Barátság

BDSM Blogok » Blog - Hurr » Barátság
2022. 01. 15. 21:13 | Megjelent: 846x
Kevés embernek kívánok rosszakat. De azoknak, akik kitalálták, kidogozták és megvalósítják az alábbiakat, azoknak igen sok rosszat kívánok.

Iskolával kapcsolatban sosem voltak jó gondolataim. Meggyőződésem, hogy nem az oktatás a lényeg benne, hanem a jövő generációjának a betörése, megtörése. De mindennek van határa.

Régebben olvastam japán iskolákról, hogy az általános iskola hat éve alatt háromszor is megbolygatják az osztályokat. Ez azt jelenti, hogy minden második évben újrasorsolják, hogy melyik diák melyik osztályba kerül. Ezt azért teszik, hogy ne alakulhassanak ki szoros barátságok. Úgy kommunikálják, hogy az együtt töltött hat év alatt mindenki jól megismerhesse az évfolyamának a nagy részét. Valamint ne hagyják elkényelmesedni a diákokat a már meglévő barátaik mellett.

Elhiszem, hogy könnyebb kezelni a barátok nélküli gyerekeket. Azt is megértem, hogy nagyobb baráti társaságok hamar klikkesednek, így mindig lesznek, akik azon kívül maradnak, perifériára szorulnak. De a gyerekkori barátságok tiltása, megakadályozása szerintem annyira gonosz dolog, mint... Nem is írok példát, nagy gonoszság és kész. Nem hiszem, hogy ennek pozitív hatása lehet. Sokkal több negatív.

Időközben el is felejtettem, a japánok úgyis külön világ, messze is van. De később aztán olvastam hasonlót egy skandináv országról is.

Most pedig Katalin és Vilmos gyerekeiről olvastam ezt. Arról beszéltek, milyen az élet abban az iskolában, ahová Sarolta hercegnő már második éve, György pedig negyedik éve jár. Az iskola szigorú szabályai közt olyan is szerepel, hogy a gyerekeknek nem lehetnek szorosabb barátaik, mindenkivel ugyanúgy kell bánniuk.
Az iskola falain olyan plakátok találhatók, melyek azt hangoztatják, mennyire fontos, hogy mindenkivel kedvesek legyünk. A szülinapi meghívásnál egy gyerek csak akkor adhat meghívót valakinek, ha kivétel nélkül minden gyereket meghív az osztályból.

De ez nem csak egyetlen angol iskolára igaz. További cikkeket is találtam erről. "Az angol iskolákban megtiltják a diákoknak, hogy legjobb barátaik legyenek. Egyes szülők, tanárok és pszichológusok azt állítják, hogy a gyerekek jobban fejlődnek, ha nagyobb barátkozó csoportjuk van. Ráadásul senki sem érzi magát kiközösítve."



Míg kerestem erre a témára, találtam más érdekességeket is. Az alábbiak nem kirívó esetek, csak olyat írtam, amik elterjedtek bizonyos országokban:

A piros tintát számos iskola tiltja Ausztráliában és az Egyesült Királyságban. A piros tinta pszichológiailag károsíthatja a gyerekeket, mivel a szín a tanulókat stresszeli, félelmet kelt és nyomást gyakorol rájuk.

Fagyott borsóra térdepeltetés bevett szokás Ázsiában tanárok és szülők körében.

Ázsia sok iskolájában szigorú büntetéseket rónak ki a diákokra. Például kézen kell állniuk hosszú ideig.

Japánban a legtöbb iskola nagyon szigorúan szabályozza az egyenruhát. Hajfestést is tiltják. Hogy ezt ellenőrizni tudják, bekérik a szülőktől a diákok fiatalabb fotóit.
De még a bugyi színét is előírják. Csak fehér engedélyezett. Ezt hogy ellenőrzik? Egyszerűen: erről tettem képet az albumba.

Az viszont nem büntetés, hanem a legtermészetesebbnek tartják, hogy Japánban a teljes iskolát a diákok takarítják. Nincs egyetlen takarító sem.

Hozzászólások (101)


#410260 | 2022. 01. 18. 22:57
Én csak beleolvastam a vitába, abban nem kívánok részt venni, de nem tartom szép dolognak, a másik beállítottságával viccelődni folyton. Ez nem korrekt. És akármit is írt még Hurr, ez nem tartozik ehhez!

Lehet, hogy Hurr is elvesztette valahol a fonalat, védte az álláspontját.

Kicsit mindenkinek lejjebb kellene higgadni...
#410193 | 2022. 01. 18. 05:42
"és vártam, hogy azzal mikor jössz elő....
" ami szerintem sokkal súyosabb..."
"és ... 14-15 éves... sokszor akár más városba is", stb...

ne mondd meg nekem, hogy miről írjak.
világbéke sincs benne, pedig az is fontos.
#410191 | 2022. 01. 18. 04:29
"a tartós barátságok nem általános iskola elején alakulnak ki"
- nem pont az elején kialakulókról van csak szó
- ami mégis kialakul, azt hagyni kell, nem lehet tiltani a barátságot. nagyon káros és gonosz dolog
#410189 | 2022. 01. 18. 04:27
"ráadásul csúsztatva"
milyen módszer ez? minden alapot nélkülözve ideírsz ilyeneket.
ezt pontosan és részletesen meg kell magyaráznod.
#410186 | 2022. 01. 17. 23:45
Kinn mosolyognék? 😂😂😂
#410185 | 2022. 01. 17. 23:38
jó éjszakát
#410184 | 2022. 01. 17. 23:38
"...nemcsak a barátság, hanem a közösség. Nem 5-6 ember, hanem 20."

a számodra fontos emberek nagyobb száma nem minőségi többletet jelent, hanem épphogy kisebb minőséget.
Törölt felhasználó
#410183 | 2022. 01. 17. 23:37
Szerintem ne folytassuk. Úgysem jutunk egyről a kettőre.
Szép álmokat!
#410182 | 2022. 01. 17. 23:32
előbb válaszoltam az alábbi kérdésedre.

politikai témába csúszott a válaszom.
igaz, hogy a te felvetésed is, de az nem került törlésre. ezért töröltem én.
#410181 | 2022. 01. 17. 23:28
politikai eszmefuttatás kapcsán történt a moderátori kötbelépés.
ne forgasd már ki a tényeket!
a migráns téma eléggé határon vvolt, nehéz egyensúlyozni a politikai tartalom és a való élet történései között.

direkt jeleztem is, hogy ebben a témában inkább már ne folytassuk.

te meg ezt az én önmagamból való kivetkőzésemként adod elő. gratulálok.
#410180 | 2022. 01. 17. 23:25
"kibírják a megpróbáltatást, ha elég erősek"
nem, ők sem biztos, hogy elég erősek. végre kialakult egy szorosabb kötelék, ami adhat egy kapaszkodót. de nem, ezt nem engedhatik meg nekik, mert vannak, akiknek az nem alakult ki? akkor vegyük el tőlük is.
#410179 | 2022. 01. 17. 23:20
két évvel ezelőtt tiltottam utoljára.
akkor is azért, amiért most.
nézd meg, lájkol 3 db mosolygó szmájlit, mert úgy gondolja, hogy az rajtam mosolyog. és lájkolja a te hsz-edet...
Törölt felhasználó
#410178 | 2022. 01. 17. 23:18
Ezek szerint Lana minden korrekt választ töröl?

