Ma az enyém leszel. Úgy, ahogy még soha nem voltál senkié.

Megmondtam neki előre.

Nem szeretem a bizonytalanságot.

Nem kérek elnézést a vágyaimért.

És nem tűrök engedetlenséget.

A szabályokat már az elején lefektettem: érkezzen pontosan, ne viseljen mást, csak egy hosszú kabátot és a magassarkúját. Azt válaszolta, hogy „igen, Uram”. Tudtam, hogy készen áll.

Amikor megérkezett, nem kellett mondanom semmit. Kinyitottam az ajtót, végigmértem, és csak annyit mondtam:

– Térdelj.

Lassan, remegve ereszkedett le. A tekintete tele volt vággyal és bizonytalansággal. Én csak álltam előtte, karba tett kézzel, és hagytam, hogy a pillanat megvesse a lábát közöttünk. A csend sokkal többet mondott, mint bármilyen szó.

Letérdelt. Engedelmes volt. De kíváncsi is.

A nyakához hajoltam, mélyen beszippantottam az illatát. Elővettem a fekete bőrszíjat, amit előre kikészítettem, és lassan a csuklói köré fontam. Először puhán, játékosan. Aztán szorosabban. Éreznie kellett, hogy innentől már nem ő dönt.

Felvezettem a szobába, ahol minden elő volt készítve. A gyertyafény árnyékokat rajzolt a falra. A kötelek, bilincsek, paskolók és ostorok a helyükön sorakoztak, mint egy jól fegyelmezett hadsereg. Tudta, hogy nincs visszaút. És pontosan ezt akarta.

A kezei a feje fölé kötözve, combjai szétnyitva, teste kiszolgáltatva.

– Most én irányítok. Te pedig követed minden parancsom.

Megütöttem. Először csak játékosan. Figyeltem, hogyan reagál. A légzése szaporább lett. A combja remegett. A második csapásnál már halk nyögés hagyta el az ajkát. A harmadiknál megszűnt számára a külvilág.

Felépítettem. Lépésről lépésre. Először csak ostor, aztán a tenyerem, aztán a szám. A hajába markoltam, hátrahúztam a fejét, és a fülébe súgtam:

– Ma az enyém leszel. Úgy, ahogy még soha nem voltál senkié.

Nem volt több kérdés. Nem volt több határ. Csak a testünk volt, és az erőm, amivel formáltam őt.

Kielégítettem… és megtörtem… majd újra felépítettem.

A végén ott feküdt előttem, izzadtan, lihegve, csillogó tekintettel.

Megcsókoltam a homlokát, levettem róla a bilincset.

– Jó kislány voltál.

Mosolygott. Tudta, hogy újra eljön.