Halak

2020. 10. 18. 14:39 | Megjelent: 820x
Egyik társunk tegnap látott blogja ihlette.

Levegő jegy. Eleme a víz és ez rá fokozottan igaz, rajong a vízért. A Halak férfi igazi lovag, a nő pedig bájos sellő. Aki ebben a csillagjegyben született, biztosra veheti, hogy a legnagyobb beleérző képességgel és a legnagyobb fantáziával van megáldva az összes jegy között. Nagyon könnyen alkalmazkodnak, szinte mindegyik jeggyel jól kijönnek ( főként a víz és a tűz eleműekkel ), ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne önálló személyiségük. A Halakat bátran mondhatjuk az érzelmek királyának/királynőnek, ám amennyire odaadóak, barátságosak és segítőkészek, annyira bonyolult a személyiségük. A Halakat meg kell fejteni. Kettősség lakozik bennük és sokszor maguk is szenvednek a gyors hangulatváltozásaiktól. Nehezen beszélnek gondjairól, valósággal ki kell varázsolni belőlük, hogy mi bántja őket a lelkük mélyén. Inkább magukba foglalják bánatukat, és sérelmeket, hogy aztán egy teljesen váratlan pillanatban, látszólag minden ok nélkül robbanjon az egész. Ugyanakkor roppant nagy hittel és kitartással rendelkeznek. Kissé konzervatív jegy, nem gyakorlatiasak, inkább a humán tárgyak, a művészetek és a lélek dolgát állnak közel hozzájuk. Hihetetlen kreativitással tudnak meglepetést és örömet szerezni párjuknak, szeretteiknek, de cserébe nagy figyelmet várnak el. Egy Halak mellett az élet olyan, mint egy mesevilág.

FORRÁS: randivonal.hu/halak szerelmi horoszkóp

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.