Nagy kár, hogy nem tudsz elgondolkodni a tiedtől eltérő véleményeken. LexFulig nem sértődött meg a szavaidon - amik egyébként elég sértőek voltak - hanem elgondolkodott. Sőt: ő kért bocsánatot. Nem azért amit mondott, hanem azért, ha esetleg megbántódtál. Én sok mindenen elgondolkodtam. Ugyanis nekem fontos volt - igaz, nem az iskolában - nemcsak a barátság, hanem a közösség. Nem 5-6 ember, hanem 20. És egész későbbi életemben nagyon hiányzott egy olyan közösség.
Így hát elgondolkodtam, mennyire lehet igazad. És arra jutottam, hogy bizonyos esetekben tényleg lehet, hogy egy jobbra érdemes közösség szűnik meg.
És abban is teljesen igazad van, hogy nevezett szülőnek másnap már nem lett volna szabad elengednie az iskolába azt a fiút, aki öngyilkos lett. De attól még a bullying miatt tette. A szülő megmenthette volna. De pont azok válnak áldozattá, akik mögött nem állnak ott a szülők. Mert ők a védtelenek.
És - talán ebben van köztünk a legnagyobb vita - a védteleneknek nagyobb szükségünk van a védelemre, mint a barátságoknak. Mert azok - ahogy LexFulig mondja - kibírják a megpróbáltatást, ha elég erősek.
#410177 | 2022. 01. 17. 23:17
viszont látásra
én még - tiltűs előtt - elköszönök
így teljes lesz az egyetértésed
#410176 | 2022. 01. 17. 23:14
kitiltod azokat, akikkel konfliktusba keveredtél?
nemár, ez már übergáz, állj már le
#410175 | 2022. 01. 17. 23:13
mikor vetkőztél ki magadból?

x törlés, moderátori közbelépés szükségessége, magánlevelezésből vett info idecitálása (ráadásul csúsztatva), észérvek helyett érzelmi feltételezésekbe bocsátkozol, tartalmi értelmezés helyett érzelmi mozgatórugókat vélsz felfedezni (amúgy pl, igen tévesen, pl. esetemben mély gyűlöletet vagymit, amúgy azt se tudom, mit is gyűlölök szerinted)
ez nálam bőven kimerti a kivetkőzés fogalmát, remélem, nálad se alapértelmezett üzemmód
#410174 | 2022. 01. 17. 23:08
nem vagyok a téma szakértője, de
szerintem a tartós barátságok nem általános iskola elején alakulnak ki jellemzően (ez nem azt jelenti, hogy egy sem alakul ki)
akkor sokszor kárászéletűek, alkalmiak a barátságok, próbálgatják magukat, egymást
a rotálás nem egyenlő a barátság szétzúzásával, ezt pl. végiggondolhatnád, nem szűnik meg a barátság attól, ha más osztályba járnak a gyerekek
viszont, az is fontos és hasznos tanulás, hogy tudj létezni a barátod nélkül is
ill. hogy légy kitartó, "dolgozz" a barátsáodért
a barátságoknak nem csak pozitív hozadéka van az iskolában, hanem egyfajta relációba helyezi a gyerekeket, és igen jó, ha ezek nélkül is létezhetnek a gyerekek (pl. barátom a jobb matekos, mindig csak másodhegedűs lehetek mellette, de egy más közegben meg simán lehet, hogy sikeresebb leszek e téren is stb.)

furcsa, hogy ez zavar téged, én végig vártam, mikor jön az elő, hogy de mekkora bűn, mikor 14-15 évesen választanak szét barátságokat, sőt, akár már szerelmeket, abban a korban, mikor a kortárs csoport már nagyon fontos, sokszor a családnál is fontosabbá válik, és nem két ajtóval odaébb kerülnek a barátok, hanem sokszor akár más városba is
és vártam, hogy azzal mikor jössz elő, ami szerintem sokkal súyosabb, hogy viszont abban az életkorban, az iskola kezdetén aki igazán meghatározó, akihez a kötődés rendkívül erős lehet, a tanító néni
#410173 | 2022. 01. 17. 23:06
hogy milyen az ellenséges lájkolás?
írtam róla blogot. az alanyát tiltottam is azonnal. ahogy most téged is.
Hurr Törölt felhasználó
#410171 | 2022. 01. 17. 23:03
Milyen az ellenseges kedveles? Van egy regi sci-fi, Kedves ellensegem volt a cime. A te khm szemleletednek sztem kifejezetten jot tenne.😉
#410168 | 2022. 01. 17. 22:59
ellenséges lájkolást itt nem tűröm
#410167 | 2022. 01. 17. 22:56
nem tudok máshogy, persze hogy csak korrektül.

ha nem korrektül válaszolnék, akkor nem törölnék.
#410166 | 2022. 01. 17. 22:49
esetleg megoldás, hogy korrektül próbálsz válaszolni rá, hmm? :)
#410150 | 2022. 01. 17. 19:08
😂😂😂
#410127 | 2022. 01. 17. 13:46
Koronita egyik hsz-ét töröltem (#409935), mert a rá adott válaszomat Lana törölte.
Ha nem tudok korrektül válaszolni rá, akkor ne legyen itt a felvetés se.
Hurr Törölt felhasználó
#410102 | 2022. 01. 17. 02:02
Mert sajnos ez a ketto osszekapcsolodik. Minden baratsag lemondas. Nincs 10 legjobb baratod,mert akkor nincs egy se. A baratsag a szerelem edestestvere. Sot mondok vmit. Sztem ezek a rotalasok kicsit evolucionista jelleguek. Azok a baratsagok maradnak csak meg ami tul mutat azon hogy ki utan josz a nevsorban vagy kirol puskazol dolgozatnal. Minosegibb ha kiallja a koltozes,nyaritabor vagy mas osztalyba kerules probajat. Azok a baratsagok eleg felszinesek amiket enyi szet is tud zuzni.viszont ha van 120 ember a 30 helyett, amibol valogathatsz nagyobb eselyel lelsz baratra. Vicces de ez az oldal is kicsit errol szol. Nagyobb meritokanal. Gondolj bele ha te is csak 3emberbol valaszthatnad ki h kinek hodolsz. Mi van ha egyik se uti meg a mercedet? Maradsz maganyosan a kieletlen vagyaiddal?
#410101 | 2022. 01. 17. 01:52
nem hallottam olyan magyarázatot, érvet, ami változtatna a véleményemen.
áldozatokról, kirekesztettekről hallottam. én meg barátságokról beszélek. én a pozitív kapcsolódás elleni támadást látom, ti meg a negatív helyzetek olyan megoldásáról szóltok, amik a barátságok szétzúzására irányulnak.
Hurr Törölt felhasználó
#410100 | 2022. 01. 17. 01:46
Mivel nem ismerlek nem is nagyon van miert gyuloljelek. Az ominozus hazugsagot es annak korrigalasat azelott torolted h lattam volna. De legyen beismerted,spongya ra. Ma jo napom van nagylelkuen atsiklok a dolgon hogy meggondolatlanul irasban hazudtal. A gyalazkodastol szinten messze vagyok. Kerdeseket tettem fel. Egyszeruen zavar hogy ez a fita is ugy fog mindenkinek vegeterni h a masik hulye. Ez pont az a klikkesedes ami a tema veleje. En nem akarom h te legyel a "kikozositett gyerek" voltam az is marha rossz. Ha megbantva erzed magad a szavaimtol akkor bocsanatot kerek. Komolyan. Azt szeretnem ha szuletne egy metszespont a vita vegen ami arrol szol h mind tanultunk valamit. Latsz erre modot?
#410099 | 2022. 01. 17. 01:39
könnyen dobálózol a hazugság szóval.
beírtam azonnal, hogy tévedtem. és töröltem is.

