XII. Vasile Renz rövid és kalandos élete: Igábahajtva II.

Igába hajtva II.

Hazafelé kísérem Rékát a moziból. Pontosabban nem is tudom kísérésnek lehet e nevezni. Lehetséges, hogy emberrablás áldozata vagyok. Végülis a film első tíz percében felkerült rám a bilincs, és azóta is rajta van. Hátra bilincselt kézzel sétálok vele, szorosan átölel, és hozzá bújok, és beszélgetünk. Ez olyan romantikus. A téma kicsit fura. Főképp arról kérdez, hányadán állok a hűséggel, a féltékenységgel, a flörtöléssel. Megnyugtató válaszokat adok, biztosítom, hogy alapvetően monogám típus vagyok, nincs bennem semmi hajlam tilosban járásra és kalandozásra. Kicsit fura volt. Mitha valami miatt morcos lenne, de nem gondoltam, hogy a kis tréfa miatt, amit a film előtt elengedtem. Végül is azért úgymond szorultam a film alatt, azaz még mindíg szorítja a kezem az acél.

Séta közbe azon jártak a gondolataim, hogy mi lehet a terve velem, és meddig szándékozik fogva tartani. Nem bántam a helyzetet, de a bizonytalanság nagyon zavart. Arra gondoltam, talán olyasmivel kell még vezekelnem a kínos helyzet miatt, amit a mozi székei között nem tehettünk meg. Talán felvisz magához, ki kell elégítenem a nyelvemmel, viszonzatlanul, aztán szégyen szemre kidob a lakásból. Mivel ebben nem láttam semmi vállalhatatlant, boldogan és önfeledten sétáltam vele, és élveztem, ahogy szorosan ölel.

Lassan megérkeztünk a bérház kapujáig. Bepötyögte a kódot, nyílt a nehéz kapu. Hirtelen durván megragadta a karom, és belökött a lépcsőházba. Neki tántorodtam a kukáknak, kicsit be is vertem a bordáimat. Épp vissza nyertem az egyensúlyomat, mikor újra megragadott, és határozott léptekkel vezetett a lépcső felé, majd fel a kanyargós lépcsősoron.

- Eddig tartott a randi és a jópofizás. Igyekezz!

- Mit tettem? Valami gond van?

- A gond az, hogy még mindíg nem vetted észre, hogy mi a gond! De eleget vártam. Most már következményei lesznek szörnyecském.

Egyértelműen dühös volt, és a legjobban az zavart, hogy nem tudtam miért. Amikor az ajtajához értünk, durván neki lökött arccal az ajtónak, és ott tartott a tarkómnál fogva, amíg kattant a zár. Most már tényleg elrabolva éreztem magam. Talán egy normális embernél most szólalt volna meg a vészjelző, hogy fusson, de engem annyira bosszantott, hogy nem tudom, miért haragszik, hogy muszáj volt maradnom... meg aztán, ha elfutok, az valószínűleg véget vetne a további találkozók lehetőségének. Márpedig azt hiszem bele szerettem Rékába, vagy ha nem is, közel járok hozzá. Szóval csak hagytam, hogy az előttem benyíló ajtón belökjön, és a küszöbben elbotolva térdre essek az előszobában. Csapódott mögöttem az ajtó, és hallottam kattanni a zárat. Réka bele markolt a hajamba, és végig vonszolt az előszobán keresztül a nappaliba. Azaz nem igazán nappali volt. Egy nagyon nagy szoba. Talán két szoba lett össze nyitva. Volt ott egy hatalmas TV, komoly hangrendszerrel, az egyik falon egy ember nagyságú Lada VFTS poszter, mellette egy másik szép nagy kép Kőváry Barna zöld 601-es Trabantjáról, az egyik sarkában fekete vastag filctollal "Réka, bocs a sárfröccsért... Barna". A poszterek alatt egy szép nagy kanapé, szembe vele a TV, ami alatt most tűnt fel egy hanyagul oda vetett PC, egy félretolt szimulátor keret, nagyon komoly kormánnyal, pedálokkal, váltóval és kézifékkel. Persze... modta, hogy nagyon szereti a technikai sportokat, de így már világos, hogy ez többet jelent az éves Rally veresenyek megnézésénel. Volt még ott egy gamer szék, amit jobban megnézve... már ahogy a földön térdelve, félig elborulva láttam... egy versenyülés volt rögzítve a gurulós széklábra. Ezen kívül volt még a hatalmas szobában egy King Size méretű 2x2 méteres franciaágy, magas kovácsoltvas fejrésszel, és lábrésszel. Az ablakon besütöttek az utcai lámpák fényei, ami haloványan világította meg a szobát.

