Feljöttél hozzám, nem gondoltam. Azt hittem, csak egy kávét iszunk meg. Nem pont úgy sikerült a lakás, ahogy akartam. Te mégis visszafogott gyönyörködéssel tettél megjegyzéseket olyan dolgokra, amik még nekem sem tetszenek. Pedig egyetlen vonással jobbá tudtad volna tenni. Kortyolgattunk valamit, és sorra ejtetted el azokat a szavakat, amikre nem is számítottam aznap délután. Meg úgy tizenöt éve. Mintha felkészültél volna belőlem, pedig természetes összhang volt, amibe olyan mondatok is beketartoztak, ami nem feltétlenül esik jól. A meleg távolságtartásod, és a hűvös figyelmed izgalommal töltötte meg a levegőt.
Elfogadtál, ennyi idő után. Önző voltál, és tudtad, hogy jól esik. Minden kielégülésed külön-külön jólesett. És hagytál gyönyörködni.
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (0)