X. Vasile Renz rövid és kalandos élete: A második lépés

A második lépés

Az első randi után alig tértem magamhoz. Mondhatni, hogy még mindig a hatása alatt vagyok. Egészen rövidre vágtam a szakállam, és ki tudja meddig félsülgettem copfba a hajam, a tükör előtt, mint egy csitri, hogy semmi se takarja ki a hatalmas lila, fognyomokkal határolt stigmát, a nyakamon, hogy szem előtt legyen.

A második randi szervezgetése közben többször is egyeztettem Inezzel, hogy semmiképp se fussak bele tipikus "pasi hibákba".

Természetesen Inez rögtön az elején rávilágított az elég egyérelmű tényállásra.

- Szóval Inez, tudom, hogy legalább a harmadik randiig várni kéne a komolyabb dolgokkal, nem kéne nyomulnom, és nem akarom rögtön lefektetni.

- Ví… biztos, hogy nem estél fejre? Mire akarsz várni? Az a nő konkrétan szinte megerőszakolt egy nyilvános helyen. Aztán hazakísérted, mint egy lihegő kóbor kutya. Könyékig turkáltál a bugyijában. Megjelölt, ráadásul elég szépen, te meg úgy mutogatod, mint friss menyasszony a jegygyűrűjét.

- Öhm… jólvan na, igazad van.

- Vigyázz a szádra drágám! A stílust hol hagytad?

- Bocsánat úrnőm... sajnálom. Annyira kusza most minden. Azt hiszem kicsit meg vagyok zavarodva. - hajtottam le a fejem.

- Szeretnéd, hogy helyre tegyelek kicsim? - kérdezte kedves, lágy hangon.

- Az most nagyon rám férne Úrnőm. - pillantottam fel rá vágyakozó szemekkel - ...de nem hiszem, hogy hurkákkal a hátsómon kéne elmennem a következő találkozóra. Észre venné, ahogy fészkelődök a széken.

- Ne aggódj Ví. Megoldom. Te csak vetkőzz le szépen. - borzolta össze a hajam.

Nekiálltam letenni a ruháimat, sebtében összehajtva, míg ő előhozott valahonnan egy rozsdamentes tálcát tele éles kavics töredékekkel, mint amivel a parkokat szórják fel, meg egy szép mászókötéllel.

Volt itt Inez nappalijában a plafonon egy rögzítő karika. Még régebben én segítettem felszerelni. Aki nem tudja mit keres nézheti akár csillár kampónak is. De az értő szem látja a funkcióját. Inez székre állt, és kicsit nyújtózkodva belefűzte a kötelet a karikába. Mire végzett, én már meztelen voltam és mellette kuporogtam a földön. Közvetlenül a lelógó kötél alá tette a tálca kavicsot, rá mutatott...

- Térdre.

Szó nélkül bele térdeltem a kavicsokba, és rendesen meglepődtem, hogy hirtelen mennyire kellemetlenül szúrt, vágott és fájt. Inez mögém lépett, a kötelet a hátam mögé lógatta, össze fogta a két karomat, és neki kezdett a szoros, precíz kötözésnek. Össze kötötte a karjaimat, majd a bokáimat. Teljesen mozdulatlanul térdeltem a kavicsokon, nem tudtam felállni, sem visszaülni a sarkamra, de még a térdeimet sem tudtam odébb mozgatni. Nagyon kényelmetlen, és kellemetlen pozíció volt. A kötelek feszültek, a térdembe pedig mélyen belevágtak az éles kavicsok. Inez megsimított az arcom, és így szólt:

- Megyek és főzök magamnak egy teát. Te addig itt maradsz, és össze szeded a gondolataid. - fordult a konyha irányába.

- Kérlek ne. Kérlek ne hagyj itt.

- Nem lesz semmi baj szívem. Tudom, hogy fáj és kellemetlen. Segít, hogy össze szedd magad.

Talán csak 15-20 percre hagyott magamra, de óráknak tűntek. Egyedül voltam a mozdulatlansággal és a lüktető, konstans fájdalommal. Nem az a fajta hirtelen fellobbanó fájdalom, amit pezsdítő jó érzés követ. Az a sunyi, alattomos fajta, ami csak úgy betölti a teret, és a tudatot. Valóban nem nagyon hagyott csapongani a gondolataim között, mert mindig visszatért a kellemetlenség érzése. Amikor Inez vissza érkezett, majd ki csattantam az örömtől. Gondoltam, most, hogy vissza szereztem a fókuszt, elenged, és beszélgethetünk tovább. ...gondoltam én. De elém húzott egy széket. Leült kényelmesen, keresztbe tett lábbal, kezét melengette a teás bögrével.