Réka felkapott az ágy széléről egy távirányítót, bekapcsolata a hatalmas TV-t, és ott virított a PC képe, pontosabban az smpixie.com föoldala. Felsegített... tulajdonképpen durván felrántott a fölről, levette rólam a bilincset, és megragadva a kabátom gellérját így szólt:

- Vetkőzz szörnyecském! Nem akarom össze vérezni a ruhádat.

Bólintottam és nyeltem egyet. Ettől most egy kicsit őszintén megrettentem, és igen, ez volna a második pillanat, amikor egy normális embernél üvöltene az a rohadt vészjelzés, hogy "Fuss, menekülj!". Nem menekültem. Elkezdtem vetkőzni, és letenni a ruháimat a kanapé karfájára, miközben lehetséges események megannyi permutációja pörgött végig előttem. Lehet, hogy Réka tényleg egy sorozatgyilkos, és az ilyen magamfajta életösztön nélküli subokra hajt, mert azokat úgysem keresi seki, és kényelmesen el lehet tüntetni a tetemét akár egy savval teli hordóban. Aztán eszembe jutott, hogy talán csak alaposan össze akar verni, végülis arról is beszélt, hogy kick-box edzésre jár, és oda van a full contact kűzdelmekért. Talán ez a különleges perverziója, ami igazán mozgatja. Aztán megláttam az ágy támlájának támasztva azt a rattan pálcát, amit az első randin hoztam neki ajándékba. Szusszantam egyet, és igyekeztem arra gondolni, hogy ne feltételezzem a legrosszabbat, nyilván egy alapos feneklés vár rám, és talán nem is haragszik rám komolyan semmiért, csak amolyan szerepjátékos felvezetés volt a most kicsúcsosodó eseményhez. Ez alatt ő helyet foglalt a gamer székben a hatalmas képernyő előtt, és megkereste a tárkereső profilomat. Félig felém fordult a székkel...

- Lábhoz! - dörrent rám olyan harátozottan parancsoló hangon, hogy megrezzentem.

Lementem négykézlábra és odakúsztam a széke mellé. Ő felállt, a hátam mögé sétált, bele markolt a hajamba, és felrántott térdre, hogy a TV-t nézzem. Közvetlenül mögöttem állt, a hátamban éreztem a térdét, a tarkóm pedig hozzá nyomódott a medencéjéhez.

- Mi ez? - kérdezte dühősen.

- Hát... Ő... a pixi-s adatlapom? ...gondolom?

- Azt én is látom. És miért is látni téged egy bdsm társkereső oldalon?

- Hát... itt találkoztunk és beszélgettünk. Ezt most nem értem... Mi a gond?

Belépett elém, lendítette a karját és csattant az arcomon egy olyan elemi erejű pofon, hogy meg kellett kapaszkodnom a szék karfájában.

- Mos nem vagyok kíváncsi a humorizálásodra! Mi a faszért vagy még fent ezen a rohadt oldalon? Hogy mindenféle picsák nézegessék szabadon a képeidet? Még levelezgetsz is velük? Bögészed még a keresőt? Mit képzelsz magadról?

