Mea culpa

Művészi szinten tanultam meg a hazudozást. Mert ez volt a legegyszerűbb út, hogy megkapjam mindazt a beteges és önző perverziót, amit a szexben elkorcsosult lelkem, mint a drogot, egyre pusztítóbban és pusztítóbban követelt. A droggal ellentétben azonban ezzel nemcsak a saját emberi mivoltomat kellett pusztítanom, hanem valaki más, könyörtelenül pusztítható testére és lélekre is szükségem volt. Valakire, aki bízik bennem, aki önmagát keresi, aki nem tudja, mit csinál, és akit nem számít eltaposni. Ehhez pedig a legegyszerűbb út a hazugságokon át vezet. A leghatékonyabb hazudozás, ha magam is elhiszem a hazugságaimat. Elhitettem veled, hogy erős vagyok, miközben nyitva hagytam az erő látszatához szükséges két legkritikusabb kiskaput, az önzőséget és az elmulasztott őszinteséget. Elhittem, hogy erős vagyok, mert nem kellett bizonyítanom, hogy megkapjalak. Elhittem, hogy kellesz, mert nem állt szándékomban hű maradni hozzád. Elhittem, és te is elhitted. A többihez pedig elég volt a látszat.
Dominanciával takarózva hitettem el veled, hogy amit tőlem kaphatsz, az valami olyan dolog, amire a lelked mélyén igazán vágysz. Hogy ettől majd nőnek érzed magad, valamiféle különös fokú szenvedély által, és a bizalom, amit nekem szavazol, egy elszakíthatatlan kötelékké szilárdul. Mindent megköveteltem tőled, ami ehhez szükséges, én pedig azt az egyet sem adtam meg, amit ezért ígértem. A biztonságot.
Elhitettem veled, hogy ez vagy te. Elhitettem veled, hogy nem szégyen szembenézned önmagaddal. Megmérgeztelek egy olyan illúzióval, amelynek csupán a gyötrelmei valósak, és megváltást ígértem én, aki pontosan tudtam, hogy pont tőlem nem fogod megkapni. Tudtam, ha egyszer megérint, nem fogod tudni elengedni, és minden józan megfontolásod ellenére, a beteljesedést remélve, túl fogsz menni minden olyan ésszerű határon, ahová sosem szerettél volna eljutni. Addiktív személyiséged ehhez tökéletes táptalaj volt, én pedig könyörtelenül kihasználtam. Egy el nem engedhető vágyat ültettem beléd, amit keresve már ilyen-olyan méltatlannak is hajlandó lettél megadni azt, amit csak a legméltóbbnak szabad. Kiélveztem minden kiszolgáltatottságát, majd hátraléptem, és hagytam, hogy egyedül süllyedj benne tovább.
Nem érdemelted ezt, sőt, pont amiatt érdemelted volna az ellenkezőjét, amivel ilyen helyzetbe hoztalak.
Ha előröl kezdenénk, újra ugyanezt tenném veled. A lelkem már visszafordíthatatlanul elkorcsosult. De egy dolgot tudnod kell! Én valahányszor reggel a tükörbe nézek, ez a lelki mocsok néz vissza rám, és veled ellentétben, én ezzel a torz alakkal fogom leélni a hátralévő életem.

Sajnálom.