...esti agymenés

Sok volt a munka az elmúlt időben. És még sehol a vége.

Egy kicsit talán keresem azt az utat, amit mások kitűztek nekem. De saját utam se céltalan azért.

De aki fontos számomra, akkor arról jobb, ha az elmém nem töltöm ki fikciókkal, nem etetem a félelmeim, vagy a számomra ismeretlen helyeket, gondolatokat nem töltöm ki mindenféle buta dolgokkal.

Jobban járok, ha türelmes vagyok és megtanulok egy homályos, vagy akár nem látható képet nézve ülni, mint valami pontatlan butaságra valamit építeni.

Megégettem már magam. Mertem remélni reménytelenül. Féltem önmagamtól. Féltem attól akiről nem tudtam hogy van, de apró nyomokból rájöttem hogy van. Még mindig éget az a pár tavaszi este, amikor úgy éreztem tényleg fontos vagyok. Amikor úgy éreztem hogy minden hibám ellenére szerethető vagyok. Még mindig bennem van a pillanat, amikor rettentő kiváltságos vagyok és mégis a véletlen elszólás és az hogy láttam őt mással hazamenni fáj.

Fura volt a nap. A temetőt jártam. Egyedül. Egész nap arra vártam hogy hátha eljön velem.

Hiányoztál!