Nagyon furcsán éreztem magam. Még régebben beszéltünk Lady Inezzel arról, hogy a pofonokat nyugodtan és bátran megküldheti felém, mert az jó és helyén való, ha egy pofonnak súlya van, és jelentőssége. Azt hiszem amikor Rékával a preferenciáinkról beszélgettünk akkor is említést tettem erről. Bele se gondoltam, hogy a kűzdősportos gyakorlat miatt mekkora "ütési rutinja" lehet. Ennek a pofonnak olyan súlya volt, hogy azt éreztem, nem akarok még egyet kapni. Féltem, és ez nagyon fura és nagyon új érzés volt. Minden létező szakirodalom azt írja, hogy ez már nagybetűs "NO" szituáció. Talán most léptük át a bdsm és a bántalmazás határát? Mégsem éreztem úgy, hogy ezt azonnal meg kell állítanom. Szóval akkor ez most D/s dinamika, vagy Stockholm-szindróma? Ez most nem érdekelt. Akartam, hogy folytatódjon, bármi is fog történni. Majd utána átbeszélem Lady Inezzel, és kielemezzük, hogy büntetés volt e, vagy bántalmazás. Felnéztem rá, vissza térdeltem elé.

- Én, sajnálom. Kérlek ne haragudj. Azóta meg sem nyitottam ezt az oldalt, mióta privát beszélgetésre váltottunk. Én nem nézegettem senkit, és nem leveleztem senkivel. Én csak megfeletkeztem róla. Ennyi.

- Nem érdekelnek a kifogásaid! Nem tűröm el, hogy mutogasd magad! Még annak a lehetősége is sért, hogy bárki azt gondlhatja ez alapján, hogy szingli vagy!

Láttam, ahogy fordult, és láttam, ahogy a keze lendületet vett visszakézből. Tudom, hogy ez a rosszabb. A tenyér még puha, csattan, csíp és sajog, de kézháttal igazán kemény pofont lehet adni. Az akár nyomot is hagyhat. Vissza idéződtek Réka szavai "Nem akarom össze vérezni a ruhádat.". Lehunytam a szemem, össze szorítottam az ajkaim, hogy a fogam ne tépje fel a szám szélét. Kicsit széjjelebb toltam a térdeimet, hogy stabilabban álljak. Féltem attól ami történni fog. Épphogy ennyi időm volt. Régebben boxoltam egy rövid ideig. Eddig haloványan emlékeztem, milyen bekapni egy ütést. Most tisztán érzem az arcomon, érzem a szédülést, és ahogy a könnycseppek elhomályosítják a látásomat. Zavarosan tört át a fülzúgáson az utasítás, ahogy a billentyűzet és az egér puffant előttem a földön.

- Törlöd a regisztrációdat! Most!

- I...i...igen. Bo... bocsánat. Máris csinálom. - válaszoltam elcsukló hangon.

Reszkető kézzel kattintgattam és bénáztam a menűben, és többször is elrontottam a jelszómat, pedig tudom, csak valahogy most nem... de sikerült. Szusszantam egyet, távolabb toltam magamtól a billentyűzetet a födön. Lassan felnélnéztem. Ahogy ebből a nézőpontból láttam Rékát, felettem állni enyhe terpeszben, karba tett kézzel, összevont szemöldökkel, türelmetlenül topogva, olyan gyönyörű volt, fennséges, erős, félelmetes, és fura módon számomra nagyon is szerethető. Most egyáltalán nem éreztem magam sem bántalmazottnak, sem Stockholm-szindrómásnak. Viszont hanyagnak, rossznak, nemtörődömnek, tiszteletlennek igenis éreztem magam. Egészen halkan és visszafogottan közöltem magasan felnézve Réka szemébe:

- Kész vagyok.

- Helyes! - bólintott, és indult az ágy felé - Utánam!

Úgy követtem a talajon kúszva, mint egy elveszett, de megtalált kiskutya, szorosan a lába mellett.