a többi gyűlölködő, alázó mondatod pedig nem ide való. de itt hagyom, hogy lássa mindenki, ilyen színvonalon állók is voltak a vitában.
Törölt felhasználó
#410098 | 2022. 01. 17. 01:32
Akarmeddig tekerek vissza csak ott van ket likeja a holgynek ahol en is tetszikeltem. A kijelentesed konkretan hazugsag es nem ertem hogy jon a temahoz. Baratom szerintem te vagy egy alapos fenekelesre hajtasz(ezesetben nalam kar kopogtass) vagy tenyleg nincs benned semmi onkritika es a realitaserzeked elszallt mint a gyozelmizaszlo. Kimerited a teljes hibas ervelesi palettat. Ha ez vmi meg itt is bizarrnak szamito probalkozas h masok alazzanak akkor irto gyenge vagy bratnek 😂 eljutott az altalunk felhozott ervekbolhozzad barmi is? Vagy mindenki mas szembejon az autopalyan? Nem tudnank feloldani ezt a dolgot anelkul h lemenjunk a te ervelesi szintedre? Hm? 😉
#410093 | 2022. 01. 17. 01:15
kedves Koronita!

szörnyű és megrázó az az eset. olvastam akkor is, ennél részletesebb cikket is róla.

a konkrét cikkből az anyát idézve: "Volt egy olyan kijelentése, hogy inkább a halál, mint az iskola"
pár napja írtam be kommentnek, hogy az iskolai feszültségek esetén én úgy kezeltem magamban, hogy arra gondoltam, hogy hány száz iskola van még az országban. járhatok akármelyikbe, vagy egyikbe sem.
és pont erre kellett volna gondolnia a szülőnek is. én ezután a mondat után egyetlen napig nem hagytam volna oda járni a gyerekemet.

miért lenne áldozathibáztatás az, ha arra keresek választ, hogy pl. 30 gyerekből 5-6 jóban van egymással, akkor a többi fennmaradó 25 miért nem tud kialakítani egy másik baráti társaságot? miért kell felrobbantani a összeszokott társaságot olyanok kedvéért, akik nem tudnak egymáshoz kapcsolódni? egyáltalán, hogy jönnek ide az áldozatok? miért lenne áldozat, aki kívül esik egy körön? egyáltalán, honnan a feltételezés, miért rágalmazol kedves baráti társaságokat olyannal, hogy azok mások kárára vannak jóban egymással? és az öngyilkosságba hajszolnak egyeseket? súlyosan előítéletes vagy.

de ez teljesen felesleges vita lett a végére, hiszen alább olvashattad a sommás megállapítást, hogy úgyis "a szociális élet a szünetben zajlik". de akkor meg minek bolygatni az osztályokat?
#410092 | 2022. 01. 17. 00:54
miről beszélsz? mindenkit meghallgattam, és mindenkinek válaszoltam.

az, hogy nem sikerült megértetned velem az álláspontodat, az talán rajtad is múlt. (ez is áldozathibáztatás?)

hogy mikor vetköztem ki magamból, nem tudom.
egyszerűen csak vehemensen védtem az álláspontomat. blog elején írom, hogy nagyon sok rosszat kívánok azoknak, akik ezt a koncepciót kitalálták és végrehajtják. ezt figyelembe véve miért meglepő, hogy aki egyetért ezekkel az aljas módszerekkel, azoknak nem a legfinomabb stílusomban válaszolok.
Hurr Törölt felhasználó
#410089 | 2022. 01. 16. 23:21
Nagyszerű eljutottunk az áldozat-hibáztatásig. Elég rég volt, amire válaszolok, de muszáj. Azt írod Hurr, hogy "talán nem véletlen, hogy azok a gyerekek a csoporton/csoportokon kívül maradtak...talán azért, mert ők sem akartak barátkozni a többiekkel, vagy velük nem akart barátkozni más" Hát persze. Akit kiközösítenek, aki bullying áldozata lesz, az a hibás. Mert kövér, vagy vastag szemüvege van, Vagy csak nem tart lépést a divattal, vagy egyszerűen védtelen...

És igenis, ahogy Aranyliliom mondja, vannak - már az alsó tagozatban is kiskirályok, elnyomók, olyan véleményvezérek, akiknek a többiek nem mernek ellentmondani. Tehát ha rámutatnak valakire, annak vége.
Mint pl. itt olvasható. Nem tegnap történt. Van már 4 hónapja is.

https://index.hu/belfold/2021/09/07/eltunt-szemely-vaja-tinedzser-iskolai-zaklatas-rendorseg-kereses/
#410083 | 2022. 01. 16. 22:28
azért nyitottad, hogy együtt acsarogj ezen másokkal?
mert ellenvéleményt nem hallgattál meg
nem értettél meg

viszont te vagy elképesztően indulatos és gyűlölködő (amit pl. rámfogtál)
olyannyira, hogy elég sokszor kivetkőztél magadból e blog alatt

ilyenkor felmerül: miről is szól valójában a blog?
Hurr Törölt felhasználó
#410082 | 2022. 01. 16. 22:25
Anyi ertelme van h a kozossegeket a kozos feladatok kovacsoljak ossze nem a szeretet. A populacionk is a nehezsegek miatt lepet tul a csalad bonyolultsagan. Minel tobb emberrel van kozos harcod annal nagyobb kozosseg resze vagy. Ha jol tippelek te meg voltal honved. Ott sem csak az volt bajtars aki a te korletedben volt hanem mindenki akin egyenruha volt. Az altalad preferalt klikkesedes atomizalja a kozosseget. Erre jo par pelda van csak hazankban. Ha ez igy marad lassan minden kozossegi erzes akar a nemzeti identitas is kiveszhet az emberekbol mert csak ahoz a par emberhez fog lojalitas fuzni akikkel ep korbe vagy veve. Nah reszemrol zarom a temat. Unalmas esnem vezet sehova mert nincs parbeszed.
#410076 | 2022. 01. 16. 22:16
szerintem ideje lezárni a témát.
van még valakinek mondanivalója?
#410075 | 2022. 01. 16. 22:15
olvastad válaszomat LexFulig-nak:
" a szocialiselet a szunetben zajlik"
ha így van, mi értelme szétszedni az osztályokat?

ez a beszélgetés már teljes logokátlanságba fullad.
#410074 | 2022. 01. 16. 22:12
nem hivatalos szakértői vélemény, de nálam sokkal többet tudsz róla.
akkor úgy írhattam volna: hozzáértő, tájékozottságot sejtető vélemény
#410073 | 2022. 01. 16. 22:05
szakértő véleményt meg nem mondhattam, mert (mint nemrég írtad) itt egyikünk se ért hozzá
#410072 | 2022. 01. 16. 22:02
hiszem = hittem
#410071 | 2022. 01. 16. 22:01
azt hiszem, nem emlékszel rá
magánban, igen
kihozzuk bármikor is a magánlevelezést nyilvánosba?

nem azon voltam meglepve (keresd vissza), hogy kivetted a fiadat
(egyre többen teszik, ha tehetik, és jól teszik)
hanem azon, hova
és azon, hogy végzi (szülői szerep)
#410069 | 2022. 01. 16. 21:59
" a szocialiselet a szunetben zajlik"
ha így van, mi értelme szétszedni az osztályokat?
#410067 | 2022. 01. 16. 21:56
magánban leveleztünk.

