Bezzeg régen

Van ez a nemzethy kedvencünk, a "bezzeg a Kádár-rendszerben jobb volt" című kollektív altatódal, amit annyi generáció dúdolgat, hogy simán toplistás lehetne a Spotifyon. Én pedig minden alkalommal úgy reagálok, mint amikor valaki rosszul olvassa le a jelzéseket, először vibrál a szemem, aztán az idegrendszerem is jelez, hogy ez most fájni fog.

Tizenöt éve lehetett, amikor az ex-apósom teljes meggyőződéssel szónokolt:

„Bementem a boltba, ugyanannyiba kerül minden, mint a Kádár alatt! Csak most több a választék. Ha mindenből az alapot veszem, pont olyan az életszínvonal, mint akkor.”

Persze, pont ilyen egyszerű lenne. Körülbelül olyan szakmai hitelességgel hangzott el, mint amikor valaki kijelenti, hogy ugyanazt csináljuk, mint régen, tehát ugyanaz lesz az eredmény. Csak közben a környezet, a szabályok és a dinamikák úgy megváltoztak, hogy a régi forgatókönyv már maximum nosztalgikus olvasmány.

Ez a modern kori verziója a "Korlátozott mennyiségben kapható" feliratoknak. Csakhogy ma ugyanez fotóként kering, alatta komment, micsoda gondoskodás! Mintha az ellátási zavar maga lenne a védelmi mechanizmus.

Az egész olyan, mintha LEGO-ból raknánk össze újra egy 80-as évekbeli szocreál lakótelepet, majd elégedetten kijelentenénk, "ez a modern, MERT EZ MŰANYAG!"

A Kádár-rendszer akkor sem volt fenntartható. A 3%-os hitelek mögött szovjet csövek, KGST és a közelgő összeomlás tompa morgása húzódott. Ma pedig EU-s pénzek, autóipari alkuk és egy geopolitikai hullámvasút adja a háttérzajt. A különbség csak annyi, hogy most elegánsabb grafikonokkal próbálják eladni.

Ezért is kapok idegrángást, amikor valaki előadja:

„Bezzeg régen…”

A múlt idealizálása nem vélemény, hanem egy kognitív önszabotázs. Olyan, mint amikor valaki visszasírja az exét, mert már csak a romantikus momentumokat hagyta meg az emlékezetében. A csapkodó tányérok, a bűntudatkeltő csendek és a meg nem beszélt játszmák valahogy eltűnnek. A valóság ennél sűrűbb, bonyolultabb és jóval kevésbé rózsaszín.

Persze, bennem is van nosztalgia. A kilencvenes évek például egy kis szabadság-hippikorszak volt. ’86-os születéssel pedig még az is szépnek tűnik, ami akkoriban rohadtnak és büdösnek számított. De attól még nem engedem, hogy a múlt rácsapja a bélyegzőjét a jelenemre.

Képzeld el, hogy mindig csak a legjobb régi numerával akarnál újra randizni. Ugyanazt keresnéd, ugyanazt ismételnéd, miközben teljesen új emberek, új dinamikák és új lehetőségek állnak előtted. Ha ragaszkodsz a régi forgatókönyvhöz, sosem találkozol azzal, ami tényleg képes lenne rád hatni. Olyan ez, mintha az online ismerkedésnél ma is a húsz évvel ezelőtti technikákat erőltetnéd. "Szia, szívesen megismernélek!" A rendszer pedig feldobna egy hibaüzenetet; Ez a funkció elavult.

Vagy az a klasszikus helyzet, egy randin többet beszélünk a friss exünkről, mint saját magunkról. A jelen partner pedig csak néz, mint aki nem egészen erre a jelenetre érkezett. Ismerős?

A jelen pedig csak pislog, mint aki nem írta alá ezt a szerződést. Ha valaki a múltból akar új kapcsolatot építeni, garantáltan lemarad a jelenről és arról is, ami előtte lenne. A nosztalgia néha aranyos, néha még hasznos is, de ha nem illik a mai helyzethez, pillanatok alatt bilincsé válik. És hát valljuk be, a bilincs csak akkor jó, ha szándékosan kerül fel.

A "bezzeg régen" viszont nem ilyen.

Csak simán idegesítő.

Bëlga - Bezzeg Régen / Sanyi (Official Video)