Özvegy Kovácsné remegett a dühtől. Nem csak rossz minőségű árut vásárolt, nem. Átverték! Sehol sincs az a piszok öregasszony, aki rásózta a kitudja milyen tőről fakadt, savanyú vadalmáját! Ezt a szégyent!

Odament az egyik közeli árushoz.

- Mondja csak, hol van az az eladó, aki tegnap ott ült? - kérdezte a méregtől elcsukló hangon.

- Marika nénit keresi, igaz?

- Igen!

- Ma mindenki őt keresi... - mondta könnyes szemmel az eladó.

- Azt el is hiszem, az áruja minőségéből ítélve.

- Nem csak az áruja miatt. Inkább a személyisége, a stílusa miatt.

- No lám csak! Szóval azért is. Bár én nem sokat beszéltem vele, nekem is rögtön feltűnt. Mondja csak, mikor lesz legközelebb?

- Legközelebb? Hát nem hallotta? Az éjjel elvitte az infarktus.

- Micsoda? Úgy érti meghalt?

- Igen.

- Értem. - mondta özvegy Kovácsné döbbenten. - És én akkor mégis kinél tegyek panaszt az almák ügyében?