XVII. Vasile Renz rövid és kalandos élete: A csillagok alatt

A csillagok alatt

Miután mindketten kifulladtunk a hirtelen jött spontán "játéktól", összebújtuk a hálófülkében és elaludtunk, amíg Réka kellemesen símogatta a skarlátvörös hátsómat. Kora hajnalban ébredtünk, még túl korai volt elindulni. Viszont Réka hirtelen felpatant, és kibökte, hogy nem is annyira jó ötlet hajóval menni, mert bár van szabad kikötő Visegrádon, de gyalog messze lesz onnan a szőlő. Gondolkoztunk kicsit, aztán rávágtam, hogy vigyük el a motort... bár ezt nem gondoltam át rendesen. Majdnem két órát kűzdöttünk ketten, amíg átemeltük a móló deszkáiról az imbolygó tatfedélzetre a kétkerekűt, Réka kishíján vízbe pottyant, de megúszta. Nehéz volt és vicces. Valószínűleg sokat fogunk még mulatni ezen az emléken. Alaposan kikötöttük a hajókorláthoz a gépezetet, hogy ne tudjon elmozdulni, mert akkor vagy beesik a vízbe, vagy össze karistolja a fedélzetet. Hát, valahogy ezt gyárilag nem így találták ki, de büszkék voltunk magunkra, hogy összehoztuk. Ezek az önfeledt boldog pillanatok mindent megérnek.

Végül sikerült kihajózni. Bár a szabályok szerint tilos, de átengedtem egy kicsit a kormányt Rékának, mikor már nyílt vizen voltunk. Még a kapitányi sapkát is felvette. Jól állt neki. Néztük a mellettünk elsuhanó rakpartot, ahogy elhagytuk a budapesti vizeket. Fák, horgász stégek, kikötött állóhajók... integettünk a szembe jövő hajók kapitányainak, és Réka kezelhette a kürtöt, ami megintcsak nem túl szabályos... de ki látja.

Megérkeztünk, rádión megkértük a kikötési engedélyt, bemanővereztem a kikötőbe. Komplett közönség gyűlt össze, hogy nézzék, ahogy leszenvedjük ketten a motort a hajóról. Valaki komolytalanul megkérdezte, hogy segítsen e, de mondtuk, hogy ez nekünk olajozottan megy... majd megunkra rántottunk mindent. Mire végre sikerült leszenvedni a fedélzetről, a tiszteletünkre összegyűlt sörözgető könzönség meg is tapsolt minket. Jó belépő... így kell ismerkedni. Beszélgettünk, kicsit a helyi hajósokkal, érdeklődtünk a környékről, elmodtuk, hogy egy eladó szőlőt jöttünk felmérni. Rögtön volt is egy idősebb, nemszomjas fickó, aki állította, hogy tudja miről van szó, és ismeri a szőlő tulajdonosát, sőt el is tud minket vinni hozzá, akár már most is. Majd átvetette lábát a bicikli vázán, és a lendületét megtartva, biciglivel együtt elvágódott az aszfalton. Megnyugtattuk, hogy csak másnap reggel megyünk találkozni a tulajjal, és nem kell összetörnie magát miattunk. Nem kellett sokat győzködni, elfogadta a helyzetet, bár megígérte, hogy másnap reggel itt lesz, és felvezet minket a helyszínre. Majd drótszamárra pattant, és lassan ibolyogva megindult... nyilván a kocsma fel, hogy rátöltsön az állapotára. Össze néztünk Rékával, és őszitén reméltük, hogy ezt az ígéretét reggelre elfelejti. Egy másik szokatlanul kedves hajóstól kaptunk egy üveg bort... azaz egy 2 literes petpalacknyi házibort azzal a kísérő szöveggel, hogy muszáj még ma meginni, mert a műanyag palack tönkre teszi a bor zamatát.

Hoztunk magunkkal pörköltöt nokedlivel, megmelegítettük, és kibontottuk a bort. Nem volt rossz idő, úgyhogy a tatfedélzeten kezdtük az estét, néztük a kikötő fényeit, és a csillagokat. A bor gyorsan fogyott, a hangulat pedig egyre forróbb lett. Réka az ölembe ült és elkezdett vetköztetni. Valahogy a kezébe került egy hajókötél és a kezeim már a hátam mögött voltak összefogva. Megszorult a kötél a csuklóim körül, a hajót ringatták a hullámok, néha hozzá koccant a móló cölöpjéhez. Réka hátra simította a haját, körbe kémlelt.

