Hatvan darab szépen derengő napsugár, 12 bodorított bárányfelhő, 2 hajnalhasadás és 1 darab női térdig érő fétis lakk csizma került elő egy festőként dolgozó tolvaj öltözőszekrényéből a Lipicai Mezőgazdasági Zrt. handópusztai telephelyén. A rendőrség beszámolója szerint a lopott dolgok nem szimplán előkerültek, hanem egyenesen kidőltek, egészen pontosan a „járólappal burkolt padlóra borultak” a férfi szekrényből.
A rendőrség keddi híre rendkívül érzékletesen, szinte regénybeillően adja elő a nyomozati cselekmény indításának okait. "A Zrt-én belül működő nyomozó csoport, - a Zrt. vezetése által felhalmazást kapott a nyomozasra, mivel a menedzsment nem talált elfogadható magyarázatot a jó ideje tartó kellemetlen, ködös, és hűvös hajnalokra, az egybefüggő haragvó színű felhőzetre, a pocsék napsütés nélküli szürke áprilisi időjárásra."
A Zrt. telephelyén a Közbeszerzési és Ellátó Főigazgatóság festőjeként dolgozó férfi lakásán ezt követően házkutatást tartottak, ahol nagyobb mennyiségben előkerültek újabb derengő napsugarak, bodorított bárányfelhők, színpompás hajnalhasadások, amelyeket a vallomása szerint egy festő barátjának és egy könyv és illusztráció nyomtatással foglalkozó vállalkozásnak passzolt tovább.
A férfi a nyomozati szerveknek előadott vallomásában az eltulajdonított női lakk csizmára nem tudott elfogadható magyarázatot adni.
(mellékszál: a nyomozati szervek, nagy erőkkel keresik a lakkcsizma tulajdonosát)
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (5)