és, ami vicces volt, te voltál legjobban meglepve, amikor az általad is szörnyűnek tartott rendszerből kivettem a fiamat.
#410066 | 2022. 01. 16. 21:54
"iskola, amilyennek (szerintem) lennie kellene"

nem az a kérdés, hogy szerinted milyennek kellene lennie.
hanem milyen most!!!!!!!

mintha nem te mondtál volna nagyon-nagyon lesújtó és egyben szakértő véleményt a jelenlegi iskolarendszerről régebben. nem egy mondatban, hanem részletesen kifejtve.
#410065 | 2022. 01. 16. 21:54
hol?
#410064 | 2022. 01. 16. 21:54
csoportok

te hoztad a max. kétcsoportos szabályt
nekem nincs ilyen élményem
nekem olyan van, hogy vannak, akik hamar kialakítanak barátságokat, vannak, akik nem, akiknek tovább tart vagy nem is lesz
és vannak, akik már 6 éves koruktól intrikálnak, csapódnak ide-oda, egyik nap ezzel vannak jóban, másik nap azzal

sosem ültem a barátnőm mellett, és nem érzem, hogy megsínylette a barátságunkat
de mindig jóban lettem azzal, akivel összeültettek

aki nem talál az osztályában barátot, akik nem találnak az osztályban barátot, simán lehet, máshol találnak
ha meg relatíve tiszta lappal indulhatnak, az jó

és ha már valaki(k) javára kell dönteni, mert mindenkinek jót nem lehet, akkor inkább a nehezebben barátkozókat támogatnám
#410063 | 2022. 01. 16. 21:53
"iskola, amilyennek (szerintem) lennie kellene"

nem az a kérdés, hogy szerinted milyennek kellene lennie.
hanem milyen most!!!!!!!

mintha nem te mondtál volna nagyon-nagyon lesújtó és egyben szakértő véleményt a jelenlegi iskolarendszerről régebben. nem egy mondatban, hanem részletesen kifejtve (régebben).
#410062 | 2022. 01. 16. 21:50
" karos is ha van kivel elmarhulni"
napi öt-hat óra egy helyben ülés, figyelés, megfélemlítés mellett nehogy egy kicsit felszabadulhassanak a gyerekek.

persze hogy nem tudományos vita. érdemi? ezt nem tudom.
ti jöttök egyre elfogadhatatlanabb példákkal, érvekkel.
#410061 | 2022. 01. 16. 21:49
kicsit komolyra fordítva (bár már nehéz, mert elszálltál)
az iskolában mindent lehet jól és rosszul is csinálni
és azt gondolom, nem a szabályokon múlik, hanem a tanító személyén és a szülő-gyerek-tanár együttműködés harmóniáján
ha olyan egy iskola, amilyennek (szerintem) lennie kellene, akkor nem megszeppent kisgyerekeket választanak egymástól szét (egyik megy GULAG-ra, másik japán hadifogolytáborba vagymi, az életüknek annyi, az osztályrotálás poszttraumás stresszét egész hátralévő életükben nem tudják kiheverni), ezzel egész életükre megnyomorítva őket, hanem nyitottan és bizalommal (!) ismernek meg új gyerekeket
hogy azután suli után a régi és új barátok együtt játszanak
#410060 | 2022. 01. 16. 21:44
és az is borzalmas, hogy a tanítónéni megzavarja a folytonos közbeszólásával a baráti beszélgetésüket
gyilkos egy rendszer ez
Hurr Törölt felhasználó
#410059 | 2022. 01. 16. 21:44
Miert valasztanak el? Reg jartal iskolaba.. a szocialiselet a szunetben zajlik. A tanora okulasra van. Ott meg karos is ha van kivel elmarhulni. A szunetben nincsenek elszeparalva. Ellenben tenyleg kezd faraszto lenni h egyre vadabb mod probalsz belemagyarazni dolgokat az elmeletedbe. Ez messze nem tudomanyos de meg csak nem is erdemi vita. 😂
#410058 | 2022. 01. 16. 21:41
kicsit ebbe bekattantál, bratyó :)
(vagy mondhatnám azt is, egyre demagógabb vagy :D)

örömmel nézem és hasonlók?
mielőtt még gyerekgyilkos nem lennék a szemedben:
mutattál egy jelenséget, vicsorogva szidod, én meg megpróbálom/nám megmutatni, hogy nem csak hátránya van
#410057 | 2022. 01. 16. 21:36
empátia??
nagy empátiára vall, ha örömmel nézed, sőt jónak tartod, ahogy egy megszeppent kisiskolást dierkt elválasztanak a barátjától.
#410056 | 2022. 01. 16. 21:35
"mekkora bűn nem egymás mellé ültetni barátokat?"
pont írtam alább, hogy a szétültetés is mennyire rossz volt

nem reagáltál a további csoportok alakításának kérdésére. azt miért nem teszik?
#410052 | 2022. 01. 16. 21:24
mély sértettség?
eltévedtél
empátia :)
az embernek nem csak az nem tetszhet, ami neki sérelme

nem más univerzumba kerülnek a gyerekek a rotálással
hanem mondjuk egy szomszéd terembe
a következő blogod arról fog szólni, mekkora bűn nem egymás mellé ültetni barátokat? :)

és nem dönt barátságok életéről-haláláról az iskola
túldimenzionálásnak érzem
ahogy nem is csak az iskola a színtere a barátságoknak
pláne, a digitalizáció korában
#410050 | 2022. 01. 16. 21:16
takarítókról nekem is a munkanélküliség jutott eszembe. rengeteg embernek ad munkát ez, kár lenne őket emiatt munkanélkülivé tenni. arról nem is beszélve, hogy a gyerek az fókuszáljon a tanulásra és ami kevés szabadideje marad, az maradjon meg a gyerekkorának megélésére.