Nem néztem fel. Odaértünk az ágy mellé, ő valamit pakolászott az ágyon, majd a megragadta a karomat, és az ágyra húzott. Az ágy közepén, derék magasságban össze volt hajtva a takaró, rajta feltornyozva a párnák. Ellenállás nélkül követtem, ahogy Réka irányított, felfektetett hason az ágyra. A csípőm alatt volt a párna kupac. A fenekem égnek állt. A karjaimat a fülem mellett felhúzta egészen a kovácsoltvas fejtámláig. Éreztem hogy megint kattan a bilincs a csuklóimon, és fogságom újabb szintre lépett. Ott feküdtem hason, a fejtámlához bilincselt kezekkel, égnek álló fenékkel. Egyáltalán nem éreztem kellemetlenül magam. Ez most jó volt. Tudtam, hogy mi fog következni. Oda sétál majd Réka az ágy támlájához, kézbe veszi a pálcát, kicsit sétálgat körülöttem, és lecsap. Kemény lesz. Fájni fog. Volt már ilyen. Ez most meglepően otthonos és biztonságos érzés. Annyira intim az ágyában feküdni meztelenül és várni a jogos büntetésre. Talán még intimebb, mint a szex. Lehunytam a szemem, felkészültem és vártam. Én adtam neki ajándékba azt a pálcát. Tudtam, hogy elő fog kerülni. Ez birítékolható volt, csak nem gondoltam, hogy már a második randin.

Meglepő dolog történt. Zippzár hagját hottam, meg ruhák suhogását. Elfordítottam oldalra a fejem, és nehezen bár de láttam, ahogy Réka vetkőzik az ágy mellett, és a földre dobja a ruháit. Most látom először meztelenül. Olyan szépen kisportolt teste van. Minden feszes rajta. Ott állt pucéron, és felém indult. Feltérdelt az ágyra. Már nem láttam, mert ebben a pozícióban nem tudom hátra fordítani a fejem. Éreztem, hogy ráül a derekamra. Éreztem ahogy a nedves puncija a derekamhoz ér, és ahogy mozdul a csípője, elkeni rajtam a nedvét. Ráhajol a hátamra. Hallom a fülem mellett a lélegzetét. Bele markol a hajama, félre rántja a fejem, szorosan tart. Egészen közel hajol hozzám, a kemény mellbimbói hozzá érnek a lapockáimhoz. Az ajka egy pillanatra a fülcimpához ér. Reszketek... nem félelemmel... kéllyel. A nyelve hegyével megérinti a fülkagylóm belső ívét. Végig fut rajtam az élvezet hulláma. Keményen áll a farkam, beszorulva a hasam alá. Mozdítom a csípőm, hogy kényemesebben elférjen, de érzem, hogy Réka rajtam ül és szorít a combjaival. Ő megmozdítja a csípőjét, hozzám dörgöli a nedves punciját. Felnyögök. Ez annyira fura pozíció. Pont úgy szorít le, pont úgy markol a hajamba, pont úgy liheg a fülembe, mintha épp meghágna hátulról. Még soha nem történt ilyen. Lady Inez már többször fenyegetett felcsatolhatóssal, volt, hogy szem elé is került az eszköz mihez tartás végett, de ennél közelebb nem kerültem hozzá. Valahogy midíg is úgy gondoltam, azok vágynak erre, akik még maguknak sem merik bevallani, hogy homoerotikus vágyai vannak.

Most, ebben a pillanatban úgy érztem, hogy semmi homoerotikus jellege nem lenne annak, ha közöttünk lenne az a bizonyos felcsatolható eszköz. ...Épp csak annyi hiányzott. Még a ritmusos csípőmozgás is megvolt. Én férfi voltam, ő pedig ízig vérig nő, és eszembe sem jutott volna egy másik férfira gondolni, csak arra, hogy ha Réka ezt most megtenné velem, élvezném minden pillanatát. De nem ez történt. Alig vettem észre, ahogy két kezét a nyakam köré fonja, az ujjai lassan egyre szorosabban fogják körbe a torkomat. A mellei már nem nyomódtak a lapockámhoz, és nem mozgott a csípője. A hátamon ült, és már olyan erősen szorította a nyakam, hogy levegő után kapkodtam. Most megint elöntött a félelem.

- Azt gondoltam elég világos volt az első randink végén, amikor azt mondtam, hogy "amit egyszer megkaprintottam, azt többé nem engedem". - még szorosabbra fogta a folytást - Akkor most elmondom még egyszer szörnyecském, hogy biztosan megértsd. - annyira folytott, hogy már nem kaptam levegőt - Te az enyém vagy. A tested az enyém. A lelked is az enyém. És a gondolataid is az enyémek. Valamint az érzéseid is. - vergődni kezdtem alatta levegő után kűzdve - Az én szabályaim érvényesek. Szigorú vagyok és következetes. ...és a szabályok nem ismerete nem mentesít a következmények alól. - a körmeit is belevájta a nyakamba - Azt is én döntöm el, hogy mikor kapsz levegőt. - és elengedte a nyakam.

