Feel the trap

Felejtésbe bóduló zugok és lezüllött folyosók. Bántóan éles hangok tartják életben a lepusztított tudatot. Villózó sötét fények, és túl hangos trap. A pult mellett ülök, ő pedig sorban áll valamiért, ami árt. Azt mondaná, segít lazítani, de valójában csak árt. Magas, megint nagyon magas. A magassarkú csízmában legalább egy fél fejjel. Legközelebb én is a magassarkúmban jövök. Sötét, moraea tortilis fürtök, szürke rúzs, vagy inkább már noár. Magassarkú térdcsízma. Mégis olyan gyámoltalan. Bemegyek.

Bejön, lepakol a földre, és issza a szarát. Mozdul a zenére. Egyedül van. Leguggol kotorászni. Észreveszi, hogy figyelem. Trap. Egy pillanatra a váratlan tekintetemben felejti magát. Elfelejti magát. Felpattan, és kisiet.

Újra feltűnik. Az ismerős barátnőjének indokolatlanul megörül. Társaságra vágyik. Valakire vágyik. Egy kevésért is mosolyog.
Előttem áll, és táncol. Figyelem őt. Csak őt figyelem. Rá koncentrálok. Feloldódik a táncban, és olyan szabadon lebeg, mint aki most szökött. Figyelem a szabadságát. Az önfeledtségét. Jól esik. Elfelejti magát. Megszökött, és most itt szeli át a felhőket. Jól esik szabadnak látni. Figyelem. Lemerevedek, és pásztázom a testét és mozulatait. Csak rá koncentrálok. Mögötte állok. Nem lát. Nem tudja, hogy figyelem. Akarom. Egyedül van. Hátra néz, és megijed. Trap.

Megunom a zenét. Nem vagyok már húsz éves. Elindulok. Az üres folyosón szembejön. Elmenne mellettem, de egy erős szorítással elkapom a könyökhajlatát, és magam felé fordítom. Összerezzen a meglepetéstől. A szemébe nézek két másodpercre, és tovább megyek. Zavartan áll, zárt testtartással. Utánam néz. Szabad szeretne lenni.