Ez már az?

Szépség és sötétség.
Van az a BDSM, aminek mozgatórugója a vágy, a túlfokozott érzékiség, a különleges és izgalmas kábulat. Ami már túl sok a jóból. Szomjazás a szépségre, éhség a kéjre. Amiben már éget a vágy, horzsol a kielégülés. Amitől szebb leszel. Amikor egy végtelennek tűnő orbitális pályán meg kell kerülnünk önmagunkat, hogy a haza vezető pályára állhassunk. Egyre kevésbé számít bármi más. Végül felrobbanunk, és az apró darabok újból csírázni kezdenek, és addig növekednek, míg végül ismét túlburjánzanak.
Amikor ha elsírod Magad, magamhoz ölellek.

Van az a másik BDSM, ami a pusztításból merítkezik és táplálkozik. Amit a megkaphatatlan, soha el nem érhető motivál. Ami a hideggel csábít. Amikor azt sem kapod meg, amit megkapsz. Amikor nem számít a miért. Amihez újra és újra visszatérsz, hogy egyre apróbb darabokra tapossanak szét, hogy amikor már nincs mit taposni rajtad, elsöpörnek. És te akkor is hálás vagy, és újra szeretnéd. Már nem akarsz mást, mint meghalni, elpusztulni, és hogy újra és tovább pusztítsanak. Amiről tudod, hogy soha nem vezethet sehová, de amiért mégis szívesen gyűjtögetted önmagad egy életen át, hogy igazán sokat, valami igazán különlegeset pocsékolhasson el. Mert nincs más választásod. Mert ha te nem vagy semmivé roncsolható, ő találni fog helyetted mást, aki az, és az első jelre már nem is kellesz. Mert tudja, te lehetsz bármi, csak az az egy nem, ami neki kell. Értéket teremteni bárki tud. De csak az meri elvesztegetni, aki igazán erős. Ő nem fél attól, hogy előtte mindig lesz-e út.
Amikor ha elsírod magad, akkor kezdelek el igazán bántani.