V. Vasile Renz rövid és kalandos élete: Lábak! Mindenhol csak lábak!

Lábak! Mindenhol csak lábak!

Vasárnap délelőtt egy kimondottan pihentető nap után ébredtem, még mindíg sajgó testtel, ellenben komoly célokkal. Ismerkednem kell kutúráltan. Belevetnem magam a tárkeresés folytogatóan veszélyes óceánjába... bár Lady Inez segítségével van legalább 6 bólya, ahol kiköthetek.

Először is megadom a módját, no nem azért, hogy húzzam az időt. Mit is beszélek... többnyire azért, hogy húzzam az időt. Fürdés, hajmosás, fésülködés, tiszta ruha, mert ugye amúgy sem látja senki itthon. Oda készítettem egy nagy bögre teát, és egy kis bögre kávét a laptop mellé. Megigazítottam a széket. ...azért mégegyszer átmentem morzsaposzívóval a szék kárpitján. Elfogytak az időhúzás eszközei.

Először is alaposan átolvastam a kiválasztott 6 adatlapot, megnéztem a galériákat, az esetleges blogokat. Úgy döntöttem nem szabdalom szét a figyelmemet, meg nem is korrekt egyszerre több vasat tartani a tűzbe. Úgyhogy eldöntöttem, hogy egyenlőre csak az egyik adatlap tulajdonosának írok. Azaz írnék, de nehezen találom az ide vágó stilisztikai eszközöket. Megintcsak Lady Inez szavai csengenek a fülembe, mikor kioktatott arról, hogy mennyire fontos úriembernek lenni, még ebben a mostani világban is, ahol már rég kiveszett az effajta viselkedés. Mert nem dobhatjuk sutba az eleganciát és illemet arra hivatkozva, hogy mások is bunkók.

Fogódzót kerestem a kiszemelt adatlapon. Budapesti független domina, komoly kapcsolatot keres. Szeret olvasni, színházba és koncertre járni. Szereti a kortárs költészetet és a Standup Comedy-t. Sajnos kimaradt az adatlapból a hölgy neve, az account pedig mozaiszavak és számok tömkelege, mely a nemére, évjáratára, szexuális hovatartozására utal. Ez megint egy degradáló, lekezelő és ítélkező gondolat volt. Megint nem vagyok rá büszke.

Szóval köszöntéssel, bemutatkozással kezdtem, és a kérdéssel, hogy hogyan szólíthatom. Valamint, hogy oldódásra alkalmas beszédtémát is feldobjak, böngésztem kicsit a net bugyraiban, és feldobtam néhány Standup-os humorista mostanában aktuális egyéni estjét, kérdezvén, hogy melyikük stílusa tetszik neki leginkább. Ez jó téma választás, mert tovább lehet gördíteni egy esetleges meghívásra.

Az első levélből rögtön megtudtam, hogy tudatlan és szánnivaló módon nem magázódó stílusban jelentkeztem szolgálatra, illetve azt is megtudtam, hogy szólíthatom Királynőmnek, Hercegnőmnek, vagy Bárónőmnek. Tehát el is könyveltem magamban, hogy a Méltóságos Márkinő csúfos mellékvágány lett volna. Négy napnyi hosszas és melyreható levelezés után nagyon kevés hasznos információval lettem gazdagabb, ellenben láthattam 42 darab lábképet. Combfixben, neccharisnyában, harisnyanadrágban, harisnya nélkül, körömcipőben, platform cipőben, bokacsizmában, térdig érő csizmában, combcsizmában, de ezen belül bőr, velúr, lakk kivitelek is felmerültek. A tömérdek képet elnézve kezdtem arra gondolni, hogy a hölgy csak deréktól lefelé létezik. Hovatovább, lehet, hogy ezeddig két formás női lábbal diskuráltam. A sorra feldobott oldódásra, vagy egymás mélyebb megismerésére irányuló témáim általában a homályba vésztek, és középpontba kerültek azok a kérdések, hogy mennyi ideig és milyen módon tudnám a hölgy lábait csókolgatni, nyalogatni, imádni.

