XIII. Vasile Renz rövid de kalandos élete: Monoton hétköznapok

Monoton hétköznapok

A második találkozásunk alkalmával reggelig, azaz inkább délelőttig maradtam Rékánál. Nehezen indultam haza, kellett a határozott utasítás. Jópár napig nem tudunk találkozni, mert Rékának van egy aktuális megbízása. Egy eladhatatlan lakás, kimondottan rossz helyen, hisztérikus eladóval és túl igényes vevőkkel. Elmondta előre, hogy ne vegyem magamra, de a napokban a szokottnál is ingerlékenyebb és elviselhetetlenebb lesz. Egyelőre parkolópályára tette a találkozgatást.

Nagyon óvatosan sétáltam el a motorig, és eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogyan tudok úgy ráülni, hogy ne szakítsam fel a hátsómon lévő friss varasodást. Egy-két napig pihengettem a hajón, telefonon csacsogtunk. Réka azt kérte, hogy ne használjak krémeket, csak langyos vizzel tartasam tisztán a nyomokat, amiket rajtam hagyott... mert addig szeretné csodálni, amíg csak lehet. Engem nem zavar, ha lassabban tűnik el mint megszoktam. Ha neki így tetszik, had maradjon. Egy napot sem hagy ki, hogy este felhívjon facetime-on, és megnézegesse, ahogy a kamera előtt mutogatom magam. Ez fura, mert nem vagyok az a kecses, táncos mozgású alak. Elég kényelmetlenül érzem magam, ahogy körbe forgok és pózolok a kamera előtt, nem hiszem, hogy olyan megnyerő látvány lennék... mégis minden nap megkér rá.

Hét végén találkozóm volt Lady Inezzel. Hiányzott. Sokáig öleltem, amikor beléptem az ajtaján.

- Ví, mosolyogsz, majd kicsattansz. Teljesen kivirultál. Ennyire szerelmes vagy?

- Hát Inez... le se tagadhatom. A második randi után másnap délig maradtam. Alig bírtam otthagyni.

- Szóval nála aludtál? Hát nem mondom gyors tempó. Mesélj kicsim, milyen volt? "Úgy" is passzoltok?

- Hát ő... az még nem történt meg. Volt egy kis nézet eltérés, de nem komoly. Minden rendben van.

- Ezt hogy értsem Ví? Gond van?

- Már nincs. Azt hiszem az elején egy kicsit elrontottam. Figyelmetlen voltam. Elég figyelmetlen. Nem töröltem a regisztrációmat. Réka többször is utalt arra, hogy ezt nem kellett volna, de tudod milyen vagyok... hogy mennyire nem értem a "célzásokat" néha.

- Azért ez kissé paraniod. Nem gondolod?

- Ó nem, nem. Csak féltékeny típus. Haza vitt, leszídott, elvert, de most már minden szép és jó.

- Hmm. Értem. Csak ennyi? Hazavitt és megbüntetett? Te meg alig akartad otthagyni? Ví, te nem vagy ennyire sekélyes sub.

- Hát... nem csak ennyi történt. Elég gonosz volt velem a randin. Már az elején megbilincselt, és végig rajtam is hagyta egészen addig amíg a lakásába ne értünk. Olyan érzés volt, mintha elrabolna. ...és megint tett róla, hogy bele élvezzek a gatyámba. Ez olyan aljas dolog. De tetszik, hogy ilyen. És... oh igen... valamit meg kell beszélnünk. Elég bizonytalan vagyok. Lehet, hogy elcsavarta a fejem és visszaél vele, bár ennek nem örülnék.

- Gyere ülj le. Mondd el mi történt. ... Oh ne. Várj. Hozok egy kávét. Te is kérsz?

- Igen kérek. Köszönöm Inez, egy angyal vagy.

Inez elvonult a konyhába, én addig elhelyezkedtem a kanapén, és még egyszer átgondoltam, hogyan adjam elő a dolgot. Lassan visszatért a két kávéval.