Fuldokolva, vergődve kapkodtam levegő után, ő pedíg nevetett. Teljesen ráfeküdt a hátamra, lejjebb csúsztatta a csípőjét. Mos már ott volt közvetlenül a fekenekem mögött. Az egyik kezével kisimította a hajam az arcomból, és félre fordította a fejem. Bele csókolt a levegő után kapkodó számba. A másik kezét bevezette a combjaim közé és hátra húzta a merev farkamat, hogy a feltornyozott párnák mögött feszüljön a lábaim között. Valahol kényelmesebb volt, de valahogy mégis kényemetlenebb. végig húzta a mutatóujja körmét lassan a makkomtól egészen a farkam tövéig, aztán rámarkolt a golyóimra.

- Csak, hogy a tényeknél maradjunk... ez is az enyém, és én döntöm el mit történik vele.

Kélyesen felnyögtem és vonaglani kezdtem alatta. Mindegy hogyan csinálja, csak tegyen magáévá. Most már annyira felhúzott... csak legyen valami. Nevetett. Majd lemászott rólam, és lassan elindult, megkerülve a hatalmas ágyat, vissza a számítógéphez. Nem értettem. A pálca itt van mellettünk. Hová megy? Mit csinál? Ugye nem akar így itt hagyni? Ugye nem ül le játszani órákra, amíg én itt fekszem felizgulva, felhúzva, hason, az ágya közepén?

Kezdtem kétségbe esni. Aztán valami fura dolog történt. Kotorászni kezdett a gépe hátuljánál, a TV-n hirtelen bekapcsolt a képernyő kímélő, majd a TV mögött kotorászott. Hirtelen megláttam a kezében négybe hajtva a HDMI kábelt. Nem az a gagyi olcsó tyúkbél volt. Vaskos, dupla árnyékolású, 3 méteres, audiofil minőség, aranyozott csatlakozókkal. Lógatta maga mellett a négybe hajtott kábelt és vissza indult széles mosollyal.

- Kérlek Réka.... ne... az nem erre való. Ne csináld. - de ő csak mosolygott és lassan közeledett.

Van annyit technológiai rutinom, hogy tudjam, mi van abban a kábelben. Többezer sűrűn sodrott réz vezeték, szénszálas szakadásvédő és merevítőszál, dupla rétegű, tűzálló szigetelés. Nem lehet össze hasonlítani egy fonott bőr ostorral.

- Először is szörnyecském... a gazdád vagyok, ilyenkor illene így szólítanod. Másodszor pedig... tudom mit csinálok. Hidd el, túl fogod élni. De most nem érem be kevesebbel. Sokáig akarom csodálni a hegeket amiket okozok neked. Ma reggel még csak 25-öt szántam neked, de a randi elején, ez máris felment 30-ra. Aztán az értetlenkedésseddel bosszantottál egész úton hazafelé. Rá kellett volna jönnöd, hogy miért kell bocsánatot kérned. ezzel feltornáztad 40-re. ...és amikor szembesítettelek vele, még mindíg nem akartad érteni. Végül ott tartunk , hogy nem úszod meg 50 alatt.

Kivert a víz. Persze, igaza van, túlélem. Nem fogok lerokkanni, nem küld kórházba. De na... ennek a negyedét sem fogom tisztességesen tűrni. Ahogy elmondta, és levezette, rohadtul igazat adtam neki mindenben, és végül is első alkalommal fogok kikapni tőle, szóval talán nem is árt, ha emlékezetes lesz, de most valahogy nem tudok rezzenéstelenül higgadt arckifejezést felvenni.

- Mit nézel így szörnyecském? Talán azt gondolod, hogy nem érdemled meg? Amúgy mindíg ennyire a magad ellensége vagy? Mindíg kikűzdöd a nagyobb büntetést?