Japán meg a királyi csemeték mellett sajnos máshol is gyakorlat ez már. itt hallottam a kanadai helyzetről is. és ami megrémiszt, hogy sokan egyetértenek vele.
#410049 | 2022. 01. 16. 21:12
"kiskirályoknak/falkavezéreknek/ösztönös "elnyomóknak"/élősködőknek/energiavámpíroknak"

ez a mély sértettség, ami ebből a hozzászólásból érződik, világosított meg, hogy talán mindannyian a saját tapasztalatainkból adódó előítéletek alapján mondunk véleményt erről.

ebből azt érzem, hogy bombázzunk szét minden szoros baráti köteléket, mert annak idején én, vagy a gyerekem kívül rekedt azon a körön, ahová szeretett volna tartozni. mert voltak az irigyelt "kiskirályok", akik elnyomták szegényt. és ezért most pusztuljon minden szoros barátság.

egyikünknek sem, így nekem sincs sok tapasztalatom az iskolai csopordinamika terén. csak annyi, ahány osztályba jártunk és még áttételesen valamennyi a gyerekeink révén. (kivéve, ha van itt gyakorló pedagógus.)

ezen kevés tapaszatalat alapján én úgy látom, hogy nem volt olyan osztály, ahol egy, de max. kettő baráti csoportnál több kialakult. voltak ezek mellett még kétszemélyes barátságok, de olyat nem hallottam, hogy akár három összetartó csoport lenne egy osztályban.
ebből azt akarom kihozni, hogy talán nem véletlen, hogy azok a gyerekek a csoporton/csoportokon kívül maradtak. alakíthattak volna további csoportokat. de nem tették. talán azért, mert ők sem akartak barátkozni a többiekkel, vagy velük nem akart barátkozni más. és ha ez így van, akkor rotálhatják akárhányszor az osztályokat, ezen nem segít az sem. viszont a kialakult csoportokon feltétlenül ront, rombol. de ez a rombolás biztos jól esik azoknak, akik kívül maradtak.
Törölt felhasználó
#410046 | 2022. 01. 16. 19:14
A legjobb,és egyetlen barátnőmmel 36 éve tart,ő tud rólam szó szerint mindent,vannak barátaim,akikkel összejárok,de az is nagyon korlátozott számú,azaz plusz 5 ember,velük is több évtizedes a barátságunk.Szükségünk van a barátságra.
Az hogy királyéknál így működik,az legyen az ő dolguk...mivel ezzel nekünk nincs is dolgunk.A gyerekek majd felnőnek,és lehet majd olyan akasztófa virágok lesznek,hogy a fal adja a másikat.
Japán úgyszintén más világ,más kultúra.Nekik ez a természetes.
A takarítással semmi baj,de itt nálunk ,ha nem lenne takarító személyzet,több lenne a munkanélküliek tábora,és én örülök,hogy ez nálunk így működik,amíg nem lesz Magyarország olyan fejlett,mint Japán.(sosemlesz)
#410027 | 2022. 01. 16. 18:05
talán meg kellene
talán pont ez konzerválna egy csomó nyomorító kapcsolatot
a kiskirályoknak/falkavezéreknek/ösztönös "elnyomóknak"/élősködőknek/energiavámpíroknak (igen, tudom, gyerekekről beszélünk) biztos jó lenne
akinek mennie kellene, azzal sokszor pont az a baj, hogy nem tudja, hogy nem jó neki, hogy nem tudja, lehet jobb, nem hiszi, hogy neki lehet jobb, nem mer lépni
#410021 | 2022. 01. 16. 17:59
talán meg kéne kérdezni az érintetteket.
nem teljesen random, és főleg nem úgy szétválasztani az osztályokat, hogy ne maradjanak együtt az összetartó csoportok.
aki együtt akar maradni valakikkel, az maradhasson, aki nem, az mehessen.
#410018 | 2022. 01. 16. 17:52
a hatása, az eredménye van, akinél ilyen, van, akinél olyan
erről beszélek
te abból indulsz ki, hogy egy jó közeg szűnik meg a gyereknek, egy védő burok
márpedig ez nem biztos, hogy így van
van, akinek ez megkönnyebbülést, új esély, valami rossznak a megszűnését jelenti

és nem mindegy, hogy egy 50 fős évfolyamot rotálgatnak vagy egy 200 főst
és nem mindegy, a tanítók-tanárok milyenek, hogy kommunikálják és oldják meg ezt
nem mindegy, hogy az új osztályok más épületszárnyba kerülnek etszem azt, vagy egymás melletti termekben maradnak, és csak a tanórákra választják el őket ajtók
Hurr Törölt felhasználó
#410014 | 2022. 01. 16. 17:33
Latod latod. 😉 Kerdezz meg vmi szigoru nenit. Biztos tud segiteni a dontesben 😁
#410013 | 2022. 01. 16. 17:30
én még mindig nem tudom, mi leszek, ha nagy leszek.
sőt, azt sem tudom, hogy most mi vagyok :)
Hurr Törölt felhasználó
#410012 | 2022. 01. 16. 17:24
Szerintemamit leirtal az abszolut a felnot eletre keszit fel. Ez volnaaz iskola dolga. Nagyon sok ember van aki keson szembesul olyan traumakkal amin ateshetne gyerekkorban. Ezert van h sok 40es nem jut el ami leszel ha nagy leszel kerdes erdemi megvalaszolasaig. A gyerekek rugalmasabban alkalmazkodnak elethelyzetekhez ha van egy biztonsagos kornyezet ahol ezt gyakorolhatjak. Szerintem.🤷
#410011 | 2022. 01. 16. 17:12
nincs olyan barátom az általánosból, akivel összejárnánk.
viszont feleségem mindkét régi barátnője az általánosból van.
ez nem dönt el semmit.
nem az élethosszig tartó barátságok megakadályozása miatt tartom rossznak ezt a módszert, hanem az iskolai mindennapok élhetősége miatt. bizonytalan, cseperedő kisgyerekek, bekényszerítve egy idegen világba, ahol óriási stressznek és teljesítménykényszernek vannak kitéve, nekik nagyon fontos egy kapaszkodó, amit a kialakult barátságok biztosítanak.
#410010 | 2022. 01. 16. 17:03
"mindent a cél és az ebből fakadó "hogyan" dönt el"

nem.
nekem fontosabb, hogy mi a hatása, az eredménye.
Hurr Törölt felhasználó
#410008 | 2022. 01. 16. 17:01
Legkozelebb maradj a magadvalasztotta temanal.😉 A kerdesemre szandekozol valaszolni?
#410007 | 2022. 01. 16. 16:57
HA MIGRÁNS TÉMÁBAN AKAR MÉG VALAKI HOZZÁSZÓLNI, AKKOR LEGYETEK SZÍVESEK AZ AKTUÁLIS POLITIKÁT NEM BELEKEVERNI. AMI NEM KÖNNYŰ, DE MINT LÁTSZIK, MEGOLDHATÓ.