- Halljam drágám. Mi az a komoly dolog amit meg kell beszélni?

Bele kortyoltam a kávéba. Mivel tényleg komolynak gondoltam, kicsit feszélyezve éreztem magam a kanapén ülve Inez mellett. Szükségem volt egy biztonságosabb közegre, úgyhogy lekuporodtam Inez lába mellé a szönyegre, és az ölébe hajtottam a fejem.

- Amikor szembesített az adatlapommal, amit olyan hanyagul otthagytam mindenki szeme előtt, mintha még mindíg párt keresnék... megütött.

- Igen. És?

- Öhm... nagyon durva volt, de nem ez a lényeg. Ahogy felnéztem rá, és ott állt fölöttem, azzal a tekintettel. Én féltem tőle. De komolyan. Azon gondolkodtam... ez már bántalmazás? Nem kellett volna csinálnom valamit? Felállni, megállítani, menekülni, vagy mittudomén...

- Mit csináltál?

- Bocsánatot kértem, és felkészültem, mert jött a következő pofon.

- Féltél tőle, hogy meg fog ütni? Nem akartad? Kellemetlen volt? Nem érezted jogosnak, vagy helyénvalónak?

- Féltem. Igen, biztos hogy féltem, még akkor is amikor utána az ágyhoz vitt, kibilincselt és megvert. Hogy akartam e? Ez jó kérdés. Az biztos, hogy nagyon is jogosnak és helyénvalónak éreztem, viszont nem volt kellemes.

- Ví drágám... ez egy vegytiszta "subspace" pillanat volt, amiben valahogy elszakadtál a mazchizmusodtól. Talán az érzelmi töltet miatt nem volt hajlandóságod élvezni a fájdalmat. Utána mit éreztél?

- Megkönnyebbültem. Megnyugodtam. Felszabadultam.

- Mennyire vert el?

Elkezdtem ledobálni a ruháimat, és lassan körbe fordultam Inez előtt, hogy jól meg tudjon nézni.

- Hűha, Ví drágám. Tigris Cosplay-re készülsz? - felnevettünk mindketten - Na de most komolyan. Úgy nézel ki, mint ki frissen szabadult egy maláj börtönből. Nagyon durván elintézett ez a csaj. Kenegeted rendesen?

- Nem! - mondtam szinte büszkén - Réka szereti, ha sokáig megmarad, úgyhogy csak tisztán tartom.

- Jajj Ví, ugye tudod, hogy így nem fog szépen gyógyulni. Hónapokig megmaradhatnak a világos sávok, és azon a napozás sem segít.

- Nem baj. Ha neki így tetszik, akkor ilyen lesz. Azt mondta szép. - mosolyogtam.

- Te tudod... Csak nehogy az legyen, hogy hamarabb lobban el ennek a kapcsolatnak a lángja, mint ahogy regenerálódnak a csíkjaid. Aztán csak emlékeztetni fog hónapokig, hogy mit vesztettél.

- Inez... érzem, hogy ebben sokkal több van. Csak tudni akartam, hogy nem vernek e át az érzéseim. Mert ez akár lehet olyasmi is, mint a Stockholm- szindróma, vagy az, amit a rendszeresen bántalmazott nők éreznek a toxikus kapcsolatuban, amiből nem akarnak kiutat találni, mert elhitetik magukkal, hogy megérdemlik a sorsukat. Tudnom kell, hogy ez még D/s dinamika, vagy már toxikus bántalmazó kapcsolat.

- Ví, elég értelmes és logikus embernek ismerlek. Érezni fogod, ha toxikussá válik Réka túlzott féltékenysége. Ne félj attól, ha félsz. Mindenki fél valamitől. Vagy a haláltól, vagy a kudarctól, vagy valaki elvesztésétől. A te félelmed az, ha Réka dühös rád. Nincs ezzel semmi baj.

- Oh Inez... az éritése, a csókjai, ahogy hozzám símul a teste... olyan éteri, olyan otthonos, olyan katartikus érzés.

