Ahsoka kibilincselve állt előttem. Lábai le voltak bilincselve az asztal lábaihoz a hasával az asztalon feküdt. Ahsokának négy felől széthúztam a punciját négy kampóval addig, amíg nem látszott a gyönyörű méhszája. Annyira szétfeszítettem a punciját, hogy a méhszája már könnyen elérhető volt számomra. Makkommal nekifeszültem a méhszájának egészen addig, amíg fel nem csusszant neki. Olyan mélyre raktam be neki, hogy a makkom vége a méhében volt Ahsokának. Olyan volt ez, mintha a pinán a pinát dugnám. Elkezdtem dugni nagyon erősen. Ő sikított, hogy ez fáj neki. Beledurrantottam a spermámat a méhébe. Utána egy slaggal elkezdtem mosni a méhét. A kezembe vettem egy pohármosó kefét és a méhszájába feldugtam és elkezdtem sikálni neki a méhét. Közben egy csiklóvibrátort szorítottam a csiklójához. Ahsoka szégyellte magát akkorát élvezett. A pohármosó kefét ezután feldugtam a méhébe, majd a punciján a kampókat leszedtem. Ezután feloldottam a bilincseket a kezén, majd végignéztem, ahogy Ahsoka kiveszi a méhéből a pohármosót.
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (0)