Az álmodozó

Mama, olvass nekem egy estimesét!

Ám legyen…

Gyönyörű éjszaka volt,

egyike azoknak az éjszakáknak,

a milyeneket csak a fiatalkorunk ismer,

kedves olvasóm.

Tudja-e, Nastyenka,

mennyire jutottam?

Hinné-e,

hogy megünneplem az évfordulóját

oly eseményeknek,

amelyek nem történtek meg,

de amiket úgy szerettem volna?…

A te kezed hideg,

az enyém pedig forró, mint a tűz!

Milyen vak vagy te,

Nastyenka…

Hinné-e,

hogy vissza tudok emlékezni

azokra a helyekre,

ahol elgondoltam, hogy

boldogság érhetne?

És én meg-meglátogatom ezeket a helyeket,

megállok ott,

elfelejtem a jelent,

összebékítem a helyrehozhatatlan múlttal,

és barangolok, mint az

árnyék,

vágy nélkül,

céltalan!

Fjodor Dosztojevszkij

Fehér éjszakák