- Mond csak szörnyi... szerinted megint meg fognak tapsolni minket?

- Miért is?

Mélyen a szemembe nézett, volt benne valami sunyi kacérság... és tíz körömmel bele mart a melleimbe. Én felnyögtem, ő felkacagott.

- Visíts te állat! Kúrjuk át az éjszakát! - kiáltotta.

Majd teljes erőből bele harapott a nyakamba. Tépte a húst és szívta ki a vérem a bőrömön keresztül. Közben ledobta a pólóját. Alatta nem volt melletartó. Nem volt rá szüksége, az állandó sporttól olyan masszívak voltak a mellei, hogy bárki megirígyelte volna. Valószínűleg a kikötőből jelenleg többen is éppen irígykednek, mert ha Réka kiáltására nem is kapták fel a fejüket, az én vonyításomra biztos felfigyeltek. Nem tudom hányan követhettek szemmel minket, mert minden fókuszom Rékán volt, és azon amit velem művelt. Elengedte a nyakam, és végig nyalta a szája szélét. Lerángatta rólam a nadrágot, és magáról is. Visszaült az ölembe és rácsúszott a farkamra. Olyan elánnal ugrált rajtam, hogy a combjaink egymáshoz csattanása visszhagzott a víz felszínén, és messze vitte kélyes nyögéseinkel együtt. Két kézzel folytogatott, úgy, hogy a körmeit bele mélyesztette a nyakamba, közben pedig vadul csókolt, és éles fogaival véresre cincálta az ajkamat. Éreztem a vér édes-vasporos ízét, hogy megtelik vele a szám, és éreztem ahogy kettőnk nyálának és a véremnek keveréke végig folyik az államon, a nyakamon, a mellkasomon.

Mikor már közelednék a tetőponthoz, lemászik rólam, hátra lép két lépést. Félre dönti a fejét, és hunyorít.

- Akár itt is hagyhatnálak.

- Ne, kérlek Gazdi. Ne. Gyere vissza. Ne hagyj itt. Bármit megteszek.

- Bármit megteszel? Mégis mit? Ki vagy kötve. - nevetett.

- Jó akkor fogalmazzuk át. Bármit megtehetsz. Csak gyere vissza és tegyél ... ő... bármit.

- Nem is tudom. Megszomjaztam.

Réka hátat fordított, és bement a kabinba. Most volt lehetőségem és időm körbe kémlelni. Találkoztam pár kíváncsi tekitettel, illetve egy nem is olyan távoli hajó fedélzetén láttam, amit egy nagyon ingerült hölgy végig önti a vörösbort a partnere ingjén, és felénk mutatva dühöng. Azt hiszem felbolydítottuk a kikötő életét kissé. Réka lassan visszatért egy nagy pohár borral, és végig nézett rajtam, mintha az árút vizslatná a piacon.

- Látom valakinek hiányoztam. - bökött a majdnem teljesen merev farkam felé - Folyt. Köv. - és vissza mászott az ölembe - Neked nem hoztam bort. Velem iszol. - kortyolt nagyon a pohárból.

Közel hajolt hozzám, és megcsókolt. A számba engedte a bort, és közben a nyelvével kavargatta a kettőnk szájában, majd a felét vissza szívta és lenyelte. A maradékot én nyeltem le. Érdekes volt és izgalmas így inni, miközben éreztem, hogy sunyin vissza csúsztatja magába a farkamat, és ütemesen elkezd mozogni. Tudja, hogy ez nem hat rám úgy, mint egy átlag emberre, viszont rá sem. Túl lágy, túl enyhe ingerek. Nekünk ez az előjáték, hosszasan vonaglott rajtam, amíg ittuk a bort, egymás szemébe néztünk, vagy éppen a csillagokra.