- Jól van Ví. jól van. El ne csöppenj itt nekem.

Beszélgettem még egy darabig Inezzel az ő dolgairól. Kicsit panaszodott a fizetős subokra. Elmesélt egy vicces anekdotát a takarító szolgájáról, aki fejjel előre bele esett a kerti dézsafürdőbe. Előjött némi könnyed közéleti téma... de aztán mennem kellett, mert nem bitorolhatom Inez minden idejét.

Az elkövetkező pár nap durva volt, és feszült. Réka egyre feszültebb volt, ezért én is. Nem igazán ment a lakás értékesítése, amit bevállalt. Az eladó nagyon gyanús alak volt. Gyorsan akart szabadulni az ingatlantól, akár nyomott áron is. Repjegy foglalásra hivatkozott, és sürgős külföldi útra. Mindketten tudtuk, hogy a fickó menekülni készül. A lakás tényleg katasztrófa volt. Kicsi, elhanyagolt, negyedik emelet lift nélkül, és még a környék is kihalt. Egyszer Réka körbe vitte a kamerát, hogy én is lássam. Hát én se venném meg, még ha jó áron van akkor sem. Naponta többször is felhívtam, hogy próbáljak lelket önteni belé, ami nekem elég szarul megy, de azért értékelte.

Egyik nap pittyegett a telefonom. Kora délután. Réka hív, facetimeon. Nézem, ahogy vár abban a koszlott lakásban. Letámasztotta a telefont a konyhaszékre, ő pedíg felült a pultra a mosogató és a tűzhely közé.

- Most hívott a vevő. Késik, szóval van pár percünk szörnyecském. Dobd le a textilt! Most!

Több se kellett, vetkőztem. Letettem a telefont az asztali tartóba, és messzebb sétáltam. Láttam ahogy Réka kikapcsolja az övét, kigombolja a farmert, lehúzza a sliccet, és az egyik kezével benyúl a bugyijába, a másikkal pedíg a mellét markolássza.

- Gyerünk, fordulj! Mutasd magad a gazdinak. - hallottam ahogy zihál - Igen! Markold meg a segged! Fáj még? Ahh... hajolj előre... Ohh igeeen... Fordulj! Most markold meg a farkad és... Ó basszameg! - ugrik le a konyhapultról, és borítja kijelzővel lefelé a telefont. Nem raktam le. Lenémítottam magam. Halgattam, ahogy dolgozik. Ahogy győzködi azt a parasztot, aki mindenben csak a rosszat látja, akinek minden szar, aki szerint ezt nem eladni kéne, hanem bontani, és különben se kellett vola eljönnie. Hát mondom ja. Akkor legalább minket sem szakított volna félbe. Veszekedésbe és anyázásba fordult át a tárgyalás, majd ajtócsapódás hallatszott. Réka felemelte a telefonját és ott virítottam rajta együttérző tekintettel.

- Semmi baj szivem. Ne is törődj vele, majd lesz másik.

- Te engem csak ne nyugtatgassál! Mindjárt utánamegyek és lerúgom a lépcsőn! A kurva anyját az ilyennek! Nem tetszik baztmeg? Akkor mi a faszért jöttél ide? Utána megyek, felrúgom, és...

- Kérlek ne spirálozz. Csak felejtsd el. Úgysem tudsz vele mit csinálni. Lépj tovább.

- Te meg... te... szerencséd hogy nem vagy itt! - bontotta a hívást.

Leültem, szusszantam. Oké, ma sem lett jobb a hangulata. Nem gond, ez benne van a pakliban, ilyen az élet. A munka ezzel jár. Támogatónak és szeretet teljesnek kell lennem. Majd később felhívom, ha megnyugodott. Adok még időt.

Pittyent a telefonom. Egy üzenet érkezett. "A gazdinak még mindíg nagyon bejönnek a csíkjaid!", és mellékelve volt egy fotó, amin Réka teljesen pucéron, izgatóan, vadítóan pózol a kitárt ablak előtt abban a koszlott lakásban.