Várakozás

-Mindig várom, úgy, mint egy gyerek, csillogó szemmel, letörölhetetlen mosollyal...
igen, nedvesen, tele izgatottsággal. Nem számít mennyi idő telt el közben, két találkozás között, a szikra marad, a bugyim nedvesedik, a jelenléte sem kell hozzá, elég hozzá egy szava. 

-Hívj!- vagy -Micsi?- mindegy, mit kérdez.

Van feltétlen szerelem, éppen megélem. Amikor mindegy mit csinál, mindegy mit művel, egyszerűen a tettei nem tudják befolyásolni az érzéseimet. Akkor sem, ha belém tapos, akkor sem, ha éppen megaláz és ezt ne értsétek félre, én nem szeretem, ha megaláznak.
Már nem...Szerintem nem ez a szubmisszív nő mivolta. 

Mi nők vagyunk, csak egyszerűen arra születtünk, hogy szolgáljuk a férfit, mint egy férfi istent. Ez nem megalázkodás, hanem elhivatottság. Mert nekünk ez jó és ez tesz minket boldoggá. Direkt nem keverem bele most a mazochizmust, azt eltettem, alvó állapotba. Ugyanis, ha boldog vagyok, nincs rá szükségem, sokáig tartott ezt felismerni.

 No, neki sikerült ezt felismertetni, így nevelt nővé, nem a megaláztatottságom révén és nem a végtelen mazochizmusom révén.
Szerelmet nyújtott, mint férfi, a nőnek. 
A domináns férfi élteti a nőt, ettől kivirágzunk. Felemel és együtt szárnyal velünk, reptet. 
Ettől az, aki! Nem lenyom és soha nem tapos..Épít!

Magunkra találunk és megbirkózhatunk egy pozitív értékítélettel, magunk felé.
 Ne értékeljétek magatokat alá, egyszerűen csak találjátok meg a helyeteket a megfelelő alatt, az nem ugyanaz!
Hálás vagyok érte, a felismerésért és az érzésekért!
Köszönet érte Uram!