Igazi fájdalom

Ez igaz. :))
Az jött le a blogodból nekem, hogy most csak a fizikai oldallal foglalkozol.

Egyébként semmiféle lelki dologhoz nem is tudok érdemben szólni. Se a párom, se én, nem ismerjük. Nincs bűnhődés, büntetés, feloldódás, úr, szolga..... Csak egy közönséges pár vagyunk, aki fájdalomra élvez. :DDD

Egy szakítás vagy egy reménytelen szerelem is igazi fájdalom. Az is akaratlanul ér és szar érzés.

Tudom miről beszélsz. Ebben az esetben, mi nem vagyunk normálisak amiért, ahogy te mondtad minél lehetetlenebb egy szerelem, annál jobban szeretünk érte szenvedni. Van egy csaj, akinek sajnos miattam lehet egy másik pasi, ahogy ő fogalmazott a szerelme. Ha nem cseszem el amiatt, hogy rá görcsöltem az egész ismerkedésre akkor most akár én is lehetnék a férfi helyében. Bevallva mind a mai napig nagyon jóban vagyunk ezzel a csajjal, mert megbeszéltük, hogy maradunk barátok. Egyszer azt mondta, hogy velem minden könnyebb lenne, mint azzal a pasival, de amíg ez a férfival együtt van nekem esélyem sincs nála. Bevallom korábban ( hónapokkal ezelőtt ) még rosszul esett, hogy annyira jól megvannak, de ez ma már nem zavar. Nem " harcolok " sem érte, sem pedig más csajért, mert nem akarok egy olyan szerelemért, akár, ha ez igaz szerelem is " küzdeni ", ami sohase teljesül be. Ahogy mondod, valóban furcsa dolog a mazochizmus. Sajnos nagy tanuló pénzt fizettem azért, hogy rá jöjjek arra, hogy nem szabad görcsösen sem ismerkedni, sem pedig ragaszkodni egy nőhöz sem, még akkor sem, ha pár hét beszélgetés után azt érzem nála, hogy ő számomra a tökéletes, az igazi.

Az igazi fájdalom az az, ami akaratlanul ér. Az ugyanolyan szar érzés mint bármely más földi halandónak.

Hát...(tudom háttal nem kezdünk mondatot) Szóval
.. nálam ez a kérdés érdekes mert arra jöttem rá az évek folyamán, hogy nálam ahol a legtöbb impulzus agyban és szívben kezdődik...itt szeretek érezni...élvezni a szépet,a jót, a boldogságot a mindent, és a fájdalmat is. Arra jöttem rá minél lehetetlenebb egy szerelem, annál jobban szeretek érte szenvedni. Aki normális egy életre elutasítja azt, aki darabokra törte a szívét én meg reménytelenül epekedem közben attól félek, hogy ne hogy megperzselje törékeny szárnyaimat az imbolygó lámpa fénye, de csak azért is újra és újra belemegyek a játékba, hogy egy leheletnyi boldogság után heteket hónapokat éveket szenvedjek...hogy aztán újra kezdődjön minden előlről...mint a mesékben vagy mint a romantikus regényekben...harcolni az igaz szerelemért, ami sohase teljesül be...hm furcsa dolog a mazochizmus...