EGY-KÉT MONDATOT LESZÁMÍTVA MINDENKINEK SIKERÜLT. (NEKEM EGY HSZ-EMET LANA TÖRÖLTE EZÉRT)

A NAGYBETŰ ITT NEM KIABÁLÁS A RÉSZEMRŐL. CSAK HOGY JOBBAN LÁTSZÓDJON.
#410005 | 2022. 01. 16. 16:52
nem nehéz elengednem, mivel eddig sem foglalkoztam vele. ezután sem fogok.
annyi, hogy tegnap és ma ezen gondolkodtam.
Hurr Törölt felhasználó
#410001 | 2022. 01. 16. 16:29
Még annyit hogy lásd mi van az általános iskolákban mostanság sok olyan tantárgy van ahol átmozgások vannak. Már nincs az a klasszikus A B C osztály.
Én a helyedben elengedném ezt. Nincs itt semmi gond
#409999 | 2022. 01. 16. 16:23
Azert maradjunk realisak. A migransok vagy nevezhetjuk barhogy...jelentos resze nem haborus hanem gazdasagi “menekult”. Idozojelben mert gazdasagi okokbol nem lehet menekult valaki, azt kivandorlonak nevezik.
A horda szo lehet eros de azert ezen bevandorlok/kivandorlok/migransok kozott nem kevesen viselkednek ugy vagy rosszabbul mint az ujpest fradi randgadon garazdalkodok.
Csak a foci drukkerek nem igazan eroszakolnak meg noket!

Ne! Ne kezdjunk el szentet gyartani senkibol...
Teljesen egyertelmuen es szignifikansan kimutathato a bevandorlas okozta elonyoket es hatranyokat is! Marpedig a bunozes megnovekedese teljesen egyertelmuen ezen bevandorlas fajtanak a mellek termeke, mindhatnam egyenes kovetkezmenye.
S ez nem kireksztes vagy eloitelet. Ezek kibaszott nyers szamok es statisztikak.
Raadasul ha valaki nem kepes a kulturális kulonbsegeket elfogadni az nem liberalizmus hanem valosag tagadas. A vilag azon reszen ahonnan ezek az emberek jonnek egyszeruen mas az elvart/gyakorolt es normqlis viselkedes mint europaban. Lehet polemizalni h miert hogyan stb de ettol meg ez igy van.
S ahogy a magyaroknak sincs tul nagy eselye tenylegesen beilleszkedni mondjuk egy afrikai vagy japan tarsadalomba ugy a kozel-keletieknek sem megy ez igazan az europai tarsadalomba, raadasul a hajlandosag is igen alacsony.
Masod harmad generacios bevandorlok nem vagy nem igazan beszelik a befogado orszag nyelvet s igy tovabb.
De visszaterve...amikor 7-8 ferfi egyszerre eroszakol meg egy vedtelen not azokat nevezhetjuk hordanak!
Akkor is ha nem PC ez a megnevezes.
Noket eroszakolni sem PC...🤷🏻‍♂️
#409993 | 2022. 01. 16. 15:38
ha az a cél, hogy gyerekek ne alakítsanak ki barátságokat, az minősíthetetlen
ha az a cél, hogy gyerekek minél könnyebben létesítsenek kortársakkal kapcsolatot (megtanulják ezt), ha az a cél, hogy minél nagyobb "merítésből" választhassanak hozzájuk illőt, barátot, ha az a cél, hogy a káros, kellemetlen rögzülések (beskatulyázások), kirekesztések minél kevésbé jelenjenek meg az iskolai életben, akkor ez remek gondolat

amit leírtál (évfolyam szintű rotálás), az mindkettőnek lehet eszköze
megint valami, egy olyan alap, amiből teljesen ellentétes dolgokat is ki lehet hozni
és így önmagában nem is értékelhető (sem rosszként, sem jóként)
mindent a cél és az ebből fakadó "hogyan" dönt el
Törölt felhasználó
#409990 | 2022. 01. 16. 15:06
Hajlandó lennék megfontolni, és végigmenni azon amit mondasz, ha nem használnál közben elfogadhatatlan szavakat:
"migráns hordák"
Most nem is akadnék fenn azon, hogy migránsnak nevezed - mindösszesen a menekülteket is.
De a "horda" szót szerencsétlen emberekre használni...
Ez olyan szintű lenézést, empátia-hiányt jelez...
Van farkashorda, az ősemberek hordákban éltek... Talán lehet hordáknak nevezni a Fradi és az Újpest kemény magját - de őket is csak akkor, amikor összeverekszenek és garázdálkodnak...
Szóval ez az a határ, ahol már nem érdemes vitatkozni.
#409974 | 2022. 01. 16. 13:46
rengeteg példa van arra, hogy nem az osztály keretei között szövődnek a barátságok. persze. de ettől még - mivel elsődlegesen ott szövődnek - azt nem szabad megbolygatni.
#409973 | 2022. 01. 16. 13:44
migráció témára többet nem reagálok. nem arról szól az írás.
de van párhuzam, az kétségtelen. kuszáljuk minél jobban össze a megszokott társaságot.
Törölt felhasználó
#409930 | 2022. 01. 16. 09:20
Ne haragudj hogy így ismeretlenül írok de ez nagy hülyeség. Látom a 12 éves lányomon hogy hogy változik az èrdeklődési köre kivel barátkozik stb…
A legjobb barátai nem is az osztályából vannak, hanem az évfolyam társaiból áll össze úgy hogy két éve a nevuket sem tudta.
Az hogy más kulturákban mi a szokás az meg egy másik dolog….
Anti
#409927 | 2022. 01. 16. 05:54
Bocs h beleszolok de szeretem ezt a temat:)

Teljesen ertheto h ha egy szegeny orszagban el valaki sot egy olyanban ahol nincs vagy nagy kincs a tiszta viz es meghalja h mi konkretan ivovizzel huzzuk le a szart a wc-n ide akar jonni. Ez teljesen logikus.
(Az mar kevesbe h igy pazaroljuk az ivovizet!)
Amugy megjegyzem nem kell messzire menni es nem kell szomaliat felhozni, az erdelyi magyarok szepen attelepulnek atszavaznak az ausztriaiak nem. Vajon miert?

Viszont nem koltozhet mindenki europaba. Az nem mukodik. Nepvandorlasok mindig voltak s ilyenkor nyilvan osszeutkoztek kulturak es civilizaciok.
Napjainkban van egy nemzetek feletti kultura. Globalizalt vilagpolgar stb...
Ami szerintem jo. En nem vagyok nacionalista kb semennyire. Sot kimondottan nem szeretem amikor valaki a nemzetisegere buszke es arra veri a mellkasat...(Mennyire bohocnak kell mar ehhez lenni?😅)

Ettől fuggetlenul a kb 500millios Euba nem koltozhet be 300 millio nem europai...azt nem lehet kezelni. Azon mar nincs mit kezelni. S engem nem a feher judeo-kereszteny kultura fennmaradasa vagy nem fennmaradasa erdekel, hanem egyszeruen nem ferunk el baszdki🤷🏻‍♂️😂

A javak elosztasa valoban nem egyenlo es sosem volt az.
A vilag minden embere nem elhet egyforman. (Egyszeruen nem tart ott az emberiseg, valoszinuleg sosem fog)
Jelzem nem is megoldhato.
A fold nem bir annyi nyersanyagot stb adni hogy mondjuk afrika europai szinten eljen. Nem megy. Nincs ra eroforras es ha lenne (technologia fejlodessel) akkor is kurva nagy szarban lennenk mert hatalmas hulladek karosanyag stb kibocsajtassal terhelnek a bolygot. Ami marmist is agyon van terhelve...Nekunk is vissza kene fogjunk a fogyasztasbol, nem hogymeg masokat erre aszibtre felhozni felsegiteni.

