Segédeszköz

BDSM Blogok » Blog - Hurr » Segédeszköz
2019. 08. 29. 23:21 | Megjelent: 1259x
-Hát ez meg micsoda? - csodálkozott rá az íróasztalomon lévő tárgyra egy kedves hölgy ismerősöm.
Két hete ismertük meg egymást. Aztán kétszer is véletlenül összeakadtunk. Olyan jól elbeszélgettünk a fagyizóban, hogy utána már megbeszélt találkánk volt. Ma pedig eljött hozzám.
-Ja, hogy ezt kérdezed? Nem láttál még ilyet? Az egy hátvakaró.
-De furcsa. Vicces, ahogy valódi kézre hasonlító alakja van. Még az ujjak is ki vannak faragva. - mondta, miközben kezében forgatta.
-Tényleg ezzel vakarod a hátad?
-'Hát' ja.
-Látod, mennyivel jobb azoknak, akiknek van párjuk. Csak megkérnéd, hogy vakarja meg a hátad. Vagy bárhol, ahol viszket.
Nem érti. Ez egy hátvakaró, arra kell. Próbáltam pontosabban fogalmazni.
-Tudod, legtöbbször bal oldalt viszket, középmagasan. Négy-öt vakarás és már el is múlik. És elég ritkán, talán egy héten egyszer. Ezért nem érdemes, érted, hogy itt legyen bárki. Aztán van, hogy hetekig el is felejtem. Ő meg csak itt várna addig? Figyelj, mutatom. Így szoktam vakarni.- de hiába mutattam, nem figyelt. Sietett haza valami sürgős ügyben.

Mit rontottam el? Mit tehettem volna másképp?

Hozzászólások (3)


Törölt felhasználó
#341979 | 2019. 08. 30. 07:47
Igen, tudom, úgyis efelé megy a világ. De addig még használjuk ki a való világot.
#341978 | 2019. 08. 30. 07:41
a segédeszköz behelyettesíthető bármire, pl. műpuncira.
Törölt felhasználó
#341977 | 2019. 08. 30. 01:05
Egy pár nem csak a hát megvakarására " vehető igénybe".
De ezt inkább mindenkinek a fantáziájára bízom.