A bor elfogyott, Réka pedig lemászott rólam, térdre ereszkedett, és szájába vette a farkam. Tett pár lágy és óvatos mozdulatot, felnézett, és látta a szememben, az üzenetet, hogy "kérlek ne kínozz, harapj már meg". Kacéran elmosolyodott szájában a farkammal, és lágyan szopni kezdett. Finoman, csak az ajkai érintésével, a fogait távoltartva. Nem nyelte túl mélyre, csak a végével játszott, mint egy visszafogott, hálás barátnő. A néha-néha rám vetülő lopott tekintete is kedves volt és barátságos. Szörnyen idegesített. Mi történt vele? Részeg? Kezdtem dühös lenni, de tényleg dühös. Ha lenne safeword-ünk, most kimondanám, de nem állapodtunk meg ilyesmiben. Őszintén nem tudom hogy képes ezt rezzenéstelenül megjátszani, és hogy nem röhögi el magát.

- Mit csinálsz Gazdi? Jól vagy? Becsiccsentettél? Kérlek ne csináld ezt. Ne nézz így rám.

- Nem tetszik szörnyi? Nem szeretnél egy kedves, odaadó, mindenre kész barátnőt, aki kiszolgálja az igényeidet? - pislogott fel rám nagy kerek cicaszemekkel.

- Nem! Réka, azonnal fejezd be, és oldozz el! Részeg van, rádfér egy hideg zuhany!

- Rossz fiú! Hogy beszélsz a gazdival! - hajolt közelebb hozzám, és újra megjelent a szemében az a gonosz és kegyetlen csillogás.

Egyik kezével rámarkolt a golyóimra, amik a tegnapi játék miatt annyira érzékenyek voltak, hogy egy lágy érintéstől is felszisszentem... de most keményen megtépte, amitől vonyítva előre buktam. Ahogy a fejem felé mozdult, bele markolt másik kezével a hajamba, maga felé rántott, és vadul megcsókolt. Lekúszott a lábam közé és vicsorogva, a fogai közé vette a makkomat. Ráharapott és szívni kezdte, miközben szorongatta a tegnap lilára vert golyóimat. Vonyítottam mint egy szélsőségesen extrovertált husky. Bele élveztem a szájába. Ő pedig, ahogy eddig is, ügyelve, hogy el ne cseppenjen, összeszorított ajkakkal felállt. Mosolygott, de már megint volt a mosolyában valami sunyiság.

Az ölembe ült. Közel hajolt hozzám, egészen közel az arcomhoz. Beletúrt a hajamba, hátra fesztette a fejem. Lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy az ajka az ajkamhoz ér, ahogy rátapasztja, ahogy az ajkai megnyilnak, és a nyelvével erőszakosan utat tör magának az ajkaim között. Megcsókol és közbe érzem ahogy az ondó átáramlik a számba egy jó adag nyállal együtt. Émelyítő, sűrű, ragacsos, keserédes anyag. Éreztem ahogy az utolsó cseppig átpaszírozza a számba. Majd fölém hajol és tenyerével szorosan befogja a számat. Öklendeznem kell. Rázom a fejem. Ki akarom köpni, ő pedíg teljes erőből szorít és feszíti rá a tenyerét a számra.

- Lenyeled! Most!

Még a szememmel is próbáltam jelezni, hogy nem fog menni. Vissza fog jönni. Öklendeznem kell. De megvillant a szemében az a düh, amit az első éjszakánk alatt láttam, amitől félek, amit kerülni szeretnék mindenáron. Nagy levegőt vettem orron át. Nyeltem. Nehéz volt, vissza akart jönni, de lent tartottam. Még mindíg úgy nézett. Elengedte a számat, kapkotam a levegőt, ziháltam.

- Na ide figyelj szörnyecském! Soha többet ne merj ilyet csinálni! Ha azt mondom lenyeled, akkor lenyeled! Mert legközelebb... - az ujja hegyével végig simította az ajkam - legközelebb szájon foglak vágni! - futtatta körbe mutatóujja hegyes körmét az ajkamon - Ököllel! Ha nem fogadsz szót, ha kiköpöd, ha egy csepp is kárbavész... Beverem a képed! - mondta fölényes és perverz mosollyal és erőszakosan megcsókolt.