- Most már tudsz figyelni Ví?

- Igen úrnőm.

- Jó. Akkor beszélgessünk erről a második alkalomról. Hogyan készülsz rá? - dőlt hátra kényelmesen.

- De... - néztem le a tálca kavicsra, amin térdeltem.

- Hmm... Ezt már megbeszéltük párszor Ví. "de"-vel nem kezdünk mondatot. Hozok tea sütit. - állt fel.

- Ne! Kérlek Inez... Úrnőm! Ne menj el. Ne hagyj itt. Ez nagyon rossz... kérlek.

- E miatt a "de" miatt megérdemeltél volna egy pofont, de ma nem ütlek meg. Ma a türelemből fogsz tanulni.

- Kérlek Úrnőm... kérem a pofont... ne menj el.

- Csitt! Csak nem akarod, hogy elsétáljak a cukrászdába sütiért.

Lehajtottam a fejem és megértettem, hogy itt most nem fogok alkudozni. Pontosabban alkudozhatnék, de abból csak rosszabbul jövök ki. Türelmesnek kell lennem. Állni a sarat. És ha legközelebb Inez vissza ér, nem csinálni semmi hülyeséget. Nem mehet el újra.

Örökkévalóságnak tűnt mire visszaért a tányér teasüteménnyel, és végre visszaült a székre. Csak akkor emeltem fel a fejem, és néztem a szemébe, amikor hallottam, hogy elhelyezkedett és tud rám figyelni. Kedvesen mosolygott, és újra kérdezett:

- Szóval Ví… végig gondoltad, hogy mivel készülsz?

- Mozira gondoltam. Az elég nyilvános, és elég intim egyszerre. Nem sugallok vele semmit, sem azt, hogy lassítsunk, sem azt, hogy essünk egymásnak. Eldöntheti ő, hogy ha elsötétedik a terem, merre haladjunk.

- Remek ötlet. Milyen témával készültél? …tudom, hogy mindig listát írsz.

- Semmivel. Nem fogom tele beszélni a fejét. Azt hiszem a múltkor sok voltam... azért is kaptam azt a kis leckét az asztal alatt.

- Nagyon jó. Milyen ajándékra gondoltál?

- Hát... nem tudom Inez. Olyan tanácstalan vagyok. Nem fogom kiszúrni a szemét egy doboz bon-bonnal. Azért az már egyértelmű, hogy ebben semmi vanillázás nem lesz. Egy nyakörv talán túl nyomulós lenne, mintha kvázi igényt nyújtanék be. Ahogy egy bilincs szett, vagy hasonló is túl egyértelmű. Valami olyan kéne, amiről ő döntheti el, hogy milyen szándéknak veszi.

- Akkor legyen mindkettő, és egyik sem. Legyél kreatív. Egy nyakörv tényleg rossz ötlet. Nagyon felképelnélek ha nyakörvet adnál ajándékba. Az olyan, mintha kvázi magadnak vennél ajándékot. A bilincs viszont nem rossz ötlet, de nem mindegy hogyan adod át. Ne érezze, hogy azért adtál ajándékot, mert rögtön játszani akarsz vele. Az modortalan, türelmetlen, brat viselkedés lenne. Érezze azt, hogy ez egy olyan hasznos ajándék, amit használhat, vagy eltehet, de nem kötelezi semmire. … Őszintén szólva drágám, előre borítékolom, hogy a mozi után este a padlóján fogsz térdelni megbilincselve, és valamilyen módon a ribanca leszel. Bár ki tudja... lehet pszichopata sorozatgyilkos.

- Nem hiszem, hogy sorozatgyilkos. Akkor már első alkalommal elintézett volna. Amúgy nem annyira ördögtől való a prognózisod. - mosolyogtam.

- Szégyentelen perverz disznó. - nevetett fel - Egy kicsit még maradsz, mert tetszik a látvány. - lassan végig pásztázott a tekintetével, ami számomra nagyon kínos volt, mert éreztem, hogy merevedésem van - Ejnye Ví… Min jár az eszed? Gondolatban már Réka padlóján gubbasztassz?

Csak lesütöttem a szemem, és szörnyen szégyelltem magam... mert igaza volt.