S akkor h meg realisabb es egy kicsit gonosz legyek. Azert egyik civilizacio/kultura sem veletlenul tart ott ahol. Igen, a nemetek sem azert gazdagabbak nalunk mert mazlistak! Hanem mert valamit jobban csinalnak! (Tudom ez a nagy magyar onerzetnek sosem tetszik ha ezt mondom, de ettol meg igaz)
Szoval szomalia vagy sziria stb sem veletlenul olyan amilyen.
#409925 | 2022. 01. 16. 01:41
Szomorú :(
#409924 | 2022. 01. 16. 01:37
fogom magam, "felkerekedek" - így pontos az idézőjel. nem hiszem, hogy ezzel elferdítettem volna, amit írtál.

évezredeken át, vagy mióta ember létezik, el akarják venni attól, akinek több van. dehogy adjuk oda! ez nagyon kártékony gondolat. ük-ük-ükapánk sem nőtt volna már fel, ha így gondolkodik.

nem voltak gyarmataink. nincs okunk, hogy rossz legyen a lelkiismeretünk.

"El sem tudom képzelni milyen lehet ha nem tudnék enni adni a gyerekeimnek." - hamar megtudnád, milyen az, ha minden nálad szegényebbeknek hagynád, hogy elvigyék a javaidat.

szerinted természetes folyamat. miért kellene ezt bárkinek szervezni. - ebbe tényleg nem megyek bele jobban, de aki még nem hallott a migránsok útvonalának szervezéséről, segítőiről, tájékoztató anyagairól, név nélküli bankkártyáiról - amiről egy-egy kijelölt etap teljesítése után pénzt tudnak felvenni, aki nem vette még észre a szervezett érzékenyítést, akinek nem tűnt fel, hogy a háború elől menekülők többsége fiatal férfi, aki nem érzékeli az eu nyomásgyakorlását, annak nem tudok mit mondani.
#409921 | 2022. 01. 16. 01:07
Az is lehet, hogy nem akarod érteni amit mondok..
Azt nem értem, miért van idézőjelben valami amit én nem is írtam le? Nem szép dolog, olyat a számba adni amit nem írtam le, szavakat kiemelni kontextusból… lehet olyan helyekről tájékozódsz, ahol ezeket a módszereket alkalmazzák?
Ezzel az erővel szó szerint kéne értenem, hogy az emberek bozótosban ülnek Szomáliában? Gondolom, Te sem így gondoltad…
Sem politizálni, sem sértegetni nem szabad itt, teljes joggal. Erre senki nem kiváncsi.
Ami nem politika viszont, hanem saját vélemény. Mi gazdagok vagyunk, miért hagyjuk azt a rettenetes szenvedést amit emberek, gyerekek megélnek ezen a világon ma? Félhetjük a privilégiumokat, de ha nem osztjuk meg majd elveszik, kár kivárni, és nekem nincs jó lelkiismeretem, hogy egy ilyen végtelenül igazságtalan, egyenlőtlen világban élünk! El sem tudom képzelni milyen lehet ha nem tudnék enni adni a gyerekeimnek. Szóval szerintem nem fekete-fehér ez a dolog, a világ dolgai összetett folyamatokból állnak, amit nagyon sokan befolyásolnak. Ezek az emberek sem jók és rosszak, hanem különbözőek, más és más motivációval. Nem tájékozatlan vagyok, hanem összeesküvés elméletek helyett próbálom elfogadni, megérteni mi történik a világban! Közben helytállni, mint apa, munkavállaló, barát, magyar, európai, férfi,, szub, szolga, keresztény, stb
#409920 | 2022. 01. 16. 00:46
"fogom magam, felkerekedek"
szomáliában üldögél a bozótosban, aztán csak gondol egyet és nekiindul.
hagyjuk már. ennyire tájékozatlanokkal nem érdemes tovább beszélni.
#409919 | 2022. 01. 16. 00:34
Persze… érdekes módon ott bármelyik gyerekkel beszéltem imádott suliba járni. A saját 14 éves lányomról ez nem mondható el, és nem is nagyon tudom vitatni az okait.
#409918 | 2022. 01. 16. 00:31
Figyelem, sőt látom, minden évben 6-8 alkalommal utazok dolgozni Európába, Amerikába.. de semmi ilyet nem látok.
Azt látom, hogy a világ kinyílt és nem lehet visszazárni. Bizony, ha éhezek Nigériában, nem tudom eltartani a gyerekem, látom az okostelefonon, hogy milyen barom jól élnek ezek a magyarok felkerekedek. Persze inkább UK-t választom, szívás a magyar nyelv, meg Londonban van már rokon is.
Azt, hogy a jövő társadalma hogyan fogja az ezzel járó problémát megoldani, azt nem tudom. Remélem viszonylag fájdalommentesen, de sejtem, hogy nehéz lesz.
De ez egy elég logikus, érthető folyamat, lassítani lehet, megállítani nem. Miért kéne ezt valakinek a háttérből megszervezni? Ha Te élnél Szíriában, Szomáliában húznál onnan a fenébe…
#409917 | 2022. 01. 16. 00:23
aljas húzás
#409916 | 2022. 01. 16. 00:21
nem figyeled az európai történéseket?
hazafias nézőpontot azonnal veszélyes nacionalista megnyilvánulásnak bélyegeznek. idegen népcsportok betelepítésével lazítják a nemzeti összetartozást.
nem figyeled az elvárt európai viselkedés erőszakos alakítását?
nemi identitás, család intézményének fellazítása, vallás.

ettől még két homoszexuális akárhogyan tekinthet magára.
#409914 | 2022. 01. 16. 00:14
Kanadában minden évben keverik a társaságot, pont azért mert két év hosszú.
#409913 | 2022. 01. 16. 00:12
valamelyik megtartható, amelyik már valóban erős. de sok barátság erősen lazulni fog, vagy megszűnik. egész más napi 6 órát együtt lenni, mint szünetben pár percet.

a kiközösített gyerekek megmentése nagyon fontos. de hosszú ám két év. úgy érzem, hogy ilyen szituációban semmit nem ér kétévente szétrázni a társaságot. arra jó, hogy a szorosabb baráti társaságok szétessenek és könnyebben kezelhető legyen a társaság. mindezt a kiközösített gyerekekre hivatkozva.
#409912 | 2022. 01. 16. 00:10
Ez így van… Szerencsére sose kerültem olyan helyzetben, de utólag visszagondolva, jó pár osztálytársam helyébe gondolni nem szeretnék azokra az évekre. Pedig az egyik legjobb suliba jártam az országban, és senki nem bántott szándékkal senkit, de hogy 3-4 gyerek milyen végtelenül magányos lehetett azokban az években :(
#409911 | 2022. 01. 16. 00:04
Ez az oldal nem helye a politikának…
Szeretem a hazámat, senki nem akart erről lebeszélni!
Szeretem a családom, senki nem mondta, hogy ne családként éljünk!
Nemi identitás? Szeretem, ha bugyi van rajtam, amikor megaláznak… ettől még nem kérdőjelezte senki meg a nemi identitásom.

