Volt egy lány ( természetesen sub ), akivel hetekig leveleztem, aztán egyszer csak, egyik napról a másikra úgy szakadt meg az ismerkedés folyamata, hogy azt írta, hogy van már Ura! Persze már az első levélváltásnál sejtettem, hogy nem én vagyok az egyetlen férfi, akivel ismerkedik, mással is beszélget rajtam kívül,de fel sem merült bennem, hogy kb 3 héttel a regisztrációja után már meg is találja a Domját. Hogy lehet az, hogy valaki pár nappal, héttel a regisztrációja után már talál is párt, míg másoknak évek óta nem sikreül? Véleményem szerint baromi nagy szerencse kell hozzá!
Lehet találni. Nekem pár hét után sikerült, és azóta is tart. Nem csak társra, barátokra is leltem.
Törölt felhasználó
#345166 | 2019. 10. 19. 10:49
A kevesebb több.
Én megnyitottam az adatlapodat és már attól elment a kedvem, hogy neki álljak elolvasni.
De aztán egy-egy szót elolvastam, innen-onnan.
Szerintem kezdjed újra.
Törölt felhasználó
#345055 | 2019. 10. 15. 16:16
nem a tartalmát kifogásoltam, hanem az olvashatatlanságát. 27 éves korban már lehet a szöveget tördelni, hogy fogyaszthatóbb legyen.
és nem miattam nézted meg, hanem a kiváncsiságod miatt :)
nem csodálkoztam a blog publikálásnál ,hogy a lány mást választott.
Törölt felhasználó
#345052 | 2019. 10. 15. 15:45
Nem tudom s nem is izgat h hogy is van ez.
De h ezzel a bloggal és kommentekkel nem nyered el a hölgy kíváncsiságát arra rá merném tenni a kedvenc pálcámat.
Most miattad megnéztem😒
Én vissza sem írtam volna...
De vedd figyelembe h 27 éves.
Az első adatlapom kb. arról szólt h milyen keménykezű, perverz, de figyelmes is vagyok.Törődő, de szigorú...
És blablabla. Az az igazi fasz Dom adatlap iskolapéldáját sikerült rittyentenem.
Ami egyébként igaz volt. Csak hát a dolgok s az ember változik...
Az "első reg" is stimmel -aktív kereséssel, két héten belül. ...közel egy év párkapcsolatot adott.
Utána nem kerestem, de az oldalon aktív maradtam(blogok, hozzászólások, üzenetváltások, stb.) ...és igen. Végül Ő talált meg magának. :)
Törölt felhasználó
#344956 | 2019. 10. 14. 18:10
Hitman ezt torolned? Nem neztem melyikunk accja online eppen, bocsanat, Lieb voltam:DD
Törölt felhasználó
#344954 | 2019. 10. 14. 18:09
elso regemmel szinte azonnal talaltam, minden passzolt, csak a naptarunk nem...:D de a talalkozasaink emlekezetesek lesznek nagymamakoromig:)
Törölt felhasználó
#344952 | 2019. 10. 14. 17:21
Amúgy meg sokan hamar elkiabálják a, hogy találtak.
Főleg naívabb nők.
Van aki kég személyesen nem is találkozott a “Domjával” de már a Domja.
Másokat elseggelnek kétszer s nekik már Uruk van.
Hagyd a fenébe. Nem érdemes ezekkel foglalkozni.
Szűrni érdemes őket h ne rabolják fölöslegesen az idődet.
Törölt felhasználó
#344950 | 2019. 10. 14. 17:19
Engedd el!
Ez ilyen. Nők is férfiak is benyögnek ilyet, eltünnek a semmibe. Aztán van h előkerülnek.
Túlkínálat van és mindenki pörög ezerrel.
Megy a felszín kapargatása és ahol éppen kilátszik a “makk” vagy a “szarvasgomba” oda megy mindenki túrni.
Most a blogod miatt megnéztem...Egy hölgy írt rám. Elkezdtünk irogatni emailen. Megisztott velem valamit amire reagáltam. (Saját írási) Válaszolt h most épp dolga van de majd ír. 3 hete van dolga😂
Van ez így...
Az h párhozamosan ismerkednek az emberek.
Hát ez a net s ilyen a fogyasztói társadalom.
Megszoksz vagy megszöksz...
Törölt felhasználó
#344949 | 2019. 10. 14. 17:15
A Csoda itt egyel könnyebben jön szembe, mint az utcán. ;). ...tapasztaltam/tapasztalom. :)
Törölt felhasználó
#344948 | 2019. 10. 14. 15:48
Hmmm...
azt hiszem nem csodálkozom...
gondolom a blog szerzője se 1 helyen kopogtatott.. úgy a kislánynál.más is bebocsátáat kért..
akinek viszont megnyerőbb volt a stílus...
(remélem sikerült finoman fogalmaznom )
Törölt felhasználó
#344947 | 2019. 10. 14. 15:15
Simán lehetséges
Törölt felhasználó
#344946 | 2019. 10. 14. 15:00
Vagy nem az első regisztrációja volt és az említett domot már jóval korábbról ismerte, mint téged.
Törölt felhasználó
#344945 | 2019. 10. 14. 14:57
nem kell mindent elhinni.
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (23)
Én megnyitottam az adatlapodat és már attól elment a kedvem, hogy neki álljak elolvasni.
De aztán egy-egy szót elolvastam, innen-onnan.
Szerintem kezdjed újra.
és nem miattam nézted meg, hanem a kiváncsiságod miatt :)
De h ezzel a bloggal és kommentekkel nem nyered el a hölgy kíváncsiságát arra rá merném tenni a kedvenc pálcámat.
Mondjuk legalább őszintén tolod.
Ez tetszik!;)
Én vissza sem írtam volna...
De vedd figyelembe h 27 éves.
Az első adatlapom kb. arról szólt h milyen keménykezű, perverz, de figyelmes is vagyok.Törődő, de szigorú...
És blablabla. Az az igazi fasz Dom adatlap iskolapéldáját sikerült rittyentenem.
Ami egyébként igaz volt. Csak hát a dolgok s az ember változik...
ha a leveleid is ilyenek, én se leveleznék veled. ismeretlenül sem hibáztatom a csajt.
nekünk itt vannak ötleteink. voltak is, meg lesznek is. de nem váltjuk meg vele a világot.
mi lenne, ha a csajt kérdeznéd meg erről?