- Nem én... nem gazdám. Sajnálom gazdám. Olyan hülye voltam.

- Semmi baj. - mosolygott, és kedvesen végig cirógatta a fenekem az ujjbegyeivel - Mindkettőnknek jó lesz. Téged helyre raklak, én meg élvezni fogom.

Hátra lépett egy lépést, és hallottam, ahogy a levegőt hasítja a nehéz kábel. Tompán csattant az égnek álló fenekemen, és olyan fájdalom robogott végig az idegpályáimon, hogy elakadt a hangom, és csak némán, tátott szájjal "üvöltöttem". Újra lecsapott, én össze szorítottam a fogaim és sziszegve préseltem ki a levegőt. Szinte éreztem, ahogy széles és vaskos hurka dagad az ütések nyomán, és lassan felveszi a lilás véraláfutásos színét. A következő pár ütés alatt rá kellett jönnöm, hogy muszáj bele harapnom az alattam lévő, már nyáltól és könnytől tocsogó takaróba, és megpróbálni minél többet betömni belőle a számba, hogy rá tudjak harapni, és tompítani tudjam az üvöltést, amit ez esetben nem tudok visszafogni. Éreztem, ahogy az egymást keresztező ütések most már felszakítják a bőrt, és szivárogni kezd az ütések nyomán a vér. Réka kegyetlen, gyönyörű, kíméletlen, félelmetes, izgató, az orromnál fogva vezet, a gazdám, szeretem. Nem azért, mert jobban bánt, mint bárki ez előtt. Nem azért, mert szintet lépett a mazochizmusom. Elhiszem neki, hogy teljesen komolyan gondolja, hogy az övé vagyok, minden értelemben, megszerzett magának, és nem enged el többé. ...és ha hetekig akarja nézni a sebeket amiket okoz, mert ebben leli örömét, akkor beharapom az egész matracot a számba, és üvöltök amíg be nem rekedek, és túlélem, és boldoggá teszem vele. És persze ne feledjem el... dühös rám. Talán nekem nem volt fontos, de ha neki rosszul esett, hogy nem töröltem azonnal a regisztrációmat miután megismerkedtünk, hát bűnös vagyok, és büntessen meg, és oldozzon fel, és ha vége, magunk mögött hagyhatjuk az egészet, és szerethetem őt. Aztán belém hasított a gondolat, hogy ismerem magam, és bárhogy s próbálom, különleges tehetségem van ahhoz, hogy büntetéseket intézzek magamnak. Remélem a gazdám mellett ez válozni fog. Milyen felemelő érzés így gondolni rá... Gazdám! Ki akarom mondani. Tudni akarom milyen érzés szavakba önteni, hogy "Szeretlek Gazdám!" Ha ennek vége, és tudok rendesen szavakat formálni újra, ki fogom mondani. Olyan végeláthatalan volt, és annyira összefolyt minden. Azt hiszem észre sem vettem amikor véget ért. Mert csak arra lettem figyelmes, hogy Réka mellettem ül az ágyon, és egy ideje már cirógatja a felhevült, verejték áztatta testem. Szólongat engem...

- Szörnyecském... szörnyecském... itt vagy velem?... Válaszolj. Vége van, és látod túlélted. Olyan szép lettél. Imádom.

Próbálom kiköpni a számba gyűrt, nyálas takarót. Réka segít. Köhögök, lihegek, és próbálok beszélni. Egészen halkan, többször is nekifutva végre kimondom.

- Szeretlek Gazdám.

- Én is szeretlek szörnyecském. Pihengess kicsit, én addig nézegetem a munkámat.

Nagyon finom mozdulatokkal érinti meg a szörnyen megkínzott, sebesre vert hátsómat. égig húzza fimonam az ujja hegyét a hurkákon, egészen közel hajol hozzá... olyan közel, hogy a sajgó, égő, lüktető fenekem bőrén érzem a leheletét. Finoman lágyan az ajkával érinti a lila, vértől nedves sávokat, megcsókolja, a nyelve hegyével lassan végig szánt rajta. Lassan megnyugszom, és bele süppedek a paplanba, a párnákba, a fájdalomba.