Ha a hazaszeretet azt jelenti, hogy egy párthoz, vezerhez kell tartozni, rá szavazni az tényleg nevetséges..
Ha két homoszexuális nem tekinthet magára családként az végtelenül szomorú..
:(
Törölt felhasználó
#409910 | 2022. 01. 16. 00:00
Hogy az elején leszögezzem az alapvető álláspontomat: a gyerek nem elsősorban tanulni jár az iskolába, hanem szocializálódni.
Viszont
Nekünk - még a legfiatalabbaknak is - alig vagy egyáltalán nincs fogalmunk arról, hogy mit jelent egy internetes világban a bullying. Sokkal több, mint kiközösítés. Én történetesen két gimnazistáról tudok, aki öngyilkos lett emiatt. Az egyik sikeresen.
Na most sok mindenben át lehet esni a ló túloldalára (piros tinta, mindenkit meg kell hívni...), az angolok tudnak túlzásokba esni. A japánok pláne. A magyarokról nem is beszélve - ahol nem gondolkozni tanítanak, hanem birkákat nevelnek. És magasról lesz...ják, hogy hogy érzi magát a gyerek, mennyire van kiközösítve, elárvulva. Akinek vannak igazi barátai, az meg tudja tartani őket akkor is, ha más osztályba kerül. Akinek nincs, annak viszont több esélye van találni.
#409909 | 2022. 01. 15. 23:55
Akkor mi a gond, ha következő évben ezek közül páran az ember osztálytársai lesznek?
Akinek nincs gondja a kapcsolat teremtésben, barátkozásban, annak ez nem para, akinek nem megy pedig kap újabb esélyt. Nem attól veszít valaki barátot mert más osztályba kerül. Sok évig zárt osztályközösségek azokak hátrányosak, akik a perifériára szorultak.
#409907 | 2022. 01. 15. 23:51
"más osztályokkal legyen kapcsolat"

volt kapcsolat.
nyári táborokba saját osztályból kevesen voltak. ott volt a többi gyerek. sportesemények, pl. iskolai válogatottban különböző osztályokból valók voltak egy csapatban. szakkörök szintén vegyesen az osztályokból.
#409905 | 2022. 01. 15. 23:49
Kik? Kicsi zöld UFO-k?
Ezek az egymondatos kontextusból kiragadott példák, kb olyan demagógok mint, hogy veszélyes Bécsben sétálni… felesleges felülni erre a vonatra.
#409904 | 2022. 01. 15. 23:44
ha nem erről lenne szó, akkor nem köteleznék őket, hogy mindenkit hívjanak meg szülinapra. ki akarna szülinapozni olyannal, akit a suliban is alig tud elviselni.

akkor nem azt mondanák, hogy:
- "Az angol iskolákban megtiltják a diákoknak, hogy legjobb barátaik legyenek."
- "a gyerekeknek nem lehetnek szorosabb barátaik, mindenkivel ugyanúgy kell bánniuk."

Isten, haza, család.
mindhármat nagy erőkkel próbálják megsemmisíteni.
nemi identitást szintén.
mi marad?
most a barátság szőnyegét akarják kihúzni a lábuk alól.
#409902 | 2022. 01. 15. 23:36
az egyik indok erre a gonoszságra, hogy azoknak a gyerekeknek is könnyebb legyen a beilleszkedés, akik kiszorultak a kialakult baráti társaságokból.

nekik például ott van az általad előbb propagált "iskolai közösség". ez nem indok arra, hogy akiknek viszont van szűkebb baráti társasága, azokat ettől el kellene tiltani. miért?? hogy nekik se legyen jobb?? csak azért, mert egyesek nem kerültek be ilyen szűk baráti csoportba?
#409901 | 2022. 01. 15. 23:34
Nem erről van szó. Inkább arról, hogy mennyivel több gyerek közül választhatsz barátot.
#409900 | 2022. 01. 15. 23:33
Abból indulsz ki, hogy az iskolában csak az osztálytársaiddal lehetsz, ez messze nincs így… nem szakítják el egymástól a barátokat attól mert a következő évben más osztályban ülnek. A szünetekben ment mindig is a haverkodás. Pont az a baj, hogy nincsenek a gyerekek motiválva, hogy más osztályokkal legyen kapcsolat, ha évente keverik őket akkor ez is rögtön változik. Az egész archaikus iskolarendszert kukázni kéne, de valahogy erre nincs igény itt, pedig a legszörnyűbb mentalitás, hogy ha nekem jó volt, a gyereknek is.. nem, megváltozott a világ, az iskolának is változnia kell!
#409899 | 2022. 01. 15. 23:28
"gyerekként a szülőkhöz és a családhoz"
ez nagyon igaz. viszont pont a szülőről való leválás időszakában fontos az egykorúak közül egy vagy néhány bizalmi, szoros kötődés.

"iskolai közösség" - ezt nem gondolod komolyan, hogy egy többszáz fős csoporthoz tartozás helyettesítheti az 1-2-...néhány általam választott, hozzám hasonló, egymásnak szimpatikus, önszántunkból együtt lenni szerető, egykorú gyerek szoros barátságát!

az ilyen, erőszakosan csoportnak beállított tömeget hívják azt hiszem hámozott lufinak.
#409897 | 2022. 01. 15. 23:13
én is szorongok idegen társaságban.
pedig nekem sem volt "legjobb" barátom, hanem általánosban és gimiben is 6-8 fős nagyon összetartó brancs alakult ki.

hogy ki mitől szorong a suli után évtizedekkel, azt nem hiszem, hogy meg tudják határozni.
de egy kisgyerek, aki az idegen környezetben végre talál egy barátot, aztán elszakítják tőle, az biztos hogy akkor és ott szorongani fog, nagy trauma éri. már az nagyon rossz volt, amikor szétültettek minket.
#409896 | 2022. 01. 15. 22:23
Márpedig nagyon sok ember szorong új és számára idegen társaságban később pont ezért. Nincs hozzászokva. Én 4x váltottam ált sulit, 1x a kezdő osztályomba mentem vissza, amúgy 3x full idegenek közé. A mai napig full komfort számomra idegenek között lenni és megismerkedni velük. Ettől függetlenül pedig vannak több mint 10 éve tartó barátságaim. Valahova tartozni=iskolai közösség. Valakihez tartozni=gyerekként a szülőkhöz és a családhoz, ami meg kellene adja ezt az élményt és Én a saját bőrömön tapasztaltam, h ennek a hiánya 100xta traumatikusabb, mint hogy 5.-ben nem volt legjobb barátnőm…
#409891 | 2022. 01. 15. 21:38
műellentétek?
valahová tartozni kell.
valakihez tartozni kell.
gyökértelennek lenni szörnyű. és szándékosan előidézni a minél nagyobb bizonytalanságot, az pedig bűn.
#409888 | 2022. 01. 15. 21:31
Szerintem meg az a marhaság, hogy 8 évig nincs vàltoztatás. Aki perifériára szorul egy osztályban az évekig szívni fog. Kanadában is ez a rendszer, ettől még kiváló barátaik vannak az ott élő rokonaimnak. Sőt legjobb barátnő is van 8 éve a 14 éves lánynak.
Szociális fejlődésben is segít hogy évről évre van valamennyi változás… nem is beszélve a hülyék ad A-sok B-sek műellentétből amit a magyar iskolák generálnak.