Döntöttem

Valahogy az utóbbi napokban realizáltam, hogy ezt az embert akarom örökre csak az életemben tudni.

Ahogy a jövőre gondolok nehéznek tűnik, de megoldható, nagy a távolság, de leküzdhető.

Életemben először éreztem magam teljesen normálisan és relaxáltan egy férfi társaságában. Nem éreztem semmit, csak azt hogy imádom őt. Észre se vettem és rövid idő alatt közelebb kerültem hozzá (kölcsönösen), mint akárkihez eddig. Ő az első akinél azt érzem, hogy nem tudom mit tennék magammal, ha eltűnne az életemből.

Valami olyasmit indított el bennem, amit nagyon régóta nem éreztem. Úgy érzem magam, mint egy általános iskolás szerelmes kislány. Nagyon fura és kellemes.

Valahogy, valamilyen módon még azokat a gondolatokat is eltűntette (tudattalanul). Már úgy érzem, hogy tudom élvezni az életet, van miért élnem, nem úgy mint azelőtt.

Van, aki a családjával, barátaival tölt időt, de én mindíg egydül voltam, hisz barátaim mindíg a családjaikkal töltik a szüneteket, neves napokat. Én meg nem csinálok semmit. De vele még ha ritkán is a távolság miatt, tudok pillanatokat megosztani és még ez is több, mint ami eddig volt az életemben.

Most, hogy ő van nekem a többi ember akikkel beszéltem, a múlt mind elhalványul és a hangok se pofáznak. Már ideje volt. Irigylem azokat, akik úgy találják meg a párjukat, hogy közel élnek és eg,ütt tudnak lenni, vagy megengedhetik maguknak ha távol is vannak, hogy sűrűn találkozzanak, de hát ez van. Én annak is örülök, hogy velem egy világban létezik. :3