- Hahó... ébresztő kicsi szörnyecském. Játszani fogunk. ... Bizalomjáték. Hidd el érdekes lesz.

- Akkor játsszunk gazdi. - találtam rá boldog elégedettséggel a tekintetére.

- Le fogok írni erre a papírra egy számot. Össze hajtom, és leteszem ide melléd az ágyra. Aztán te számolni fogod az ütéseket, amik a hátadon csattannak. Addig ütlek, amig számolsz. Bármikor mondhatod hogy elég. Ha megállítottál, megnézzük a papírt. Kíváncsi vagyok mennyire fogsz közel járni. Ohh, még valami. Most szeretném hallani a hangod. Ne csak számolj. Legyél jó szörnyecske és nyüszíts a gazdinak.

- Igen gazdi, ahogy szeretnéd.

Mindíg is egó kérdést csináltam abból, hogy ne visítsak, mint egy vágási malac. Nagyon kínosnak éreztem, és úgy gondoltam, amíg kontrollálni tudom a hangom és a testem, addig nem vagyok szánalmas, és nem vagyok esendő, még ha el is veszitem az eszméletemet, végig erős és büszke maradok. De ha Réka szeretné... ez most mindent felülír. Nem lesz könnyű ellenállni a berögződéseknek, de ez most egy próba számomra. Egy próba, amit magamnak állítok. El kell engednem az egómat, és ki kell engednem a szenvedést. Kegyetlen nehéz lesz szembe menni az eddigi gyakorlattal. Addig fogom csinálni amíg már könnyedén fog menni, ezt eldöntöttem.

Elkezdődött az újabb tortúra. Nagyon nehezen ment átlépni a határokat. Számoltam, és az elején még bocsánatot kértem ... hogy miért? Azért mert összeszorított foggal szuszogtam, vagy épp beharaptam az ajkam... nagyon nem ment simán csak kiengedni a hangot, jajjgatni, nyüszíteni. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz. A hátam nagyobb felület, jobban eloszthatóak az ütések. Nem szakadt fel a bőr, csak lilán, és vaskosan feldagadtak a hurkák.

Végre sikerült! Vonyítottam mint egy Husky. Kiengedtem a hangom, nyüszítettem. Mennyire morbid, hogy ennek képes vagyok ennyire örülni... csak jöttek az ütések, a számolás, és a jajjgatás. 30-nál jártunk amikor már bőven visítottam a számokat. Egy kicsit Réka megállt. Talán gondolkodott. Én hátra néztem a vállam fölött, könnyáztatta arccal, valamiféle fura mosolyt eresztettem el. Megcsóválta a fejét.

- Bolond. - mondta.

Ezután a combomon folytatta, szépen egymás mellé. Eljutottunk az 50-ig. Szóltam, hogy elég lesz. Megköszöntem. Ő pedig felemelte a kis cetlit, kihajtogatta, és letett elé. A könnyeken keresztül megpróbáltam fókuszálni... lassan kirajzolódott az 1-es szám.

- Te teljesen bolond vagy szörnyecském. Soha többé nem fogom az ilyesmit rádbízni. Jobban jársz ha helyetted döntök.

Réka eloldozta a kezeimet, kivette alólam a párnákat. Mellém feküdt, cirógatott, símogatta a hátam, a fenekem és a combjaim. Elmondta, hogy nagyon szeret, és büszke rám, és már egyáltalán nem haragszik semmi miatt. Én is elmondtam neki, hogy örökre mellette akarok maradni és senkit sem szerettem még ennyire. Elmondtam neki hogy ennyire durván még nem bánt velem senki, de ugyanakkor ennyire finom és szerető érintéseket sem kaptam még senkitől. Előre is bocsánatot kértem, amiért nem tudom garantálni, hogy nem fogom folyton mindenféle hülyeséggel felbosszantani. Ő pedig megnyugtatott azzal, hogy soha sem fog haragot tartani... persze azt is megigérte, hogy valószínűleg többé már nem lesz annyi ideje a testemnek, hogy 100%-ig sérüllésmentesre regenrálódjon, mert fétise, hogy nyomokat hagyjon rajtam. ...ezt el tudom fogadni.