Én kimondottan toleráns vagyok a legvadabb perverziókkal és fétisekkel szemben is, és nem ítélkezem. ...ez megint nem igaz, folyton ítélkezem. Nem nézek én le senkit, és nem minősítem a vágyai alapján. Megértem, hogy a hölgy számára a láb- és cipőfétis annyira erős fixáció, hogy folyton elkalandozik a figyelme egyéb témákról, és persze egy BDSM társkereső pont egy olyan hely, ahol ezt senkinek nem illendő felróni.

Úgyhogy a lehető legnagyobb tisztelettel elköszöntem egy levélben, és tisztáztam, hogy statisztikailag elenyésző az esélye, hogy sort kerítünk egy személyes találkozóra, és hosszasan fogom imádni a lábát, mert engem ez a téma minden létező és képzelt aspektusában hidegen hagy. Semmilyen szexuális, vagy egyéb motivációm nincs lábakkal és cipőkkel kapcsolatban, szóval teljesen biztos, hogy nem egymást keressük.

Erre egy olyan Hiperventing válaszlevelet kaptam, hogy majdnem egzisztenciális válságba zuhantam a fejemhez vágott tényektől. ... majdnem. De azért mégsem. Tulajdonképpen egyáltalán nem. Megtudtam, hogy a lábimádás egy alapvető sub tulajdonság, és minden domina tárházának elengedhetetlen része. Azt is megtudtam, hogy a lábimádás túlmutat a subságon, hovatovább túlmutat a bdsm szubkultúra berkein is, hiszen alapvetően minden egészséges szexualitású férfi elemi szinten imádja a női lábakat, még a vanilla férfiak is. Valójában a formás női láb jelképezi a nők csáberejét és nőiességét, hiszen ezért találták fel a miniszoknyát és a harisnyát, valamint a magassarkú cipőket.

Egyszó mint száz, minden irónia nélkül. ...valójában nem... szégyellnivalóan mélyen iróniával átitatva ... Válaszlevelet írtam, amiben elnézést kérek, és töredelmesen bevallom, hogy belőlem hiányzik ez az alapvetően férfispecifikus skill. Bár ennek ellenére továbbra is maradok a társkereső oldalon, és reménykedek abban, hogy a nagy számok törvénye alapján belebotlok egy olyan hölgybe, akinek nem csak lábai vannak, de kezei, szemgolyói, ajkai, megszámlálhatatlan hajszála, teste és legalább egy feje... és reménykedek benne, hogy fent említett listának a nagy részét lehetőségem lesz imádni.

Természetesen ismételt válaszlevelet kaptam, melyben mélységesen le lettem teremtve, amiért loptam a drága idejét és üres szavakkal álltattam a hölgyet.

Kikapcsoltam a laptopot, csináltam még egy kávét, és felhívtam Lady Inezt. Összefoglaltam neki a történteket, és bár megesküdtem, hogy kultúrált és előzékeny leszek, meglebegtettem a tényt, hogy lezárjam a levelezést egy rövid, velős, de kevéssé kutúrált kirohanással. Felhívta a figyelmemet, hogy a kultúrált megoldás, ha meghagyom a hölgynek az utolsó szó és a sértett fél jogát, és annyiban hagyom. Helyette viszont áttérek a következő adatlapra, és nekiülök a következő levélnek. Figyelmeztetett, hogy esténként ránéz a levelezésemre, és ha tovább folytatom ezt a parttalan vitát, korán reggel jelenésem lesz nála, és dagadta fogja verni mind a két kezemet pálcával, ami nagyban hátráltatni fogja a továbbiakban a gépelési képességeimet. Megigértem, hogy nem vitázok többet, elköszöntem, letettem a telefont, vissza kapcsoltam a gépet, és ahogy alvó üzemmódból magához tért, a hölgy utolsó levele fogadott, épp ahogy hagytam. Leültem, magam alá húztam a széket, és miközben a jobb kezem lassan az egér felé indul, két gondolat viaskodott bennem. Az egyik szerint a "Tiltás" gomb megoldást jelenthet a problémámra, a másik szerint a "Tiltás" gomb használata két nap távlatából fájdalmas emlékkel párosult.

Ebben a pillanatban pittyent a telefonom. Egy SMS érkezett. Csak ennyi állt benne: "letilthatod".